„Liebig igen szemléletesen a fejlődés szintjét egy olyan hordóhoz hasonlította, amelynek dongái különböző magasságúak. E szellemes paradigma igen szemléletes, logikusnak tetsző, és mindössze egy hibája van, – hogy nem igaz. Sir John Lawes empirikus megfigyeléseivel igyekezett cáfolni e tételt, mivel tapasztalata szerint a talaj és a növény egyféle dinamikus rendszert alkot, amely sok esetben úrrá képes lenni bizonyos kritikus tápanyaghiányokon is.” (Jolánkai M. és mtsai, 2009)
Ma a tápanyag-gazdálkodás oktatásában és gyakorlatában is megdönthetetlen dogma Liebig dézsája. Olyan mélyen beépült a köztudatba, hogy egy magára valamicskét is adó szakember előadását el sem kezdheti anélkül, hogy meg ne emlékezzen e kiváló tudós elméletéről, melynek a talajra való kiterjesztését, illetve annak mai –kereskedelmi érdeket sem mellőző- értelmezését én sem osztom. Az elmélet nagyon jól működik a termesztő közeges hajtatásban, ahol a kókuszrost csupán támasztó közeg és folyadékfelszívó tulajdonságát használják ki, de se hozzá nem tesz, sem el nem vesz tápanyagot a rendszerből. Így az induló és az onnan kilépő tápoldat tápelem tartalmának különbségét a hajtatott növények használták fel. Egy ilyen rendszerben minden elégtelenül betáplált elem esetében azonnal, fiziológiás hiánytünetekkel jelentkezik a minimum elv. A talajon történő termesztés esetén azonban a talaj a természetes tápanyag tőkéjével „beleszól” tápanyagok körforgalmába és a növények táplálásába, így a talajon keresztüli műtrágyázás nem követi Liebig elméletét.
A „dézsa elvet” sajnálatos módon a marketing „ördögi” tudománya arra használja, hogy fenntartsa a termelői lelkekben a lehetőleg belső kényszert a műtrágya folyamatos, sokszor okszerűtlen, de a kereskedelem számára jövedelmező felhasználására.
Tartamkísérletek, de a mi saját szántóföldi kísérleteink is bizonyítják, hogy a műtrágyázásnak a talaj nem csak közege, hanem az abban folyó tápanyagforgalom szerves része is. Ha kell és tud, hozzátesz a bevitt anyagokhoz, ugyanakkor kritikus helyzetekben el is vesz abból (pl. kálium fixáció). Kísérleti munkánk során tapasztaltuk, hogy – éppen a talaj miatt – normál szántóföldi körülmények között trágyahatást elérni P és K vonatkozásában rendkívül nehéz.
Különösen is érdekes, hisz éppen ezért az „élményért” költünk műtrágyára. Nem az kérdés, hogy kell-e műtrágyázni, hanem az, hogy hogyan, mivel és mikor? Mindenképpen szükséges egy olyan módszer, amivel a talaj tápanyagtőkéjét forgásba, lendületbe hozzuk, nem pedig folyamatos trágyázással (trágyázgatással) annak folyamatait egyirányúsítjuk.
Szerző: Lajos Mihály, cégvezető, Agrofil-SZMI Kft.
(x)
