A lenmag alapú takarmányozás

A „Bleu-Blanc-Cœur” (Kék-Fehér-Szív) szövetséget 2000-ben hozták létre Franciaországban gazdálkodók, tudósok, agrármérnökök, orvosok és a fogyasztók képviselőinek összefogásával. Azzal a céllal jött létre, hogy a takarmányozáson keresztül a gazdasági haszonállatainknak jobb egészséget biztosítson, és az így előállított termékek minőségének javításával (omega-3 tartalom növelése) hozzájáruljon az emberek egészséges táplálkozásához. Mindezt a legkisebb környezeti terhelés mellett, a fenntarthatóság jegyében.

Közel negyven éves múltja van a NOACK cégnek, amely 20 évvel ezelőtt kettévált, így most német és osztrák NOACK cégről beszélhetünk. Az osztrák, bécsi központtal működik, 11 országban van jelen, melynek szakmai vezetése, benne a szarvasmarha ágazat fejlesztése Takács Tamás feladata. Az elmúlt 8 év kiemelt fejlesztése és terméke a lenmag alapú takarmányozás. Közel 60 cég 2000 termékét forgalmazzák, mely termékek az egész tejes ágazatot átfogják. Minden állatcsoportot el tudnak látni takarmánykiegészítőkkel. Forgalmaznak az élelmiszer diagnosztikához tisztasági teszteket, táptalajokat, allergének és toxinok meghatározásához alkalmas eszközöket, valamint állategészségügyi laborok működéséhez szükséges analitikai eszközöket és berendezéseket.

Takács Tamás harmadik generációs mezőgazdasági szakember. Nagyapja az Őrségben gazdálkodó volt, édesapja agrármérnökként dolgozott a Szentgotthárdi, majd a Sárvári Állami Gazdaságban. Kőszegen járt mezőgazdasági szakközépiskolába, majd Mosonmagyaróváron egyetemre. Csereprogram révén került ki Németországba, ahol agrár menedzserként végzett. Ezután hat évet töltött külföldön, Hollandiában és az USA-ban. Annak érdekében, hogy a lenmag alapú takarmányozási rendszer a hazai tejelő szarvasmarhatartók körében ismertté váljon sokat tett a NOACK Kft. értékesítési vezetője Takács Tamás. Elmondása szerint 2011-ben találkozott ezzel a rendszerrel Németországban. Ott akkor már használták a francia licenc alapján gyártott lenmag alapú takarmányt. A Valorex francia céggel, mely a feltárt lenmag készítmények előállításával foglalkozik, 2014-óta van kapcsolata.

Takács Tamás a NOACK Kft. szakmai vezetője

A „Bleu-Blanc-Cœur” (Kék-Fehér-Szív) szövetség a lenmag alapú takarmányozást és az omega-3 hatásvizsgálatot 1992-ben kezdte el, és mintegy 250 féle vizsgálatot folytattak le, melybe bevonták a humán kutató műhelyeket és bekapcsolódott a munkába a mezőgazdasági minisztérium mellett az egészségügyi minisztérium is. Hazai viszonylatban a NOACK Kft. az első kísérletet 2011-ben végezte Sárváron a Mezort Zrt.-nél, melynek lényege a tejelő szarvasmarhák lenmag alapú takarmányozásának a tejtermelésre gyakorolt hatása volt. Ennek során kiderült, hogy ezzel a módszerrel csökkenteni lehet az abrak és tömegtakarmány mennyiségét a tehenek étrendjében anélkül, hogy csökkenne a termelt tej mennyisége. Megállapítást nyert az is, hogy a lenmagetetés pozitív hatással volt a szaporodásbiológia alakulására is. Ezt követően elkezdődött gyakorlatban a lenmag alapú takarmányozás bevezetése, melynek eredményeként napjainkban a VITAFORT Zrt.-vel közösen már 23 telepen 15 ezer tehén takarmányozása történik ezen a módon. A telepek közül két helyen tejfeldolgozás is történik, így vizsgálni tudják az omega-3 hatást a tejtermékek viszonylatában is. Megállapítható az is, hogy az omega-3 tartalom megjelenik a tejben és a belőle készült termékek ízvilágára pozitív hatással van.

A feltárt lenmagdarára alapuló koncepció egy új minőségű, egyedi értékű terméket hoz létre. Franciaországban ennek a minőségnek a támogatására, fenntartására, terjesztésére és a fogyasztók számára történő bemutatására a termelők külön szervezetet hoztak létre, az „Associattion Bleu-Blanc-Coeur-t, amelyben:
– a kék az egyedi termékek takarmányozási alapját adó len kék virágszínére,
– a fehér az átláthatóságra, őszinteségre, tisztaságra,
– a szív az állati és emberi egészségre, a környezet-Föld iránti elkötelezettségre utal.

A szervezetnek már 6.000 tagja van, akik az élet minden területét képviselik, legtöbben táplálkozástudománnyal foglalkozó szakemberek, orvosok. A farmerek száma 3-4 ezer közöttire tehető. A tejtermelők tekintetében a tejet havi gyakorisággal, míg a tejtermékeket 3 havonta nagy szigorúsággal ellenőrzi az erre a célra létrehozott független minősítő szervezet.

Imponáló, hogy ez a minősítési eljárás mára a francia élelmiszerek kb. 10-15%-át teszi ki és több mint 2 milliárd euró forgalmat generál. Ebben a jól felépített rendszerben aktív szerepet vállal a takarmánygyártó Valorex cég, mellette fontos szerepet töltenek be a termelők, a bolti és éttermi hálózatok. A haszonból történő részesedés a termék elállításában végzett munka arányában történik.

A szervezet további célja, hogy a gazdasági haszonállatok a takarmányozáson keresztül egészségesebbek legyenek és az előállított állati termék minősége az omega-3 tartalom révén hozzájáruljon az emberek egészséges táplálkozásához és mindezek mellett kisebb legyen a környezetterhelés. A lenmag alapú takarmányozás abból a szempontból is lényeges, hogy kiváltja a génkezelt szóját, így kevesebb importfehérjére van szükség. A lenmagon kívül használnak még hazai termesztésű csillagfürtöt, lóbabot, takarmányborsót. A francia és német tejtermelő gazdaságokban a GMO-s szója használata nagymértékben lecsökkent, most 5-10%-os lehet a fehérjetakarmányon belüli az aránya.

Látva a Bleu-Blanc-Coeur szövetség példáját, Európában már 30 országból és a többi földrész nagy hagyományokkal rendelkező tejtermelő gazdaságai közül is egyre többen követik. A tagság elnyerése kapcsán október elején a NOACK Kft. szervezésében a magyaroknak is megadatott a személyes ismerkedés és tapasztalatcsere a szövetség képviselőivel. Túlzás nélkül állítható, hogy a 2019-es év mérföldkőnek számít, a NOACK Kft. és a Vitafort Zrt. életében, mivel elérkezett az alkalmas időpont a szövetség megkötésére, hogy támogassák a len alapú takarmányozási rendszert, megismertessék azt a jelenlegi és a leendő új partnerekkel. Már rendelkeznek nemzetközi tapasztalatokkal, melynek birtokában segítséget tudnak nyújtani a rendszerbe való belépéshez, illetve az előírt szabályoknak való megfeleléshez.

Auguszta tehén szobra

A Prograg Agrárcentrum Kft. pedig első magyar tejfeldolgozóként teljesedhet ki a Bleu-Blanc-Cœur világában. Ezzel kezdetét vette a mozgalom hazai indulása, egy új korszak kezdődött a magyar tejtermelés életében. A Martonvásár melletti Lászlópusztán található Prograg Agrárcentrum Kft. tejtermelő tehenészet már 2015 márciusában felhívta magára a figyelmet azzal, hogy feldolgozó üzemet létesítettek és a termelt tej egy részét feldolgozták, amit Martontej márkanév alatt forgalmaztak. A másik figyelmet érdemlő dolog az volt, hogy csak GMO-mentes takarmányt használtak. Becsületükre legyen mondva, hogy öt év távlatában megőrizték és továbbfejlesztették ezeket a képességeket, sőt a bejáratnál most is ott áll az egykori Dréher birtok híres Auguszta nevű tehenének bronz szobra is.

A Prograg Agrárcentrum Kft. tehenészete családi vállalkozásként működik. A szarvasmarha telepet 2004 óta birtokolja a Bodó család. 2012-óta Bodó Ágoston az ügyvezető igazgató, ki igazi „tejesember” lett, senki meg nem mondaná róla, hogy korábban az építőipar területén dolgozott. A kezdeti tehénállomány létszáma 800 egyedről 1200-ra gyarapodott. A szaporulattal együtt megközelítően kihasználják a 3000-es férőhelyes kapacitást. 2012 óta GMO-mentes a termelésük. 2015-ben épült meg a tejfeldolgozó üzem, melyben kezdettől fogva GMO, adalék és tartósítószermentes tejtermékek készülnek. Az idei évtől kezdve hivatalosan is GMO-mentes tejfeldolgozó üzem lettek és novembertől a szövetség tagjává váltak. A takarmányozás mellett az elhelyezési feltételeken is tudnak javítani, mivel sikeresen pályáztak egy 2×400 férőhelyes, pihenőboxos istálló építésére, melyre napelemek telepítésével megújuló energiaforrást hasznosítanak. A lenalapú takarmányozás jóvoltából jelentősen csökkenteni tudják a metánkibocsátás mértékét. Üzemükben napi két műszakban 17 ezer liter tejet dolgoznak fel, de további kapacitásbővítéssel az itt termelt összes tejet (37 ezer liter/nap) fel tudják majd dolgozni. Van reális alapja ennek, hisz a különleges minőség okán jelentős az érdeklődés a kereskedelem részéről.

Bodó Ágoston ügyvezető
Bodó Ágoston ügyvezető

A gazdaság ügyvezetője Bodó Ágoston megerősítette, hogy üzleti filozófiájukon nem változtattak, továbbra is az a céljuk, hogy egészséges termékkel lássák el a fogyasztókat. Ezt a törekvésüket támasztja alá, hogy 2019 júniusában a tejtermelő gazdaságok közül elsőként sikerült a GMO-mentes védjegyet megszerezniük, melyet egy komoly auditálás előzött meg az Agrárminisztérium égisze alatt működő tanúsító szervezet részéről. Az unióban a mentességhez elegendő, ha az adott élelmiszer minden összetevője kevesebb mint 0,9 százalékban tartalmaz génmódosított szervezetet, míg nálunk 0,1 százalék a megengedett határ.

A NOACK Kft. által felkínált lehetőség, a lenmagra alapozott takarmányozási szisztémához való csatlakozás jó lehetőséget kínált arra, hogy a korábban használt  védett zsírt és védett fehérjét ,  kiváltsák a jóval hatékonyabb  lenmaggal a tejtermelés növelése érdekében, költségnövekedés nélkül.

Az Auchan áruházlánccal a saját márkás termékek készítése kapcsán korrekt kapcsolat alakult ki. Folyamatos tájékoztatást adtak a gazdaságban folyó fejlesztésről, melyet nagy érdeklődéssel fogadott a kereskedő partnerük. Tisztában vannak vele, hogy az egészséges élelmiszer iránt igen nagy a fogyasztói kereslet. Az üzletláncnak egyedüliként tudnak beszállítani olyan terméket, melynek készítését nyomon lehet követni, megfelel a „szántóföldtől a tányérig” kritériumnak. Az üzlethálózat a beszállított termékekből prémium termékcsaládot kívánnak bevezetni. Elsőként a tejet vették számításba, melynek igen pozitív volt a vevők részéről a fogadtatása. A saját márkás terméken a gyártó nevét is feltüntették, illetve QR-kód segítségével is beazonosíthatóvá válik a termékkészítő minden adata. A prémium termékcsalád tagjai lesznek majd a mascarpone és gomolya sajtok, a vaj, túró és a trappista sajtuk is, melyeket márciustól lehet kapni az üzletekben. Mindezek mellett folyamatosan nő a viszonteladók száma, mely mostanra túllépte a bűvös 100-as számot. A tejelő tehenészetben  jelenleg 35-36 literes a fejési átlag. Naponta 37 ezer liter tejet termelnek. ebből 17 ezer litert dolgoznak fel és 20 ezer litert átadnak a Tolnatej Zrt.-nek feldolgozásra.

A lenmag alapú takarmányozásra 2017-ben tértek át. 2019-ben a Bleu-Blanc-Coure szövetség  által előírtaknak megfelelő zsírsavösszetételű  emelt lenmagos programmal egy év alatt  közel 10 ezer literrel növekedett a megtermelt napi  tej mennyisége. A két éve kialakított  feltárt lenmagos takarmányozási  program akkor nem jelentett plusz terhet  a telep számára. Többletköltséget 2019-ben az omega-3, túlsúlyának kialakítása érdekében az esszenciális zsírsavak megnövelt mennyiségének a bevitele okozott, (literenként 1,60 Ft). Ezt a többletköltséget  viszont a magasabb szintű  tejtermelés bőven kompenzálta. Nem is igazán üzleti szempontból van jelentősége a lenmag alapú takarmányozásnak. A szövetség sokkal több ennél. A szövetséghez való tartozás egyben egy küldetést is jelent, ami nem más, mint az egészséges élelmiszer előállításának felemelő érzése.

A lenmag alapú takarmányozás tapasztalatai

A magyarországi ellenőrzött tejelő tehénállomány mintegy harmadánál a Vitafort Zrt. látja el a takarmányozási feladatok szervezését. Ebben a tevékenységben a  szarvasmarha üzletág szakmai irányítását, a termékfejlesztést, illetve Észak-Nyugat Magyarországon a szaktanácsadói és receptúrakészítési teendőket Tóth Attila végzi. Székesfehérváron a Vántus Károly szakközépiskolában állategészségőr képzést kapott, majd 1987-ben a Kaposvári Mezőgazdasági Főiskolán állattenyésztő üzemmérnöki diplomát szerzett. Munka mellett 2002-ben takarmányozási szakmérnökké lett.

Tóth Attila a Vitafort Zrt. szarvasmarha üzletágvezetője
Tóth Attila a Vitafort Zrt. szarvasmarha üzletágvezetője

Tóth Attila arról tájékoztatott bennünket, hogy a korábban említett NOACK Kft.-vel  közösen végzett sikeres sárvári etetési kísérletek hatására 2012-ben kezdte el alkalmazni partneri körében a lenmagon alapuló takarmányozási szisztémát, amely mára a vállalat tejelő tehén takarmányozásában a legsikeresebb módszerré vált. A siker oka abban keresendő, hogy a lenmag, a magas omega-3 tartalma miatt bizonyítottan jó hatással van a  tehenek egészségére, csökkenti az acidózis és ketózis előfordulási gyakoriságát és a tej szomatikus sejtszámát, egyúttal etetésével javulnak a szaporodásbiólógiai paraméterek, valamint pozitív hatása van a tejtermelésre .

A lenmag zsírsavösszetétele hasonlít a legjobban a tejelő tehén természetes takarmányához, a legelt fűhöz. Korábban azt gondoltuk, hogy magas tejhozamot csak magas védett fehérje és védett zsír kiegészítés mellett lehet elérni. A lenmag alapú takarmányozás alkalmazásával ezen takarmány kiegészítőket lehet csökkenteni, vagy akár teljesen el is lehet hagyni. A takarmánykomponenseket úgy válogatjuk  össze, hogy az esszenciális zsírsavak aránya a gyulladáscsökkentő omega-3 túlsúlyát biztosítani tudja.
Ahhoz, hogy a takarmányadagban pontosan be tudjuk állítani a megfelelő zsírsavösszetételt, ismernünk kell a telepek által használt takarmányok zsírsavtartalmát. Ezért a receptúrázó programunkat (Plurimix) kiegészítettük a Franciaországban és Németországban alkalmazott IT-3 indexxel – ami minden takarmánykomponensre megadja az omega-6/omega-3 arányát és információt ad a zsírsav hozzáférhetőségére is.

A hagyományos kukoricaszilázs, kukorica, szója, napraforgó alapú takarmányozás erősen omega-6 túlsúlyos, ez semmiképpen sem szolgálja az állat egészségét. Ezért a takarmányadagban omega-3 túlsúlyt kell kialakítani. A takarmányrecept összeállításánál ez prioritást élvez, természetesen a többi fontos táplálóanyag-tartalom optimális beállítása mellett.

A feltárt lenmag alkalmazásának legfontosabb előnyei:

  • nagy hatékonyságú energiaforrás a magas tejhozam eléréséhez (kiváltja a védett zsírt)
  • növeli a tejben a telítetlen zsírsavak arányát (több energia marad a tejtermelésre)
  • kevesebb metán keletkezik a bendőben, a kevesebb kiáramló gázzal csökken az energiaveszteség (több energia marad a tejtermelésre)
  • a termékenységi hormonok előszakasza
  • ideális omega-3/omega-6 arány, gyulladáscsökkentő hatás (magas 91-es IT-3-as érték)
  • alkalmazásánál csökkenthető vagy teljesen elhagyható a drága védett fehérje használata – ez a módszer magasabb oldódó fehérje ellátást igényel
  • egyidejűleg tejhozam-növekedést és jobb egészségi állapotot idéz elő
  • elősegíti az omega-3 bekerülését az emberi táplálékláncba a tej és tejtermékek fogyasztása során

Jelenleg már több mint 15 000 tehén által 450 000 liter napi tejmennyiség termelése esetében valósul meg a lenmagos takarmányozási módszer.

A fő célunk az lenne, hogy a feldolgozói oldal is felismerje és megfelelően premizálja azon termelőket, akiktől  magasabb hozzáadott értékkel (omega-3 tartalom, GMO-mentesség) vásárolja fel a tejet .

Ezzel a takarmányozási programmal el lehet érni akár a 43-44 kg-os fejési átlagot is úgy, hogy a két ellés közötti időtartam 400 nap alatti legyen.

A lenmagos takarmányozási program hatékonyságának ellenőrzésére, a VALOREX cég által kifejlesztett TEJTÜKÖR szolgáltatást vezettük be, mely egy olyan diagnosztikai és értékelési módszer, ami a tej zsírsav összetételének mérésén alapszik. Megmutatja a takarmányadag hasznosulását, rávilágít az étrend kritikus pontjaira és segít a takarmányozási döntések meghozatalában. Ezzel monitorozzuk országszerte a telepi  takarmányozási programokat, melyet a NOACK Magyarország Kft., az MTKI (Magyar Tejgazdasági Kísérleti Intézet Kft.) és a VITAFORT Zrt. működtet 2015-től.

Természetesen egy telep eredményességére a takarmányozás mellett hatással van a genetika, tartási körülmények és a menedzsmenti faktorok, de nekünk a felelősségünk abban van, hogy minél hatékonyabban és jobban működő elméleti takarmányozási programot tudjunk nyújtani partnereink részére, és segítsünk annak gyakorlati megvalósításában.

A Bleu-Blanc-Cœur szövetség magyarországi tagozatához keresünk magyar pártoló tagokat és olyan termelőket, akik sertés-, baromfi-, hal-, tejelő-húsmarha- vagy juhfeldolgozóval rendelkeznek.

Jelentkezés:
Takács Tamás (
ttakacs@noackgroup.com)
Horváth Milán (
mhorvath@noackgroup.com)
Pászti Zoltán (
zpaszti@noackgroup.com) – Dunántúl
Matejcsik Márk (
mmatejcsik@nockgroup.com) – Kelet-Magyarország

Forrás: Tejgazdasági Szemle VIII. évfolyam, 1. szám 2020. január

(x)

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Rovarokból takarmány? Folyamatosan növekszik a Föld népessége, ezzel párhuzamosan növekszik az élelmiszerek iránti kereslet, különösen a húst, a tejet és a tejtermékeket ke...
Indul a naposcsibe szezon és a csibekeltetés!!! A baromfitartók ebben a kora tavaszi időszakban felélénkülnek, ugyanis a naposcsibetartásra leginkább a tavaszi hónapok felelnek meg. Ekkor veszi kezd...
Újabb GMO-k az engedélyezettek listáján Bővült az engedélyezett GMO-t tartalmazó növények listája az Európai Unióban. Az Európai Bizottság tíz új GMO-t tartalmazó növény élelmiszeripari és t...
Tojó táp, vagy legelő? Mint minden gazdasági- és haszonállatnak, a baromfinak is minden életkorban megvan a maga takarmányigénye. Lássuk, hogyan nevelhetjük sikeresen tyúkja...
Mennyit eszik egy tejelő marha? A kérdésre a válasz nem egyszerű. Egy tejelő szarvasmarha a laktáció ideje alatt a tejleadással párhuzamosan rengeteg szárazanyagot ad le szervezetébő...
Mitől hízik az állat? Az állatok hízlalásakor fontos a megfelelő fehérjeellátás biztosítása. Ennek alapját az állati fehérje képezi, de ha ehhez nem tud hozzájutni a gazda,...