A kalászosok optimális tápanyagellátása nemcsak a gazda, a nemzetgazdaság érdeke is

A kalászosok esetében az intenzív termesztésben a főbb tápelemek mellett a mikroelemek pótlására is érdemes figyelmet fordítani, mert a termés mennyiségének és az ezerszemtömeg növekedésével meghálálják a gondoskodást. A hatékony tápanyag-visszapótlást ugyanakkor rendszerben kell elképzelni. Ennek részét képezi, hogy a megfelelő műtrágyát választjuk, hogy azt milyen technikával juttatjuk ki, milyen módon és milyen mélyre dolgozzuk bele a talajba, illetve milyen alaptrágyázást választunk. Mindezekről szeptember 4-én Dr. Zsom Eszter és Dr. Patrick Lawson, a K+S Minerals and Agriculture GmbH szaktanácsadói beszéltek egy webináriumon.

A nitrogén hiánytünetei

Általános tapasztalat, hogy a nitrogén kijuttatásáról nem felejtkeznek el a gazdák, ennek ellenére érdemes tisztában lenni, milyen tüneteket okoz a hiánya, és mi a teendő ilyen esetben. Nitrogénhiány esetén az állomány alacsonyabb növésű marad. Az idősebb levelek a levélcsúcstól indulóan megsárgulnak, és később elhalnak. A fiatalabb levelek inkább csak világosodnak, halványabb zölddé válnak. Drasztikusan visszaesik a termésmennyiség, mert a szemek gyengébben termékenyülnek meg és sokkal kisebb méretű kalászok képződnek.

Dr. Zsom Eszter
a K+S Minerals and Agriculture GmbH hivatalos partnere

Dr. Patrick Lawson
K+S Minerals and Agriculture GmbH

Ha ezzel találkozunk, a nitrogént pótolni kell, Tehetjük ezt, például, folyékony trágyával, levélen keresztül is, de figyeljünk arra, hogy ezt ne egyoldalúan tegyük. Az állomány ne csak nitrogént kapjon, mert ekkor sokkal fogékonyabb lesz a gombás betegségekre. Érdemes ESTA Kieseritet kijuttatni, akár még télen, amikor hó borítja a földet, mert az nem fog onnan elpárologni és a benne lévő kén segíti majd az érkező nitrogén felvételét és jobb hasznosulását.

A foszfor hiánytünetei

A foszfor hiánytünetei nagyon hamar megjelennek a kalászosoknál. Legerősebben ott mutatkoznak, ahol minimális talajművelést végeznek, ahol a talaj tömörödöttsége miatt gyenge gyökérzetűek a növények. Ha korán felismerjük a problémát, vízoldható foszfort lehet fejtrágyaként alkalmazni, bár hosszú távon a talaj foszforkészletének a fenntartása lehet eredményes.

Foszforhiány esetén alacsony növekedésű lesz a kalászos növényünk, vékony marad a szára. Az alsóbb levelek kékes-zöld, violás színűvé válnak. A legnegatívabb következmény azonban nem ennyire szembetűnő, a talajszint alatt, a satnya gyökérzetben jelentkezik. A foszforhiányt nagyon nehéz kezelni, ezért legjobb megelőzni.

A foszforhiányt nagyon nehéz kezelni, ezért legjobb megelőzni
A foszforhiányt nagyon nehéz kezelni, ezért legjobb megelőzni

A kálium hiánytünetei

A kálium áttelelő állomány, például, őszi búza esetén, nagymértékben képes javítani annak fagyállóságán és szárszilárdságán, mert a sejtfalakat megerősíti. Jobb nitrogénhasznosulást és fehérjeképződést eredményez. A tápelem könnyen mozog a növényben, és képes azt elraktározni. A kálium segítségével az asszimilátákat, a fotoszintézis során a levélben termelődő anyagokat tudja a növény elszállítani a gyökerekbe és a magvakba, és segíti a szénhidrátok beépülését. Ez végül a termés növekedését segíti elő.

A káliumnak egyértelműen látszanak a hiánytünetei, elsősorban az idősebb leveleken, először a levél szélein. Később az egész levél elsárgul és el is halhat. Korlátozott fotoszintézishez vezet, és radikális szabadgyökök keletkeznek, amik méreganyagok a növény számára. Ezek okozzák azt, hogy a növény saját szövetei elhalnak.

Káliumhiány leginkább a száraz és a homokos termőhelyeken fordul elő, ahol az állomány vízhasznosítása nem megfelelő. A légcserenyílások zárósejtjei ilyenkor nem záródnak megfelelően. Ha a párolgás nem megfelelő, akkor a talajból is kevesebb vizet vesz fel a növény. Megfelelő káliumellátás esetén viszont a víz jobban hasznosul.

A következő online előadásra, amelynek témája a magnézium hiánytünetei, 2020. október 28-án 10-11-ig kerül sor
A következő online előadásra, amelynek témája a magnézium hiánytünetei, 2020. október 28-án 10-11-ig kerül sor

A magnézium hiánytünetei

A magnézium a klorofill központi eleme. Hiányában, mivel a növény lebontja a saját klorofillját is, sárgulás jelentkezik. Végeredményben a fotoszintézis nem tud zavartalanul végbe menni.

Előrehaladott magnéziumhiány állapotában a levélerek közti részek elhalnak, a levél csíkozottá válik. Ez tartós magas hőmérséklet esetén és erős napsugárzás hatására gyakran előfordul. Az erős fényenergia hatásásra, nem megfelelő fotoszintézis esetén, oxigén szabadgyökök keletkeznek, amik károsak a növény számára. Oxidatív stresszt okoznak, aminek eredményeképpen a levélszövetek elhalnak. Ilyenkor klorózisról, nekrózisról beszélünk.

A szállítási folyamatban a káliumnak nagyon jó partnere a magnézium. A hosszútávú szállításban vesz részt. Kulcsszerepe van továbbá az energiaképződésben, Amikor a fotoszintézis során, az adenozin-foszfátból adenozin-trifoszfát (ATP) képződik. Segítségével a megtermelt cukrok át tudnak jutni a növény nedvkeringésébe.

Előrehaladott magnéziumhiány állapotában a levélerek közti részek elhalnak, a levél csíkozottá válik
Előrehaladott magnéziumhiány állapotában a levélerek közti részek elhalnak, a levél csíkozottá válik

A kálium és a magnézium együttesen nem csak a termésképzésben rendkívül fontos, hanem az asszimilátáknak az elszállításában. A termésképződésben a magvak telítődését segíti, az asszimilátáknak a gyökerekbe történő eljuttatásában pedig azért fontos a szerepe, mert a gyökér raktározó szervként is funkcionál. Ha nagyobbra fejlődik egy növény gyökérzete, ezáltal több asszimiláta jut el a gyökerekbe. A növény nagyobb gyökérrel sokkal jobban át tudja vészelni a szárazságot, mert sokkal több vizet tud felvenni.

Ha nem sárgult el teljesen a kalászos, keserűső permetezésével, tehát EPSO Top permetezésével tudunk segíteni a hiányállapoton. Száraz, homokos talajon vagy ahol magnéziumhiány lép föl, bármilyen okból kifolyólag, ott tud az EPSO Top meghatározó szerphez jutni.

A gabonák különösen a szemtelítődés és a bokrosodás időszakában igényelnek sok magnéziumot.

Ekkor érdemes maximum 5%-os Epso Top keserűsó oldattal permetezni a búzát. Ezzel nem csak a gyökérzet lesz nagyobb a talajban, és több vizet és tápanyagot tud felvenni, hanem a szemekbe is több asszimiláta tud beépülni, tehát az ezerszemtömeg és a termés nagyobb lesz. A termék vízben maradék nélkül oldódik, és így növényvédő szerrel együtt permetezve is kijuttatható.

Ha alacsony a magnéziumszint, akkor az ATP-szintézis sérül és a csírázás lassabb lesz. Ha valaki vetőmagot állít elő, akkor a magnéziumszintre nagyon érdemes odafigyelni.

A kieserit nevű ásvány, mint növényi tápanyag, alkalmas akár fejtrágyázásra, akár alaptrágyázásra, a kereskedelemben ESTA Kieserit néven kapható, ami 25% magnéziumot és 20% ként tartalmaz. Nagy előnye, hogy bármelyik műtrágyához hozzá lehet keverni. Javasolt adagja búza esetén 60-70 kg, kukorica esetén 1 mázsa, napraforgó esetén 1,5 mázsa, repce esetén pedig 1,5-2 mázsa hektáronként.

Búza esetén a 60 kg ESTA Kieserittel 15 kg magnéziumot tudunk pótolni, levélen keresztül, egy EPSO Toppal 10 kg / ha-os permetezéssel pedig 1,5 kg magnéziumot tudunk kijuttatni.

Az EPSO Topot inkább hagyjuk meg a csúcsigényeket fedező vagy a szárazságban gyors beavatkozást lehetővé tevő levéltrágyának.

Jól alkalmazható akár röpítő tárcsával kiszórva, mert szép gömbölyű szemcséi vannak. Permetezésre az EPSO Top, a cinkkel kiegészített Combitop vagy a bórral kiegészített Microtop alkalmas. Az ESTA Kieserit talajon keresztüli alkalmazásra termett. Akár már a hóra is kijuttatható, tehát érdemes időben kitenni. Javítja a nitrogénhasznosulást, fokozza a tápanyagfelvételt, és még biogazdálkodásban is engedélyezett.

Az EPSO Top esetében 4 óra, maximum 1-2 nap szükséges ahhoz, hogy a kijuttatott anyagot felvegye a növény. A felvétel gyorsasága a légköri szárazságtól függ. Ha ez nagyon száraz, akkor lassabban veszi fel, ha párásabb a környezet, gyorsabban jut be a növénybe.

A kén hiánytünetei

A kén hiánytüneteit nagyon könnyű összekeverni a kezdődő nitrogén hiánytüneteivel. A különbség az, hogy a nitrogén hiánya mindig az idősebb leveleken figyelhető meg először és utána indul a teljes növény sárgulása. Ezzel szemben a kénhiány a fiatalabb leveleken, tehát fent mutatkozik először, és a levél szélén kezdődik, onnan halad befelé. Ami közös, hogy itt is világosodnak a levelek, az erek sárgulnak és a teljes levél elhal, de ez felülről indul, nem alulról. Törpenövekedést is tud okozni. Egészen biztosak levélanalízis birtokában lehetünk. Ha kénhiány tünetével találkozunk, keserűsós levéltrágyázással beavatkozhatunk.

Kénhiány olyan növényeknél fordul elő, amelyek kifejezetten „falják” a ként vagy ha a búza előtt ilyen növényt takarítottunk be. Ide sorolható a repce, illetve a napraforgó. Másrészt kénhiánnyal találkozhatunk nagy esőzések után vagy olyan területeken, ahol szántás nélküli termesztés folyik. Búzánál különösen az őszi fejlettségi állapotában. Homoktalajokon, amik könnyebben áteresztik a vizet és az alacsony humusztartalmú talajokon szintén előfordulhat.

ESTA Kieserittel tudjuk megelőzni. Nagyon sok ként tudunk pótolni vele. Egy mázsa 20 kg elemi ként tartalmaz szulfát formában. Búzánál a már említett hektáronkénti 60 kg-os adaggal 12 kg ként juttatunk ki. Ez már elég jelentős mennyiség. 2021-ben megjelenik majd egy cinket is tartalmazó kieserittartalmú termék. Akinek a keserűsóval jó tapasztalatai vannak, annak bátran ajánlható a kieserit.

A mangán hiánytünetei

A mangán az egyik, kalászosok esetében fontos mikroelem. Hiányával gyakran ott találkozunk, ahol lúgos a talaj, tehát magas a pH-ja vagy magas humusztartalom esetén, illetve nagyadagú meszezés után. A hiány foltokban jelentkezik. A levelek szürkések lesznek, visszahajlanak és elhalnak. Ez azzal magyarázható, hogy ilyenkor sérül a kloroplasztisz szerkezete, ami mérgező szabadgyökök képződéséhez vezet és a fotoszintézis sem zajlik le megfelelően. Míg a káliumot el tudja raktározni a növény, a mangánt egyáltalán nem. Ezért sokkal jobb, ha a tápelemet levélen keresztül juttatjuk ki.

Mangánhiány esetén a bokrosodás is jóval visszafogottabb, és sokkal kevesebb mellékhajtás keletkezik. A gyökerek sem tudnak rendesen kifejlődni. Egy jól fejlett állományhoz a gyökérnek rendben kell lennie.

A mangánt levélen keresztül is tudjuk pótolni. Például az EPSO Kombitopban is van, mert a keserűsó és a cink mellett mangánt is tartalmaz, de az EPSO Microtop is tartalmaz ilyen tápelemet.

Mangánhiány esetén a levelek szürkések lesznek, visszahajlanak és elhalnak
Mangánhiány esetén a levelek szürkések lesznek, visszahajlanak és elhalnak

Ha mangánnal levéltrágyázunk, akkor a gyökerek is nagyobbak, erőteljesebbej lesznek. Így jobban át tudják szőni a talajt, több nitrogént és foszfort fognak felvenni.

Ha hiányzik a mangán, ez akadályozza a nitrátredukciót, ez pedig a nitrátok felhalmozódásához vezet, de nem tudnak átalakulni fehérjévé.

A cink hiánytünetei

Cinkhiánynál a levelek kivilágosodnak meghajlanak és visszamaradnak a növekedésben
Cinkhiánynál a levelek kivilágosodnak meghajlanak és visszamaradnak a növekedésben

A cinkhiány nem csak lúgos és meszes talajokon, hanem nagyadagú foszfortrágya alkalmazása esetén is kialakulhat.

Először a fiatal leveleken mutatkozik valamilyen klorotikus, netrotikus elváltozás. A levelek kivilágosodnak meghajlanak, visszamaradnak a növekedésben.

A cinknek lényeges szerepe van az asszimiláták képződésében. Ha jól tápláljuk a kalászost cinkkel, akkor az asszimiláták képződése is zavartalan. Hatással van a fehérjék szintézisére, valamint a DNS membránjának alkotóeleme. A szénhidrátanyagcserét és ezeknek az enzimeit is tudja katalizálni. Tudjuk, hogy jobb fotoszintézissel több széndioxidot tudnak megkötni, több asszimilátát tud képezni a növény, és ehhez a folyamathoz a cink nélkülözhetetlen.

A következő online előadásra, amelynek témája a magnézium hiánytünetei, 2020. október 28-án 10-11-ig kerül sor.

Illetve a vállalat követhető még a Facebookon ide kattintva.


A K+S Minerals and Agriculture GmbH magas minőségű termékeket kínál, melyek káliumot (K), magnéziumot (Mg), ként, (S), bórt (B), mangánt (Mn) és cinket (Zn) tartalmaznak a növények által azonnal felvehető formában és a növény számára kedvező összetételben. A 60er Kali (kálisó) a legkeresettebb termékük. Ez az univerzális monoműtrágya főként a főbb szántóföldi növények trágyázására használatos, legtöbbször kalászosokban és kukoricában alkalmazzák. Ásványi trágya különlegességeik az előbb említett növényeken túlmenően azoknál a növényeknél használatosak, amelyeknek magasabb a kálium-, magnézium- vagy kénigényük, pl. napraforgó, repce, burgonya. A KALISOP, Patentkali, ESTA Kieserit és EPSO Top elsősorban a kloridérzékeny növényeknél használatosak, pl. burgonya, szőlő és zöldségkultúrák.

Az EPSO Top, SOLUMOP, soluSOP és HORTISUL tápoldatozásra is használhatóak, melynek egyre nő a jelentősége.

Mivel a növények tápelem igénye eltér, a K+S Minerals and Agriculture szaktanácsadói felkészült szakemberek, hogy segítsék a gazdálkodókat nélkülözhetetlen információkkal ellátni növényei optimális tápanyaggal történő ellátása érdekében.

(x)

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Elsősegély a hiánytünetek kezelésére A magas termés eléréshez a termesztett haszonnövényeink számára biztosítanunk kell a megfelelő tápanyagot a szükséges mennyiségben. Ez azonban egyált...
A növény beszél hozzánk, aki érti, annak terméstöb... A növénytermesztésben az ismert makroelemeken (pl. nitrogén, foszfor és kálium) kívül mikroelemeket is ki kell juttatnunk. Annál is inkább, mert a mi...
Tudjon meg többet a kukorica hiánytüneteiről – onl... A kukorica termésmennyisége az elmúlt évtizedben növekvő tendenciájú. Az intenzív fejlődés időszakában nagy mennyiségű zöldtömeget termel. Az egyre n...
A kukorica hiánytüneteinek kezeléséről nem csak pr... A növénytermesztőknek az ismert makroelemeken (pl. nitrogén, foszfor és kálium) kívül mikroelemeket (pl. bór, cink, mangán, molibdén, réz és vas) is ...
A napraforgó hiánytüneteinek kezeléséről profi és ... Minden növénytermesztő tudja, hogy a tápelemeket időről-időre pótolni kell, csak nem mindegy, hogy melyik növénynek mikor, mennyit és milyet juttatun...
Mindent a repce hiánytüneteiről A repcetermesztés tápanyag-utánpótlásának is megvannak a maga fortélyai. A növény jelzi, ha egy tápelemre szüksége van, de kérdés, hogy felismerjük-e...