A falusi családi otthonteremtési kedvezmény, a falusi CSOK részletei

A falusi családi otthonteremtési kedvezménynek, azaz falusi CSOK-nak köszönhetően az egygyermekes családok 600 ezer forint, a kétgyermekes családok 2 millió 600 ezer forint, a háromgyermekes családok pedig 10 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapnak használt lakás vásárlására vagy annak korszerűsítésére, bővítésére. A lehetőség érvényes a tanyákra is. Összefoglaltuk, mire érdemes figyelni az igénylés előtt.

A Magyar Közlönyben megjelent, 2019. július 1-jén induló falusi CSOK részletszabályai szerint a falusi CSOK települések listájára 2486 hátrányosabb helyzetű, 5000 fős lélekszám alatti település került. A települési körbe az olyan helységek tartoznak, amelyek népessége 2003-2018 között csökkent, továbbá azok, amelyek a leghátrányosabb helyzetű járásokban találhatók – írta a Hellovidék portál.

A falusi családi otthonteremtési kedvezmény közel 3 ezer kistelepülésen vehető igénybe
A falusi családi otthonteremtési kedvezmény közel 3 ezer kistelepülésen vehető igénybe

A Magyar Közlönyben megjelent részletszabályok szerint a falusi CSOK igénylésére vonatkozó kérelem 2019. július 1. és 2022. június 30. között nyújtható be. A témáról és az árakról itt írtunk korábban.

A támogatás célja:

  • Új lakás építése
  • Új lakás vásárlása
  • Használt lakás vásárlása
  • Meglévő lakás bővítése
  • Meglévő lakás korszerűsítése

A falusi CSOK-ot a következő ingatlantípusokra lehet igénybe venni:

  • használt lakás, tanya, birtokközpont vásárlására
  • ezzel egyidejűleg korszerűsítésére és/vagy bővítésére

A változás lényege tehát, hogy azokat a CSOK-összegeket (vissza nem térítendő támogatásokat), amelyeket eddig csak új lakásra lehetett igénybe venni, ezentúl az érintett kistelepüléseken használt lakás vásárlására, bővítésére és korszerűsítésére is fel lehet majd használni. 1 gyermek után továbbra is 600 ezer forint lesz a használt lakások CSOK-jának az összege, 2 gyermek után viszont 1,43 millióról 2,6 millióra, 3 gyermek után pedig 2,2 millióról 10 millióra növekszik. Akik legalább 4 gyermeket nevelnek, az eddigi 2,75 millió helyett szintén 10 millióra lesznek jogosultak az érintett kistelepüléseken.

A falusi családi otthonteremtési kedvezmény maximális összege:

  • 1 gyermek után 600.000 Ft,
  • 2 gyermek után 2.600.000 Ft,
  • 3 vagy több gyermek után 10.000.000 Ft.

A támogatás felhasználható felújításra, korszerűsítésre, valamint használt és új lakás vásárlására. Vásárlási cél esetén – új építésű lakás kivételével – legfeljebb a támogatási összeg fele vehető igénybe. 3 gyermekesek esetében 10 millió forint értékű használt ház vásárlása esetén tehát maximum 5 millió forint lesz felhasználható a vételár kiegyenlítésére, a fennmaradó 5 millió forintot pedig felújításra, korszerűsítésre lehet elkölteni. Ha a vásárlásra csak 4 millió forintot költ a család, akkor a fennmaradó 6 millió forint felhasználható lesz a rendeletben meghatározásra kerülő felújítási és korszerűsítési munkálatok elvégzésére. Hogyha a támogatott személyek kizárólag korszerűsítésre szeretnék felhasználni a kedvezményt, úgy fenti támogatási összegek fele lesz elérhető.

Összevonható kedvezmények

Fontos, hogy a támogatás abban az esetben is igényelhető korszerűsítésre és/vagy bővítésre, ha korábban az adott lakásra már vettek igénybe CSOK-ot. Amennyiben valaki nem teljesíti a korszerűsítési és/vagy bővítési munkálatokat, a folyósított családi otthonteremtési kedvezményt – ideértve annak a lakás vásárlására számított összegét is − a folyósítás napjától számított, Ptk. szerinti késedelmi kamattal növelten köteles visszafizetni.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Agrár pályázatokról egyszerűen 1. rész Jelen cikk-sorozat célja, hogy a gazdálkodók számára utat mutasson az Európai Uniós és hazai támogatások igénybevételéhez. Magyarország területének k...
Továbbra is lehet vis maior bejelentést tenni! Az egységes kérelem beadási határideje után is lehetőség van vis maior bejelentésre. Ha esemény (például árvíz, belvíz) történt, és emiatt az ügyfé...
Június 30-ig!!!! Állatjóléti támogatás igénylése... A tejágazat szerkezetátalakítását kísérő állatjóléti támogatás kifizetési kérelmének benyújtására június 30-ig van lehetősége a határozattal rendelkez...
Július 1-ig!!! Állattartó telepek korszerűsítéséhe... Kevesebb, mint két hét áll rendelkezésre, hogy a fizetési kérelmet benyújtsák azok, akik állattartó telepüket szeretnék korszerűsíteni vagy valamely t...
Nemzeti Vidékstratégia és a 2013. 2. félévében meg... Pályázati cikksorozatunk 4. részében partnerünk a Palyaz.hu vezetője ismerteti  Nemzeti Vidékstratégia legfontosabb célkitűzéseit és a 2013. 2. félévé...
Kötelező képzések elvégzésén múlhat a támogatás... Vannak olyan mezőgazdasági támogatások, melyek kifizetése kötelező képzéshez kötött. Ezek június közepén kezdődtek és zömében augusztus 15-ig lezajlan...