A japán regionalizáció eredménye: könnyebben szállíthatnak húst a magyarok járvány esetén

A magyar sertéshús japán szállítási lehetőségeiről tárgyalt Budapesten a japán agrártárca élelmiszerbiztonsági és fogyasztóvédelmi hivatalának főigazgatója – közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium. Arai Yutaka a KKM külső piacok fejlesztéséért és koordinálásáért felelős miniszteri biztosával, Budai Gyulával tárgyalt. A megbeszélések fő témája a regionalizáció volt. Ennek lényege, hogy állategészségügyi problémák, járványok esetén csak a fertőzött területről tiltják meg a hús és a hústermékek kiszállítását, nem az egész országból.

Magyarország az első uniós tagállam, amely megállapodott Japánnal a regionalizációról, az egyezség azonban még csak a baromfihúsra terjed ki, a sertésre nem – írta az MTI. Budai Gyula jó esélyt lát a megegyezésre a sertéshúsra vonatkozóan is, köszönhetően annak, hogy a magyar állategészségügyi szabályozás a legszigorúbbak egyike az EU-n belül. Fontos, hogy a Magyarországon talált sertéspestises állatok mind vaddisznók voltak, házi sertésben sehol sem mutatták ki a betegséget – mondta.A miniszteri biztos a regionalizációs megállapodás fontosságát azzal indokolta, hogy Japán a magyar élelmiszeripari termékek első számú piaca Európán kívül, ám a tavalyi sertéspestis jelentősen visszavetette a kivitelt.

Rengeteg pénzt jelent, hogy életbe léphet a Japán regionalizáció: afrikai sertéspestis esetén nem az egész ország hústermékeit bojkottálják, csak az adott térségét
Rengeteg pénzt jelent, hogy életbe léphet a japán regionalizáció: afrikai sertéspestis esetén nem az egész ország hústermékeit bojkottálják, csak az adott térségét

Tavaly hatalmas volt a húsexport visszaesése, ezen javíthat a Japán regionalizáció

Magyarország 2017-ben 113,3 millió dollár értékben exportált élelmiszert Japánba, ennek döntő része (90 millió dollár) volt a sertéshús. 2018-ban a sertéspestis következtében áprilisban elrendelt kiviteli korlátozás miatt a szigetországba irányuló élelmiszeripari export 44 százalékkal, 63 millió dollárra csökkent. A KKM Kínával, Vietnámmal és Dél-Koreával is hasonló megállapodásról tárgyal, a sikeres egyeztetések több 10 milliárd forintnyi új üzletet hozhatnak a magyar sertés-ágazat cégeinek.

Cikkajánló: Sokat hozhat az európai konyhára a Japánnal kötött kereskedelmi megállapodás
Sok magyar terméket vesznek meg a japánok: keresett a liba- és kacsahús, a méz és a bor
Share Button

Kapcsolódó cikkek

Nébih: tovább exportálhat öt magyarországi húsüzem... Akadálytalanul folytatódhat az amerikai listán szereplő magyarországi húsüzemek exportja az Amerikai Egyesült Államokba - közölte a Nemzeti Élelmiszer...
Változó eredményesség a Tolna megyei sertéstenyész... Általában nullszaldóval vagy kisebb nyereséggel zárták a tavalyi évet a Tolna megyei sertéstenyésztő vállalkozások. 2014 második felében az oroszorszá...
Olcsó a hízó Szerbiában! Évek óta nem volt ilyen alacsony Szerbiában a hízósertés ára, mint az idei év elején. Jelenleg 255-270 forintnak megfelelő dinárért adják a hízókat ki...
2014-es sertéspiac az Európai Unióban Bár még Anglia és Belgium adatai hiányoznak, az eddig nyilvánosságra hozott információkból az látszik, hogy az Európai Unió sertésállománya, noha csak...
Kocatámogatás önkormányzatok részére! Ahogyan arról már beszámoltunk, a kocatartók újabb állami támogatáshoz juthatnak az idei évtől kezdve. Ezt a rendelkezést kiegészítve már nem csak mag...
A sertés tenyésztési irányszámai Mekkora a normál tömege egy most született malacnak? Naponta mennyivel kellene nőnie a tömegének? Mikor válik tenyészéretté a tenyészkoca? Hogyan taka...