A kukorica-, a napraforgó- és a szójatermesztés kockázatai kerültek a középpontba

A kukorica-, a napraforgó- és a szójatermesztés kockázatait elemezték a Debreceni Egyetem agrárkarán a Növénytudományi Intézet szeptember 4-ei tanácskozásán. A térség gazdálkodói elméletben és gyakorlatban is megismerhették az ökológiai tényezők hatásait. A tanácskozáson a Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar Növénytudományi Intézetének szakemberei az elmúlt évtizedekben felhalmozódott tudásukat adták át.

A kukoricával és napraforgóval végzett egyedülálló tartamkísérletek az egyetem látóképi kísérleti telepén 30-35 éves múltra nyúlnak vissza. A szója-kísérletek pedig 5 évvel ezelőtt indultak – mondta köszöntőjében Bánáti Diána, a Debreceni Egyetem Mezőgazdasági Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Karának dékánja. Az intézményvezető elmondta, hogy 600-650 ezer hektár a napraforgó vetésterülete az országban, az átlagtermés pedig 3 tonna/hektár körül mozog. Ez elmarad a növény genetikai potenciáljától. A kukoricánál hazánkban a termésingadozás a legjelentősebb kockázati tényező: hektáronkénti 4,2-től egészen 8,6 tonnáig változik az évek során – emelte ki.

Bánáti Diána, a Debreceni Egyetem Mezőgazdasági Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Karának dékánja beszélt az egyetem kísérleteiről - Fotó: www.unideb.hu
Bánáti Diána, a Debreceni Egyetem Mezőgazdasági Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Karának dékánja beszélt az egyetem kísérleteiről – Fotó: www.unideb.hu

A Debreceni Egyetem híre számolt be róla, hogy a szakmai fórumon részt vevő több mint 100 gazdálkodó nem csak az ökológiai kockázatokról kapott áttekintést. Braun Zsolt, a Bunge Zrt. agrárértékesítési és beszerzési igazgatója a növényi olajok világpiaci tendenciáit is részletesen ismertette.

A világ és hazánk kukoricatermesztésének adatait a Szent István Egyetem Tessedik Campusának dékánja, Futó Zoltán elemezte - fotó: www.unideb.hu
A világ és hazánk kukoricatermesztésének adatait a Szent István Egyetem Tessedik Campusának dékánja, Futó Zoltán elemezte – fotó: www.unideb.hu

Összességében 200 millió hektár a kukorica vetésterülete, a termés mennyisége pedig meghaladja az 1 milliárd tonnát

Magyarországon a rendkívül nagymértékű termésátlag-ingadozást olyan ökológiai hatások, mint például a klímaváltozás, az aszály, az öntözés hiánya), a talajtulajdonságok romlása és a kevésbe tudatos fajtaválasztás, valamint a nem kellő agrotechnika okozzák – mutatott rá Futó Zoltán. A szakember felhívta a figyelmet többek között hazánk aszályindexére. Az utóbbi 120 évben 10 katasztrofális aszályt jegyeztek fel, melyekből négy történt 2002 után. Emiatt az öntözés óriási jelentőségű. Az adatok azt mutatják, hogy a hazai szántóterületnek mindössze 2 százalékát öntözik, miközben az öntözés terméstöbblete akár 8-9 tonna is lehet hektáronként.

A klímaváltozás hatásain kívül a napraforgó esetében is a biológiai alapok és az agrotechnikai beavatkozások jelentőségét hangsúlyozta Pepó Péter professzor, a Növénytudományi Intézet igazgatója - fotó: www.unideb.hu
A klímaváltozás hatásain kívül a napraforgó esetében is a biológiai alapok és az agrotechnikai beavatkozások jelentőségét hangsúlyozta Pepó Péter professzor, a Növénytudományi Intézet igazgatója – fotó: www.unideb.hu

Látóképi kísérleteink bizonyítják, hogy a legnagyobb hibákat az agrotechnikai elemekkel követhetjük el. Amennyiben intenzív technológiával és megfelelő hibridekkel termesztünk, a technológiai optimumokat is tartani kell – mondta Pepó Péter.

A tanácskozás 22 éves történetében most először került a témakörök közé a szójatermesztés

A Látóképen 2017 óta végzett fajta- és öntözési kísérletek eredményeiről Ábrahám Éva Babett, a Növénytudományi Intézet adjunktusa számolt be - fotó: www.unideb.hu
A Látóképen 2017 óta végzett fajta- és öntözési kísérletek eredményeiről és a szójatermesztés fejlesztéséről Ábrahám Éva Babett, a Növénytudományi Intézet adjunktusa számolt be – fotó: www.unideb.hu

A szója a legjobb minőségű talajokat kedveli, magas a csapadék- és a relatív páratartalomigénye

Ennek megfelelően leginkább az ország nyugati, dél-nyugati területein és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében termesztik. Hajdú-Bihar megyében 1000 hektár alatt van a termőterület, a termésátlag itt is megközelíti az országosat. Kísérleteinkben a 2018-as év volt a legkedvezőbb, akkor több fajtánál hektáronként 5 tonnát is meghaladó eredményt értünk el – emelte ki Ábrahám Éva Babett.

A kukorica-, napraforgó- és szójakísérletek, valamint a növényvédő partnerekkel közösen alkalmazott új növényvédelmi technológiák részleteit az előadásokat követően gyakorlati bemutatón is megtekinthették a gazdálkodók az egyetem Látóképi Növénytermesztési Kísérleti Telepén.

Kapcsolódó: Kellene egy magyarországi szójafeldolgozó-üzem, de nagyon

A Magyarországon megtermelt szójamennyiség belföldi megőrzését és az ágazat kifehérítését is segítené egy hazai feldolgozóüzem, ezért stratégiai cél annak létesítése – mondta az agrárminiszter. Nagy István a Margitta-sziget 92 Kft. és a Magyar Szója és Fehérjenövény Egyesület szója fajtabemutató rendezvényén hangsúlyozta azt is, hogy a Magyarországon megtermelt szója kiváló minőségű, feldolgozásra mégis külföldre kell szállítani, mert az országban nincs szójafeldolgozó-üzem.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Kukorica Termésverseny – 2013-ban már az ötödik!... Ha visszatekintek arra, hogyan is indult, nem mondhatom azt, hogy az ötlet kipattanásától a megvalósulásig minden magától értetődő volt. Még akkor sem...
Gabonapiaci információk a Magro.hu online mezőgazd... A kukorica átlagárának az idei év januárja óta tartó esése, bár lassuló ütemben, de tovább folytatódott: az elmúlt 4 hét alatt további 3%-ot csökkent....
Gabonapiaci információk a Magro.hu online mezőgazd... A kukorica átlagárának esése, egy kis megtorpanás után, a 23. héten tovább folytatódott: február közepe óta 9%-ot csökkent. Úgy tűnik, a gazdák eltöké...
Gabonapiaci információk a Magro.hu online mezőgazd... A piacon már nagyon érződik, hogy közeleg az aratás. Egymás után lépnek piacra azok a termelők, akik még rendelkeznek tavalyi kukoricával, hogy „kisöp...
Gabonapiaci információk a Magro.hu online mezőgazd... A piacot továbbra is a sok eladó és kevesebb vevő jellemzi. Az árak a 23. hét óta egy szűk sávban mozognak a 60 500 Ft környékén. Mintha az elmúlt het...
GMO: Áldás vagy csapás? Kb. 2 hete adtunk hírt azokról a szerencsétlen indiai eseményekről, tragédiákról melyek hátterében a GMO ( genetikailag módosított növények) ipari alk...