A héten minden nap lehet csapadék

Hétfőn többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, de főként a délnyugati, déli megyékben szakadozottabb lehet a felhőzet. Északon elszórtan fordulhat elő eső, északkeleten havas eső, a hegyekben havazás, délen viszont a délutáni óráktól többfelé számíthatunk esőre, záporra. A déli, délnyugati szél többfelé megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 3 és 9, az ország déli negyedén 10, 13 fok között valószínű. Késő estére -3 és +6 fok közé hűl le a levegő.

Hétfőn estétől nyugat felől elsősorban az ország középső és északi részein átmenetileg szakadozik a felhőzet az éjszaka első felében, majd ismét záródik a felhőtakaró, általában borult idő valószínű. Többfelé várható csapadék: az északkeleti határ mentén az éjszaka első felében havas eső, a Zemplénben kisebb havazás, míg délen több hullámban fordulhat elő eső, zápor. A légmozgás mérsékelt marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3 és +4 fok között valószínű, az északi részeken lesz a leghidegebb – írta az OMSZ.

Várható hőmérsékletek kedden

Kedden jobbára erősen felhős időre számíthatunk, a nap második felében lehet vékonyabb a felhőtakaró. Hazánk déli felén több, északon kevesebb helyen várható eső. Főleg északon, illetve a hegyekben néhol havas eső is előfordulhat. A déli, délnyugati szél sokfelé megélénkül, az északi országrészben néhol időnként megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 5 és 10, délen 11, 13 fok között valószínű.

Szerdán általában közepesen vagy erősen felhős lesz az ég. Szórványosan előfordulhat eső, zápor. A délnyugati szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik. A hajnali minimumok -1 és +5, a délutáni maximumok döntően 8 és 15 fok között alakulnak.

Csütörtökön általában közepesen vagy erősen felhős idő várható. Több helyen eleredhet az eső, zápor. A déli, délnyugati szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +7, a legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 16 fok között alakul, északkeleten mérhetik az alacsonyabb, délnyugaton a magasabb értékeket.

Pénteken jobbára közepesen, illetve erősen felhős időre van kilátás. Helyenként előfordulhat eső, zápor. Többfelé megélénkül, néhol időnként megerősödhet a déli, délnyugati szél. A hajnali 0, +6 fokról általában 10 és 17 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

Szombaton nagyrészt erősen felhős vagy borult idő lesz a jellemző. Több helyütt számíthatunk esőre, záporra. A délnyugati szelet élénk, sokfelé erős lökések kísérik. A minimum-hőmérséklet általában 2 és 8, a csúcsérték 10 és 17 fok között valószínű.

Vasárnap napközben felszakadozhat, csökkenhet a felhőzet, hosszabb-rövidebb napsütésre is számítani lehet, de nyugat felől újabb felhőtömb közeledik. Egyre kevesebb helyen alakulhat ki csapadék. Sok helyütt megerősödhet az északi szél. A hajnali -3, +7 fokról 7 és 16 fok közé melegedhet fel a levegő.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Még örüljünk a tavasznak, a jövő héten visszatér a... Március első napjai túlnyomóan napos, csapadékmentes időt tartogatnak számunkra. Reggelente fagypont körüli hőmérsékletre, többfelé gyenge fagyra leh...
Komoly éjszakai fagyokkal visszatér a tél Csaknem két hete nem esett számottevő csapadék hazánkban, így keleten is sokat javult a belvízhelyzet, bár még mindig vannak olyan táblák, ahol áll a...
Vége a tavasznak, sarkvidéki hideggel és hóval vis... A folytatásban csapadék érkezik, amihez lehűlés is társul. Szombaton csak pár fokkal, majd hétfőtől jelentősen visszaesik a hőmérséklet, keddtől pedi...
Esőkkel kísért lehűlés érkezik Az elmúlt egy hét nagyrészt száraz, de egyre melegebb időjárása kedvezett a tavaszi munkáknak, és a vegetáció gyors fejlődésének, ugyanakkor a talajo...
A jövő héten, éjszakai fagyokkal, visszatérhet a h... A múlt heti hideghullámot komolyabb fagy nélkül átvészelte a fejlődésben 3-4 héttel a szokásos időpont előtt járó vegetáció egy kis éjszakai felhőrét...
Csökken a fagyveszély A hét elején érkezett lehűlés egyre nagyobb területen okozott hajnali fagyokat, keddről szerdára virradóra már csaknem országszerte fagypont alatti h...