A gazdálkodás üzemeltetésének biztonsága

Az egyik legrosszabb forgatókönyv, amit egy gazdálkodó el tud képzelni, hogy a szezon kellős közepén, a munka dandárjában marad munkaeszköz nélkül. És az csak hab a tortán, ha ráadásul ezt az eszközt nem is tudja gazdaságosan üzemeltetni.

Az is mindenki számára ismeretes, hogy ma már nem egyszerű „lóerőgyárak” dolgoznak a földeken. Napjainkra az erőgépek és munkagépek olyan informatikai központokká fejlődtek, amik elősegíthetik, de nagyban akadályozhatják is a gördülékeny munkát. A digitalizált gépek biztonságos üzemeltetése, a digitális megoldások segítségével megteremtett termelésbiztonság pedig elemi érdeke minden magyar gazdálkodónak, ha versenyképes szeretne maradni a jövőben. E két dolog ugyanis csak összefüggéseiben értelmezhető, hiszen a világunk fejlődésének mintájára az agrárium sem maradhat ilyen típusú eszközök és döntéstámogatás nélkül.

A KITE Zrt. vezérigazgatójával, Szabó Leventével a jövedelembiztonság témában folytatott beszélgetés után a következő epizódban a gazdaság termelési és üzemeltetési biztonsága kerül előtérbe. Balogh Viktor, a KITE Zrt. marketingigazgatója Kecskés Zsolt, kiemelt szolgáltatási és Krizsán Péter, műszaki szolgáltatási igazgatóval keresi a téma nyitját.

Az üzemeltetés biztonsága

Az egyik legrosszabb forgatókönyv, amit egy gazdálkodó el tud képzelni, hogy a szezon kellős közepén, a munka dandárjában marad munkaeszköz nélkül. És az csa…

A jövedelmező biztonságról szóló sorozat előző és legfrissebb epizódja is ezen a linken érhető el.

A gazdálkodás üzemeltetésének biztonsága, beszélgetés Kecskés Zsolt, kiemelt szolgáltatási és Krizsán Péter műszaki szolgáltatási igazgatóval

Listen to this episode from KITE podcast – A mezőgazdaság aktualitásai első kézből a KITE szakértőitől on Spotify. Az egyik legrosszabb forgatókönyv, amit egy gazdálkodó el tud képzelni, hogy a szezon kellős közepén, a munka dandárjában marad munkaeszköz nélkül. És az csak hab a tortán, ha ráadásul ezt az eszközt nem is tudja gazdaságosan üzemeltetni.

(x)

Share Button

Kapcsolódó cikkek

2,3 milliárdos beruházást tervez jövőre a KITE... Erősödik a precíziós gazdálkodás, Szerbiában terjeszkednek, faiskolát alapítottak, és speciális szakműhelyt építenek. A Szabó Leventével, a KITE Zrt. ...
Garmadányi géppel ünnepel a John Deere és a KITE a... A KITE 45 éves, a John Deere pedig 100 éves születésnapját ünnepli idén. Ezzel kapcsolatban tartott sajtóbejárást és szakmai bemutatót az egyik legnag...
A precíziós eszközök kompatibilitása nélkül elmara... A precíziós eszközök gyártóinak meg kellene teremteniük a kompatibilitást egymás termékei, illetve az azok által gyűjtött adatok között, ugyanis jelen...
A precíziós gazdálkodást nem lehet megvásárolni &#... A KITE 45 éves, a John Deere pedig 100 éves születésnapját ünnepli idén. Ennek apropóján adott exkluzív interjút Balogh Viktor, a KITE Zrt. üzletág-ig...
Startertrágyázási technológia nyerte az idén az Ag... A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium döntése alapján Magyarországon a KITE Zrt. által kifejlesztett folyékony startertrágyázási technoló...
A KITE Zrt. már a „holnap kereskedője” 45 éves a KITE Zrt., a legnagyobb hazai mezőgazdasági integrátor. Ebből az alkalomból a cég nem csak egy születésnapot, hanem ennek a közel fél évszáz...