A koronavírus-biztos termelői kispiacot Dunakeszin a világ más pontjain is leutánoznák

A koronavírus hatására sorra zártak be a termelői piacok, pedig egy kis kreativitással könnyen folytathatnák a működésüket, ahogy Dunakeszin is tették. Tény, hogy a 65 év felettiek számára így sem ajánlott a kint lét, így a Facebookon terjedni kezdett a „Tartsd otthon a nagyit” oldal, amely teljes mértékig nonprofit. Itt került meghirdetésre az országos karanténkenyér-sütő verseny is, most pedig egy egész új dologgal álltak elő.

A napokban napvilágot látott, hogy hogyan juthat el ebben a helyzetben az őstermelőktől, és házi termékek készítésével foglalkozó családoktól rendelt áru a fogyasztók asztaláig – írta meg a sokszinuvidek.hu.

A kezdeményezés a könnyebb, és minél kevesebb érintkezéssel járó vásárlást támogatja. (Fotó: Pixabay, Free-Photos)
A kezdeményezés a könnyebb, és minél kevesebb érintkezéssel járó vásárlást támogatja. (Fotó: Pixabay, Free-Photos)

Dunakeszin működik egy termelői piac, amely csak pénteken tartja nyitva kapuit, és a járvány terjedése akár – a legtöbb piachoz hasonlóan – bezárathatta volna még erre a heti egy napra is. A piacon dolgozók, és akik érintettek a kezdeményezésben viszont kitaláltak egy programot, amely segítheti a piac működését a vírus időszakában is.

A termékek megrendelését követően ugyanis pontos leírást kapnak a fogyasztók, hogy hogyan vehetik át az általuk rendelt termékeket. A működőképes átvételhez mindössze 7 lépés szükséges.

  • Az első az, hogy készítsenek be az autó csomagtartójába egy ládát, dobozt, bármit (ne zacskót, szatyrot), amelybe könnyen átpakolható a csomag.
  • Pontos érkezés.
  • A zöld mellényben lévő segítőnek a rendelési név leadása, amely során egy szám kerül az autó szélvédőjére a könnyebb beazonosítás érdekében.
  • A kollega ezt követően egy átlátszó tasakban beadja a végösszegről szóló papírt, amelybe lehetőleg a pontos összeget kell helyezni a várakozás ideje alatt.
  • Ezt követően a kocsisor végére állva kell eljutni a csomagoló asztalig. Amint sorra került a vásárló, kinyitja az autója csomagtartóját, majd visszaül az autójába.
  • Ekkor a kollegák bepakolják a csomagtartóba a megrendelt termékeket, annak összegét pedig a vásárló kinyújtja a tasakban az ablakon keresztül. Ezután a terméklapot és az esetleges visszajárót is visszaadják a segítők.
  • Jelzést követően pedig a vásárlónak nyitott csomagtartóval kell egy autónyit előre gurulnia, ahol ellenőrizheti a csomag tartalmát és lecsukja a csomagtartót.

Látható, hogy ha megvan a kellő összefogás, és az emberek hajlandóak tenni egymásért, akkor bármilyen helyzet megoldható. Akár egy ilyen veszélyes járvány esetében is, ahol a legfontosabb az, hogy vigyázzunk egymásra, és magunkra is.

A kezdeményezés részletes leírása a Tartsd otthon a nagyit Facebook oldalán, vagy az alábbi linken található.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Az agrárkamara is csatlakozott a Mozgó Piac kezdem... A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara is csatlakozott a Mozgó Piac kezdeményezéshez, amelynek célja, hogy közvetlen kapcsolatot teremtsen a fogyasztók és a ...
Hogyan lehet több őstermelői árut eladni, új piaco... Ha a hegy nem megy Mohamedhez, Mohamed megy a hegyhez.  Régi közmondásunk önmagában is érdekes megfogalmazás, főleg akkor, ha ezt a termelői piacokra ...
Budapest Első Esti Piaca 2014. október 30 óta a belváros új attrakciója (Deák térrel szemben) a "Budapest Első Esti Piaca", a VI. kerület Király utca 8-10 szám alatti Centrál ...
Egyre több a helyi termék a piacokon Az utóbbi években jelentősen megnövekedett a helyi piacok száma és ezzel egyre több helyi terméket is kínálnak a termelők. Látható tehát, hogy a kiste...
A kínai koronavírus sokkolja az árutőzsdéket is... A kínai koronavírus-járvány a mezőgazdasági termékek és nyersanyagok kereskedelmére is nagyon súlyos következményekkel járhat. Végül is Kína a mezőga...
Nagylelkű felajánlás az MKB-től a koronavírus elle... Dr. Balog Ádám elnök-vezérigazgató kezdeményezésére az MKB Bank Nyrt. március 13-án egymilliárd forintot adományozott a koronavírus-védekezéssel kapc...