A hazai gabonatermesztőkben igenis ott van a szándék az új tudás befogadására

2019. január 17-én Debrecenben, az ottani agráregyetemen befejeződött a Magro.hu által szervezett III. KUKORICA és BÚZA Konferenciasorozat. A kaposvári nyitóeseményhez hasonlóan a Hajdúságban is sok gazdálkodó követte figyelemmel az előadásokat, amelyek a két fő gabonafélénk teljes termesztés-technológiáját mutatták be, kiemelve az újdonságokat. A több mint 350 résztvevő a bizonyíték arra, hogy a hazai gazdálkodók egy jó része is kíváncsi és hajlandó tanulni, ami biztató a magyar mezőgazdaság jövőbeni sikeressége szempontjából.

Bár sok szó esik a kukorica és a búza termesztéséről, mégsem lehet róluk eleget beszélni. A tevékenységek eredményessége sok céget és gazdálkodót, valamint közvetve sok családot érint, ráadásul még nemzetgazdasági szinten is súlya van. Ugyanakkor még jócskán van tere a fejlődésnek, mert az itthon használt technológiák nem minden esetben kielégítőek és sokszor hiányzik a tudatosság a meghozott döntések mögött. Ennek következtében pedig a hazai terméshozamok jelentősen elmaradnak a potenciálistól és a minőséggel is vannak problémák.

Éppen ezért nagy az érdeklődés az olyan események iránt, mint amilyen a Magro.hu Kukorica és Búza Konferenciasorozata, ahol rövid idő alatt sok hasznos tudás befogadására van lehetőség. A legutóbbin is sok érdekes előadás hangzott el.

Csekő József, a Corteva Agriscience kiemelt ügyfélkapcsolati vezetője, cége megoldásait mutatta be a megváltozott klimatikus viszonyokra. Azaz, hogy átgondolt talajműveléssel, tápanyag utánpótlással, a talajfunkciók javításával és genetikai megoldásokkal, például a növénynemesítéssel, mit tehetünk az aszálykárok kivédésére.
Almás Roland, a Maisadour Hungária Kft. régió vezetője, egyúttal, mint gazdálkodó, a kukorica termesztéstechnológiáját taglalta termelői szemmel. Megmutatta, hogy szakértőként mit tesz ő másként, például, a vetésben és a hibrid kiválasztásában, mint egy átlagos gazda.
Kézér Zsolt, a Lakkos Kft. értékesítésért felelős régióvezetője, a talajművelésben rejtőző precíziós lehetőségeket ismertette a hallgatósággal, részletezve az UST, azaz a felszín alatti vetéstechnológia által elérhető eredményeket szám- és költségadatokkal.
Zsila József, a Timac Agro Hungária Kft. vezető szaktanácsadója, bemutatta a kukorica- és búzatermesztésben javasolt talajközpontú megközelítést a tápanyagellátásban. Szemléletes példákkal illusztrálta, hogy az egyes mikro-, mezo- és makroelemek hiánya a talajban mekkora terméskiesést eredményez, és hogyan lehet a problémát orvosolni.
Pais István, a Huminisz Kft. ügyvezetője és kereskedelmi vezetője, valamint Kelemen Zsolt szaktanácsadója, a Huminisz-technológiában rejlő lehetőségeket vette sorra. Bemutatták, hogy miért is van helye a huminsavas növénykondicionálóknak, biostimulánsoknak a termesztés-technológiában.
Wágner József, a Carmeuse Hungária Kft. üzletfejlesztési menedzsere, a talajsavasodás folyamatát és jeleit vizsgálta meg előadásában és ennek kezelését, a helyes talaj pH-javítás gyakorlatát ismertette. Kitért arra is, hogy hol vannak még tartalékok a termelés eredményességének növelésében.

Az esemény szakmai moderátora, Németh István, a Magro.hu ügyvezetője volt
Az esemény szakmai moderátora, Németh István, a Magro.hu ügyvezetője volt

Némethné Bujdosó Barbara, az EuroChem Agro Hungary Kft. marketing és termékmenedzsere, a nitrogénfelvétel hatékonyságáról és a kontrollált átalakulású műtrágyák nyújtotta előnyökről beszélt.
Dr. Nagy Antal, adjunktus, a Debreceni Egyetem Növényvédelmi Intézet munkatársa, a felmelegedés miatt a jövőben várhatóan egyre nagyobb kártételt okozó kukoricamolyok problémakörét járta körül.
Németh István, a Magro.hu mezőgazdasági piactér ügyvezetője, arról tartotta előadását, hogy milyen módszerekkel javítható a gabonaértékesítés eredményessége. M az a három módszer és eszköz, aminek a segítségével az árbevétel jelentősen növelhető.
Tóth Éva, a Bauer Hungária Kft. ügyvezetője, a vízgazdálkodást és az öntözéstechnológia kialakításának lehetőségeit vette górcső alá. Megmutatta, hogy mik az esőszerű öntözés előnyei és hátrányai, illetve milyen öntözőgépekkel és –berendezésekkel valósítható meg a környezetkímélő öntözés.
Párkányi Gábor, az SGS Hungária Kft. üzletágvezetője, a termények mintavételéről, a minőségről és az azt befolyásoló körülményekről osztotta meg gondolatait. Részletesen felsorolta a tárolás során előforduló minőségi problémákat, de javaslatokat tett a megelőzés és problémakezelés lehetőségeire is.
Berkes Gábor, a Cargill vezérigazgatója és regionális gabona-kereskedelmi vezetője, a közeljövőben várható gabonapiaci lehetőségeket vázolta fel. Összefoglalta a kereslet és kínálat változásának rövid távú forgatókönyvét és ennek a hazai gazdálkodókra gyakorolt hatásait is, de útmutatással is szolgált a jövőre nézve.

A III. KUKORICA és BÚZA Konferenciasorozaton is sok gazdálkodó vett részt
A III. KUKORICA és BÚZA Konferenciasorozaton is sok gazdálkodó vett részt

Nagy Bence, a Magtár Plusz Automatizálási Kft. MagtárGPS üzletágvezetője, a helyspecifikus mezőgazdaság költséghatékony megvalósíthatóságának lehetőségeit ecsetelte. Arról beszélt, hogy hogyan lehet viszonylag kis költséggel a precíziós növénytermesztésbe fogni úgy, hogy annak árbevételben kifejezett pozitív hozadéka legyen.
Héjja Csaba, a Linamar Hungary Zrt. Oros Divíziójának kiemelt ügyfélkapcsolat-tartója, azokat a tudnivalókat sorolta fel, amelyek a kukoricabetakarítás veszteségeinek csökkentését eredményezik a növény és az adapterek oldaláról.
Kövesdi József, a Senit Kft. Okosfarm technológiai projekt ügyvezetője, azt mutatta meg, hogyan néz ki és épül fel egy Okosfarm a gyakorlatban, illetve milyen okos megoldások vannak a gabonatermesztésben. Megtudhattuk, milyen elemeket kell kontroll alatt tartani a folyamatoknál és hogyan teszi a dolgát a multiszenzor és az Okosfarm felügyeleti szoftver.
Végül Rácz Gábor, az ICL-Group területi értékesítési menedzsere, a lombtrágyázás hatékonyságának alapjait foglalta össze előadásában, illetve azt részletezte, cége milyen megoldásokat kínál ezen a területen.

Aki most nem jött el a rendezvényre, sajnálhatja. A költségek szintjén, ugyanis, a továbbiakban sem tudunk versenyezni a sokkal olcsóbb, keletről érkező gabonaszállítmányokkal. Csak annak van esélye igazán üzleti sikereket elérni, aki tudatos és jó döntéseket hoz, illetve javít a termelés hatékonyságán. Ez pedig csak az elérhető technológiákkal kapcsolatos tudás teljes birtokában lehetséges.

További információk, képek és tévéfelvételek a III. KUKORICA és BÚZA Konferenciasorozatról utólag is megtekinthetők a www.magro.hu/konferencia oldalon.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

20 tipp, mire ügyeljen az idei kukoricatermése érd... A hatékony kukoricatermesztés érdekében fontos odafigyelnünk többek között a kártevőkre, a tápanyagellátásra, és a csapadék mennyiségre is. Partnerünk...
10 hasznos tanács a jó kukoricatermés érdekében!... Az eredményes kukoricatermesztést követően az érés szakaszában is több dologra kell figyelni, hogy bő terméshozamot érjünk el. Továbbra is fenyegetnek...
9 aktuális tanács a jó kukoricatermés érdekében!... A kukorica termesztéséhez és a kezdeti növekedési szakaszban javasolt tanácsokról is olvashatott már a Magron. Ezúttal partnerünk, Szieberth Dénes, a ...
Amerika kukoricaföldjei titokban marihuánaültetvén... A mezőgazdaság és az illegális marihuánatermesztés összefonódásáról írt az Atlanticre egy ökológus, akinek az a foglalkozása, hogy mezőgazdaságokon ta...
Milyen kukoricatermés várható idén? A hazai kukoricatermesztés körülményei nagyon eseménydúsan alakultak az elmúlt években. Erre tekintünk most vissza. Hogy mekkora termésre számíthatnak...
Milyen hatással lehet a sok csapadék a kukoricára?... Az elmúlt napok, hetek nagy mennyiségű csapadéka miatt jogosan merülhet fel a kérdés: befolyásolja-e valamilyen módon a csapadék az idei kukoricatermé...