A kanadai kenderlobby Afrikában vetné meg a lábát

Kanadai üzletemberek azt próbálják elérni, hogy nagy mennyiségben vásárolhassanak kanabiszt Malawiban. Ennek annál is inkább van realitása, mivel Malawi lemaradni látszik az egyre nagyobb potenciállal kecsegtető legális fűbizniszről. Ezért szeretnék elérni, hogy egy 50 ezer hektáros területen ipari kendert termeszthessenek, amiből ruhákat vagy éppen gyógyszert is tudnának gyártani.

Az ország egyik legfontosabb exportcikkének számít a dohány, de akár ezt is leválthatná a kender hosszú távon. A dohánytermékek piaca ugyanis folyamatosan szűkül, míg a legalizált kender piaca egyre nagyobb teret hódít. Malawiban – kutatási célokból – ugyan már dolgoznak ipari kenderrel, de továbbra is illegális az országban. Ám ha a kormány megsiettetné a legalizálást, akkor lehetővé válna az ipari kender termesztése, a befektetők pedig a megfelelő engedéllyel vásárolhatnának majd a helyi farmerektől – írta meg az Index.

A kanadai fűbiznisz már Afrikában terjeszkedne (Fotó: Pixabay, chrisbeez)
A kanadai fűbiznisz már Afrikában terjeszkedne (Fotó: Pixabay, chrisbeez)

Azt fontos kiemelni ugyanakkor, hogy az ipari kender nem tartalmaz pszichoaktív hatóanyagot, és a marihuánafogyasztás továbbra is illegális marad az országban.

Szakértők szerint hatalmas potenciál van ebben az iparágban, hiszen a kenderolajtól, az ételeken át a samponig rengeteg felhasználási módja van a növénynek.

Share Button

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Hogy elsőként értesüljön fontos agrárhírekről, támogatásokról, rendeletekről!

Kapcsolódó cikkek

Újraéled hazánkban az iparikender-termesztés Egy rendeletmódosításnak köszönhetően újjáéledhet az iparikender-termesztés Magyarországon. Komoly hasznot hozhat a növény termesztése, ugyanis egyre ...
A mezőgazdasági képzés oldja meg a bevándorlás oko... Szíria és Irak az utóbbi években a fegyveres konfliktusoktól hangos. A menekültek Európa felé veszik az irányt. Sokan azonban ezt nem nézik jó szemmel...
Olcsó kenderrel szigetelnék a házakat a jövőben... Tavaly összesen 70 hektáron termesztettek ipari kendert Békés megyében, idénre viszont duplájára nőtt a termőterület. A termelők többek között szigete...
Nem kerítés, a magyar kukorica állíthatja meg az a... A Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) közös agrárprogramokon észak-afrikai országokkal működik együtt. A kukoricával folytatott sikeres...
A marihuána miatt esélytelen a rezsicsökkentés Mióta az amerikai államok közel felében legális a marihuána termesztése és fogyasztása, pont a legzöldebb államokban ugrott meg a villanyszámla. A ken...
Afrikában támogatja a mezőgazdaságot a kormány... Mintegy 8,7 millió forinttal támogatott tavaly a Földművelésügyi Minisztérium (FM) egy kísérleti agrároktatási projektet Ugandában. Az összegből a Sze...