A kuvaszok köszönik, nem halnak ki

Bejárta a hír a magyar sajtót, hogy 10 éven belül kihalhat az egyik legősibb magyar kutyafajta, a kuvasz. Pischoff Ferenc, a Magyar Kuvasz Fajtagondozó Egyesület elnöke szerint viszont a kuvasz köszöni szépen, jól van. Ebben segít az is, hogy az Agrárminisztérium kiemelten támogatja a kuvasztenyésztőket. Fontos szempont, hogy a kuvaszoknak tényleges feladata legyen és a számukra megfelelő környezetben élhessenek.

Ez egyszerűen csak egy rémhír és csúsztatás – közölte a V4 Hírügynökség érdeklődésére Pischoff Ferenc, a Magyar Kuvasz Fajtagondozó Egyesület elnöke. Szomorú, hogy ezzel riogatják a kuvaszkedvelőket és a lakosságot. A magyar kormány kiemelten foglalkozik a magyar kutyafajtákkal. Az igaz, hogy a kuvasz veszélyeztetett helyzetben van, de egyáltalán nem fenyegeti a kihalás. Az éves születések száma 15-20 éve stagnál, de nem csökken. A kuvaszok kihalásának hírét terjeszteni hatalmas felelőtlenség, amivel lebecsülik a tenyésztők munkáját. Ha a piac úgy kívánná, a tenyésztők a jelenleginél 4-5-ször is több kuvaszt is tudnának tenyészteni. A kereslet/kínálat kérdését a piac határozza meg. A rémhírek sajnos megmaradnak az emberek fejében, de mindenki nyugodjon meg, remélhetőleg több 100 év múlva is lesznek kuvaszok – mondta Pischoff. A NOOL.hu anyagát szemléztük.

A Kuvasz-Őr Program keretében előzetes környezettanulmány után a tartási körülményeknek megfelelő állattartók törzskönyvezett kuvasz kölyköket kapnak egy éves szerződéssel, amelyben vállalják a kutyák megfelelő nevelését és tartását - Fotó: Magyar Kuvasz Fajtagondozó Egyesület
A Kuvasz-Őr Program keretében előzetes környezettanulmány után a tartási körülményeknek megfelelő állattartók törzskönyvezett kuvasz kölyköket kapnak egy éves szerződéssel, amelyben vállalják a kutyák megfelelő nevelését és tartását – Fotó: Magyar Kuvasz Fajtagondozó Egyesület

A kuvaszok számára munka kell

Elmondása szerint a Magyar Kuvasz Fajtagondozó Egyesület az egyetlen kuvasz tenyésztő szervezet hazánkban, amelyet a magyar állam elismer. Pischoff szerint a kormány több programmal is segíti a kuvasz munkaképességének megőrzését. Fontos szempont, hogy a kuvaszoknak tényleges feladata legyen és a számukra megfelelő környezetben élhessenek.

„A Kuvasz-Őr nagyragadozó védelmi program keretein belül a kutyákat olyan területekre helyezik ki, ahol fennáll medve vagy farkas támadás lehetősége, vagy ahol gazdák ezt igénylik. Ezen kívül olyan gazdákhoz, pásztorokhoz és gulyásokhoz is kerülnek a kuvaszok, akik szeretnék megvédeni velük a birtokukat. Az agrárminisztérium javaslatára kuvaszokat vonnak be a polgárőrség munkájába. 2018 tavaszán adtak át 5 darab kis kuvaszt a polgárőröknek. Így már az Országos Polgárőr Szövetség is foglakoztat kuvaszokat – mondta az elnök, hozzátéve, hogy az ő kutyája is sikeres polgárőr vizsgát tett.

Pischoff Ferenc azt is elmondta, hogy idén ősszel rendezik meg Magyarországon az első Nemzetközi Kuvasz Tenyésztési Konferenciát, amelyre a világ majd számos pontjáról érkeznek előadók. A magyar kormány egyértelmű célja a kuvaszok létszámának növelése. Tavaly január elsejétől bevezették a DNS alapú származás ellenőrzést. Ennek ára kutyánként 10 ezer forint plusz áfa, amit az agrárminisztérium finanszíroz. A további genetikai vizsgálatok eredményeiből már azt is tudni lehet majd, hogy melyik állat fajtatiszta kuvasz – mondta.

Pischoff becslése szerint jelenleg Magyarországon nagyjából 1800-2000 törzskönyvezett kuvasz él, azonban a származási lap nélküli kuvasz jellegű kutyák és ezek szaporítása rontja a törzskönyvezett állomány keresletét. A Magyar Kuvasz Fajtagondozó Egyesület ezért kiemelt figyelmet fordít a törzskönyvezett állomány egészségének, viselkedésének, munkakészségének, küllemének megőrzésére.

A kuvaszok szerepéről ezekben a cikkeinkben írtunk korábban:

Kuvaszkölykökkel védekeznek a nagyragadozók és a tolvajok ellen

Bekölcére csak messziről köszön be a farkas: itt működik a Kuvasz-Őr Program

Vadra jár az aranysakál, már a negyediket lőtték ki Jászkisérnél – képekkel

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Gondolná, hogy ennyi szabálya van a kisállatok tar... Eljött a tavasz, ilyenkor sokan döntenek kisállat tartása mellett. Legyen szó kutyáról, macskáról, nyúlról, vagy bármilyen kedvtelésből tartott állatr...
Farkas mészárolta le a magyar gazda juhait Az eset ugyan nem határainkon belül történt, de itthon is bármikor előfordulhat, hogy egy gazda állatait vadak marcangolják szét. Ez történt most egy ...
Nem sok rosszabb állás van most a francia juhászná... Juhászok tüntettek a franciaországi Lyon főterén, ahová a nyájukat is magukkal vitték. A demonstrációval az új francia kormány ötéves farkasterve elle...
Egyre több a medve és a farkas Egyre több a medve és a farkas Szlovákia területén, ezért az ottani mezőgazdasági minisztérium szerint szabályozni kell a nagyragadozók állományát. Rá...
Bőven maradhattak még medvék Magyarországon Továbbra is folyamatos a medvék mozgása az országban, feltételezhetően további egyedek is vannak a térségben. Néhány hónapja volt olyan medve, amelyik...
Bekölcére csak messziről köszön be a farkas: itt m... Hallott már a nemzetközi Kuvasz-Őr Program létezéséről? A Heol.hu készített riportot a Bükki Nemzeti Parkban, Bekölcén, ahol sikeresen megvalósították...