A búza legfontosabb mezo- és mikroelemei

A mezoelemek közül az utóbbi években egyértelműen a kén került a figyelem középpontjába a búza táplálásában, mivel országszerte egyre több helyen mutatták ki hiányát a talajainkban és növényeinkben.

Ennek oka elsősorban a magas kén tartalmú szuperfoszfát műtrágya háttérbe szorulása, valamint a légköri kénszennyezés visszaszorítása volt. Mindkét forrásból jelentős kénmennyiség érkezett szántóföldjeinkre, amely napjainkban már nem áll rendelkezésre.

A kén pótlásáról tehát gondoskodnunk kell!

A kén jelenléte a búza teljes tavaszi élete során fontos, hiszen segíti a nitrogén folyamatos felvételét és beépülését, valamint nélkülözhetetlen a kéntartalmú aminosavak szintéziséhez, ezáltal a megfelelő minőségi paraméterek eléréséhez.

Egy 7-8 tonnás termésszint mellett a búza 15-20 kg ként vesz fel a talajból. Ennek az igénynek a kiszolgálását praktikusan kénes nitrogéntrágyák kijuttatásával biztosíthatjuk, ilyen például az ammónium-szulfát.

A repcéhez hasonlóan azonban a kén búzában is jól és hatékonyan pótolható lombon keresztül is. Sőt, ilyen módon a levéltrágyás kezelés jó időzíthetősége miatt célzottan minőségjavításra alkalmazható. Ennek optimális ideje a kalászvédelmi gombaölős kezeléssel egy menetben a Fitohorm Turbo Kén alkalmazásával sikeresen megvalósítható. (2-3l/ha)

Fitohorm Turbo Kén
Fitohorm Turbo Magnézium

A másik, egyes térségekben különösen nagy gyakorisággal hiányzó mezoelem a magnézium.

A magnézium a klorofill alkotórészeként és enzimaktivátorként nélkülözhetetlen a fotoszintézisben, a légzésben, a tartaléktápanyagok képzésében, és a nitrogén-anyagcserében. A növények jó magnézium-ellátása növeli a fotoszintetikus aktivitást és a szárazanyag képződését. Hiánya esetén csökken a növények szénhidrát- és fehérjetartalma, valamint ezermag tömege.

Amennyiben levél vagy talajvizsgálatok kimutatják, hogy a magnéziumszint alacsony, pótlását érdemes komolyan venni! Ez levéltrágya-kezeléssel jól megoldható, melyre a Fitohorm Turbo Magnézium (2-3 l/ha) készítményünket javasoljuk.

A búza mikroelemekből 8 tonna szemtermés előállításához az alábbi mennyiségű mikroelemeket használja fel.

A gyakorlatban – és ezt rendszeres növényvizsgálataink is alátámasztják- leginkább réz-, cink- és ritkábban mangánhiánnyal találkozunk.

Főbb szántóföldi növényeink közül messze a búza a legérzékenyebb a megfelelő rézellátottságra.

A réz, részt vesz az elektrontranszportban, a növényi légzésben, fontos szerepet játszik a fehérjeszintézis és a szénhidrát-anyagcsere folyamataiban. A bokrosodáshoz és a kalászdifferenciálódáshoz elengedhetetlen. Mivel ezen utóbbi folyamtok már az őszi hónapokban elkezdődnek és a szárba indulással be is fejeződnek, a réz pótlását viszonylag koránra érdemes időzíteni.

A FitoHorm palettájáról választhatunk kifejezetten rézpótlást célzó készítményt, ilyen például a Fitohorm Turbo Réz (2-3 l/ha) vagy réztartalmú komplex készítményeket is, mint a Fitohorm Gabona (4-5 l/ha) vagy Bio Gabona (4-5 l/ha).

Fitohorm Turbo Réz

Ha a cink, mint tápelem szóba kerül, a gazdálkodók többségének a kukorica jut először eszébe, és kevésbé a búza, pedig a kénhez hasonlóan a cink gyenge ellátottsága is országos problémává nőtte ki magát, amely helyenként már a búzatermesztésben is hozamkorlátozó tényezővé vált.

FitoHorm Turbo Cink

A cink részt vesz a fehérje-anyagcserében és az auxintermelés serkentése révén a növények növekedés-szabályozásában. Hiányára kalászos kultúráink általában meglehetősen erősen reagálnak. A fellépő auxinhiány következtében a növény növekedése visszafogottá válik, az ízközök lerövidülnek, az állomány lemarad az adott fenológiai fázisra jellemző növénymagasságtól. Tartós és erős hiány esetén a virág- és termésképzési zavarok következtében a hektáronkénti termés mennyisége akár 20-30%-kal is csökkenhet. Talajból történő felvételét – a rézhez hasonlóan – döntően befolyásolja a gyökérzóna kémhatása, amely ha a lúgos tartományban van, a cink erősen lekötődik. Éppen ezért olyan hatékony a levélen keresztüli pótlása. Ebben az esetben ugyanis a cinkfelvétel nem függ a talaj kémhatásától.

A cink célzott levélen keresztüli pótlásra a FitoHorm Turbo Cink (2-3 l/ha) oldatot ajánljuk, a tenyészidőszak első harmadában történő kijuttatás mellett, mellyel tökéletesen meg tudjuk előzni a cinkhiány okozta termésdepresszió kialakulását.

A búza kapcsán, a mikroelemek közül, a mangánról érdemes még szót ejtenünk, amely szintén az enzimatikus folyamatokban tölt be fontos szerepet. Hiányában sérülhet a fehérjeszintézis folyamata valamint kiemelkedő szerepe van a vízháztartás egészséges működésében is. Ebből következő gyakorlati tapasztalat, hogy a mangános levéltrágya-kezelés az aszály okozta stressz átvészelésében, és a tenyészidőszak második felében a minőségi mutatók javításában hozza a legjobb eredményt. A jelentős mennyiségű molibdént is tartalmazó Fitohorm Turbo Mangán oldatunk 2-3 literes dózisát tehát ezekre a helyzetekre ajánljuk elsősorban, az esetleges hiánypótló kezelések elvégzése mellett.

Ezek az információk segíthetik Önöket a megfelelő tápelem kiválasztásában, melyet a megfelelő dózisban, a megfelelő időzítés mellett alkalmazva a legjobbat hozhatja ki búzájából.

(x)

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Kisebb földterületen kevesebb gabona termett A legfrissebb információk szerint 132 ezer hektárral csökkent a gabonafélék termőterülete 2015-ben az egy évvel korábbi adatokhoz képest, valamint 2,6...
Orosz búza teszi tönkre a világpiacot A világpiacot idáig az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió uralta, legalább is búzafronton. Az utóbbi években azonban az orosz rubel értéke j...
Így vessen őszi búzát, aki jót akar magának Őszi búzát termeszteni tankönyvekből nem, vagy csak részben lehet. Sok dologra kell odafigyelni, ha megfelelő termésátlagot szeretnénk elérni. Az egyi...
Nagy eredményekkel is kicsik vagyunk az unióban Rekordévet zárt idén több szempontból is a magyar agrárium. Napraforgóból például a legtöbbet termesztettük az unióban, de kukoricából és búzából is j...
Új-Zéland a búzatermesztés Eldorádója Új-Zélandról nem feltétlenül a búzatermesztés jut eszünkbe, inkább a hegyek és az óceánparton legelésző birkanyájak. Most azonban búzafronton mutatott...
Javítsunk a nitrogén hasznosításán pofonegyszerűen... A nitrogén hasznosítása már hosszú évek óta téma a növénytermesztők körében. Mindenki tisztában van vele, hogy a kijuttatott mennyiségnek csupán töred...