A csukalobbi ellenére a süllő a nyertes

A Magyar Haltani Társaság honlapján szervezett közönségszavazáson 14642 szavazat alapján dőlt el, hogy a választható három őshonos jelölt közül melyik viselheti az Év hala címet. A voksok legnagyobb részét a süllő kapta (44%), második helyen a csuka végzett (38%), a fokozott védelmet élvező német bucó pedig harmadik lett (18%).

A süllő nagyra növő, megnyúlt testű, oldalról enyhén lapított halunk. Csúcsba nyíló szája nagy, a szeglete eléri a szem hátulsó vonalát. Benne nagy, erős fogak ülnek, köztük a többiek közül kiemelkedő ebfogak is. Oldalán elmosódó sötétebb sávok, néha foltok találhatók. Két hátúszóját, valamint farokúszóját fekete foltsorok díszítik.

Az Év hala 2020-ban a süllő (Fotó: Pixabay, raubfisch24de)
Az Év hala 2020-ban a süllő (Fotó: Pixabay, raubfisch24de)

Hazánkban viszonylag széles körben elterjedt, nagyobb folyóink paduczónájától egészen a dévérzónáig gyakori, kisebb folyóinkban azonban csak a bővebb vizű alsóbb szakaszokon lehet rá számítani. A víz oldott oxigéntartalmára érzékeny, ezért kerüli a duzzasztott, feliszapolódott folyószakaszokat, állóvizeink közül pedig inkább csak a jobb oxigénviszonyokkal rendelkező, nagyobb tavakban fordul elő.

A süllő valódi halevő ragadozó, táplálékának zömét elsősorban a küsz képezi. A horgászok körében a legnemesebb ragadozóként ismert, mind csalihalas, mind pergetőmódszerekkel eredményesen fogható. A hazai horgászrekord 15,5 kg (2014). Húsa szálkamentes, kiváló minőségű, a halgasztronómia egyik legkedveltebb alapanyaga.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Szavazzon az Év halára! A Magyar Haltani Társaság (MHT) 2010 óta próbálja felhívni a figyelmet a halfajok fontosságára, és veszélyeztetettségére. Ezért idén már negyedik alka...
Megvan a 2015. év hala! Ahogy arról októberben hírt adtunk, 2014-ben is lehetett szavazni, hogy mely hal nyerje és ezzel viselheti az Év hala megtisztelő címet 2015-ben. A gy...
A compó veszi át a hatalmat a kecsegétől? Célegyenesbe ért a Magyar Haltani Társaság által hagyományosan meghirdetett Az év hala-közönségszavazás, amelyben ezúttal már most eldőlni látszik a v...
Az év hala 2016-ban A 2010-ben, a Magyar Haltani Társaság által elindított "év hala" választás híre most is sok emberhez eljutott. Ezúttal is 3 faj közül lehetett választ...
Tilos a csuka horgászata! Február elsejétől lépett hatályba a csuka horgászatát tiltó intézkedés. Február 1. és március 31. között tilos az íváshoz készülődő és szaporodóhely u...
Összefogtak az egyetemek a halállomány bővítéséért... A ponty-, a süllő- és a harcsa genetikai tartalékainak megőrzésére és tenyésztésének javítására fejleszt technológiát négy agrár egyetem és kutató-int...