A következő 7 év EU-s agrártámogatásainak sorsa dőlhet el októberben

Az Európai Unió Tanácsának elnökségét 2020. július 1. és december 31. között ellátó Németország célja, hogy a tagállamok októberben elfogadják a tanács álláspontját a Közös Agrárpolitika új szabályrendszeréről. A megállapodást előkészítendő az uniós mezőgazdasági miniszterek a legfontosabb fennmaradó vitás kérdéseket vitatták meg szeptember 21-i brüsszeli ülésükön. A magyar delegációt vezető Nagy István agrárminiszter az ülés után elmondta, hogy alapvetően 3 elvárásnak kell megfelelni: kellően ambíciózus költségvetés, megfelelő szakpolitikai eszközök és egyszerű, a gyakorlatban végrehajtható szabályok.

Az Agrárminisztérium írta meg, hogy az állam- és kormányfők július végén állapodtak meg az Unió következő 7 éves költségvetéséről, amelynek részeként a KAP-ra fordítható források nagyságát is meghatározták. Az is kiemelt jelentőségű, hogy a magyar részesedés arányát sikerült megőrizni. Ennek eredményeképp a következő 7 évben a magyar mezőgazdaság több mint 12 milliárd euró Uniós forráshoz jut majd – mondta az agrárminiszter.

Nagy István agrárminiszter vezette a magyar küldöttséget a Közös Agrárpolitika új szabályrendszeréről Brüsszelben - Fotó: Magro.hu, CSZS, illusztráció
Nagy István agrárminiszter vezette a magyar küldöttséget a Közös Agrárpolitika új szabályrendszeréről Brüsszelben – Fotó: Magro.hu, CSZS, illusztráció

Október 19. és 20. hozhat végleges szakpolitikai döntéseket

A szakpolitikai kérdésekről a tagállamok agrárminiszterei döntenek majd. Ez a tervek szerint a Mezőgazdasági és Halászati Tanács október 19-20-i ülésén lesz. A hátralévő, keménynek ígérkező tárgyalások során azért küzdünk majd, hogy a magyar gazdák számára kiemelten fontos terület alapú, termeléshez kötött, valamint beruházási támogatások az új időszakban is megmaradjanak. Komoly vitára lehet majd számítani az átmeneti nemzeti támogatások továbbvitelével kapcsolatban is. Ezek olyan érzékeny ágazatoknak biztosítanak kiegészítő támogatást, mint a húsmarha, az anyatehén, a tej vagy az anyajuh – folytatta Nagy István.

Az elosztással kapcsolatban heves vitára számít az agrárminiszter

A legtöbb tisztázásra szoruló részletszabály az új támogatás-elosztási modell kapcsán maradt. Különösen fontos, hogy olyan szabályozást tudjunk elfogadni, amely a lehető legegyszerűbb módon biztosítja, hogy a gazdák minden évben időben megkapják az őket megillető támogatásokat – mondta a politikus. A KAP reformra vonatkozó tanácsi álláspont elfogadásával párhuzamosan az Európai Parlament is kialakítja saját álláspontját. Ezt követően kezdődhet meg a KAP egyeztetések végső szakasza, amikor a Tanács, az Európai Parlament és az Európai Bizottság háromoldalú tárgyalások keretében igyekszik végső megállapodásra jutni.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

A Közös Agrárpolitika 2014-2020-as időszakának kil... Agrár helyzetértékelés – új KAP-támogatások címmel indult az AgromashExpo csütörtöki napján a szakmai programok sora 10 órakor. A programot Petőházi T...
Közel 600 milliárd Ft-tal több támogatás Magyarors... A Magyarországra jutó uniós agrártámogatások 1,9 milliárd euróval (587 milliárd forinttal) nőnek a 2014 és 2020 közötti időszakban, ezen belül elsősor...
Jövőre teljesíteniük kell a gazdáknak a zöldítési ... Már most készülniük kell a gazdálkodóknak a 2015-ös zöldítési követelmények teljesítésére - hívja fel az érintettek figyelmét a szaktárca a kormányzat...
Csak mezőgazdászoknak! Az agrárágazat szereplőit érintő fontos témákról lesz szó a szeptemberi Gazdag Gazda Roadshow 4 állomásán. Tudja, hogy hogyan változik a támogatási, p...
Tejelő szarvasmarha állomány az Európai Unióban... Melyik uniós országban mennyi tejelő szarvasmarhát tartanak? Vajon ki a tejhatalom Európában? Mi a helyzet a magyar tejelő szarvasmarha állománnyal? E...
Néhány nap múlva startol a Gazdag Gazda roadshow! ... Négy helyszínen szervezünk konferencianapot arról, hogyan használható a leggyümölcsözőbben az e-kereskedelem az agráriumban. A menün marketingfogások,...