A bizonytalanság elvágásához termékek helyett ma technológiát kell értékesítenie egy integrátornak – IKR Agrár körkép 3.

Az egyre változó klíma és a forrongó piaci helyzet miatt a növénytermesztésben ma különösen igaz, hogy nem az nyeri a meccset, aki nagyobbat üt, hanem aki könnyebben alkalmazkodik. A sikeres felkészülésben sok múlik az integrátoron. A növényvédőszer-piacon ugyanis ehhez a folyamatos kivonások és termékátalakítások miatt naprakész tudásra lesz szükség, míg a stressztűrő, magas terméspotenciálú hibridek kiválasztásához nélkülözhetetlenek az országos, üzemi méretekben végzett kísérletsorozatok. Az IKR Agrár szakértői csapatával dolgozva a magyar termelőknek mindkettő adott a Dél-Dunántúlon is. Rácz Zoltán régióigazgató ugyanis hangsúlyozza, gyakorlatilag ez maga a bábolnai szellemiség.

Az IKR Agrár Kft. országos lefedettsége

A régióvezető szerint ma is azokat a külföldi és hazai technológiákat és vetőmagokat kutatják folyamatosan, amivel a magyar termelők jó évben túlszárnyalhatják, problémás évjáratban őrizhetik terméseredményeiket. Ahol kell, bevonják a digitális technológiákat, fejlesztik a szolgáltatás minőségét, de az alapok változatlanok: csak azt az üzletet tekintik jónak, ami mindkét félnek hosszú távon is egyformán előnyös.

A baranyai, somogyi és tolnai gazdák számára igénybe vehető szolgáltatásokról, valamint arról kérdeztünk, miként spórolhatnak olyan integrátorral, ahol termékek helyett technológiai csomagokban gondolkodnak.

Az állandóságot őrizve a folyton változó növényvédőszer-piacon

A dél-dunántúli régióban ma 4 területi központtal – Enyingen, Szentlőrincen, Marcaliban és Szekszárdon – áll a termelők rendelkezésére az IKR Agrár Kft.Kiterjedt működésükkel minden eszközt biztosítanak a műtrágyáktól kezdve a lombtrágyákon át a vetőmagokig, amire a szántóföldi kultúrák termesztőinek szüksége lehet. Rácz Zoltán régióigazgató szerint a jelenlegi extrém piaci viszonyokat tekintve azonban teendőik közül kiemelkednek a termelésbiztonság fenntartásáért tett erőfeszítések.

Az IKR Agrár Kft. szentlőrinci területi központjának csapata

„A változások nemcsak felgyorsultak, de állandóvá is váltak az agráriumban, amibe a növényvédőszerek kérdései épp úgy beletartoznak, mint a klimatikus átalakulás következményei. A gazdáknak elemi érdekük olyan integrátort választani, ahol a munkatársak képzése, a gyártókapacitások és technológiák fejlesztése élen jár. Ezek teremtik meg ugyanis a lehetőséget, hogy egy lépéssel a változások előtt járjunk, a korábbi termésátlagok fenntartását, növelését realitássá téve a partnereknek” – vág bele a kihívások ismertetésébe a régióigazgató.

Az agrárszakember szerint a gazdáknak a növényvédőszer-piac soha nem látott átalakulása miatt célszerű válogatósnak lenniük a partnerek terén. Ugyanis a korábbi évekkel, évtizedekkel ellentétben ma már nem lehet megélni itt sem a megszokásokból.

„A növényvédőszer-piacon egyre szigorodnak a szabályozások. Hatóanyagok jönnek-mennek, sorra tűnnek el azok a készítmények, amelyek éveken át biztosították a megfelelő termésszinteket. Az egyetlen megoldást a fejlődés jelenti számunkra is. Folyamatosan képezzük a munkatársakat, konzultálunk növényorvosokkal, gazdákkal, állandó a párbeszéd a gyártókkal is. Tudjuk, melyik hatóanyag-kategóriát vezeti ki az EU, milyen helyettesítő termékek érhetőek el ezen a téren, követjük, hogy épp milyen név alatt található meg egy-egy összetevő. Értjük, hogy a pontosan irányított növényvédelem kulcs a terméstöbblethez, velünk minden adott, hogy ez változó piaci viszonyok között is valóság maradjon. A növényvédőszer-szezon során arra koncentrálunk, hogy a feszült gazdasági helyezettől függetlenül is ki tudjuk szolgálni a partnerek igényeit. Ez készletezés terén csak extra erőfeszítésekkel lehetséges, de szerencsére ehhez logisztika és anyagiak terén is minden adott az IKR Agrárnál. Amennyiben egy partnernek olyan készítményre volna szüksége, ami épp nincs a raktárunkban, a régi, jó piaci kapcsolatoknak köszönhetően kivétel nélkül gyorsan be tudjuk szerezni azt. Mindig ott van a kijuttatás idejére a szükséges hatóanyag a legközelebbi területi központunkban.”

Az IKR Agrár Kft. szekszárdi területi központjának csapata

Rácz Zoltán szerint a termésátlagok megőrzéséhez, növeléséhez legalább ilyen fontos, hogy a vetőmagok, hibridek terén is élen járjon a cég. A nagy nemesítőházakkal ápolt szoros kapcsolatuknak hála, az IKR Agrár országos szinten végzett fajtakísérleteire támaszkodva ezen a téren is minden adott a gazdáknak a sikerhez.

„Az IKR Agár elődcégein keresztül immár 50 éve dolgozik azért, hogy az inputanyagok mellett vetőmagok terén is versenyben tartsa a magyar gazdákat riválisaikkal szemben. Ehhez elengedhetetlen, hogy első kézből származó információink legyenek a növénytermesztésre vonatkozóan. Évente 8-10 nagyparcellás fajta- és termesztéstechnológiai kísérletsorozatot végzünk, a vetőmagválasztás ugyanis a legutóbbi adatok alapján akár 20%-ban is befolyásolhatja a termést intenzív kultúráknál. Látva az egyre elnyúló drasztikus aszályokat, extrém időjárási jelenségeket hazánkban, ennek a jelentőségét nem lehet túlbecsülni. A magyar piacon jelenlévő meghatározó magyar nemesítőházaktól számos hibridet értékesítünk kizárólagosan, amelyek stressztűrés és beltartalmi mutatók terén egyaránt a mezőny fölé magasodnak.”

IKR Agrár saját márkás műtrágyatermékek: csomagban, technológiaként kincset érő stabilitás a termelőknek, jó áron

Ahhoz, hogy a piacon az integrátor ár-érték arányban többet nyújtson a termelőknek, mint mások, az IKR Agrár dél-dunántúli régióigazgatója szerint a kulcsot a saját márkás műtrágya-, illetve lombtrágyatermékek jelentik.

Az IKR Agrár Kft. enyingi területi központjának csapata

„Egy műtrágya, lombtrágya, növényvédőszer hatóanyagai adottak, ezek ára a világpiaci trendekhez kötött, így egy drágulásba a viszonteladóknak nincs sok beleszólása. Azonban, ha egy integrátor saját márkás termékek gyártásával is foglalkozik, máris nő a mozgástér, a gazdáknak nyújtható előnyök köre. A termékekből ugyanis komplett technológia építhető fel, amely így összességében is jobban állja az árversenyt, ami pedig a mostani bizonytalanságok idején még egy jó árnál is többet ér: biztosan beszerezhető marad a gazdának. A technológia így jó a termésbiztonságnak, de azzal, hogy kísérletekkel igazolt, egymás hatását felerősítő termékekből áll, kisebb ráfordítással biztosíthat garantált terméstöbbletet. Lehet, hogy egy-egy terméket kisebb piaci szereplők olcsóbban tudnak biztosítani, de a visszatérő vásárlóink szerint ár-érték arányban az a stabilitás, amit az IKR Agrár termesztéstechnológiai csomagok kínálnak, verhetetlen.”

A saját termékkínálatot a cég munkatársai is előnyként élik meg, a régióigazgató szerint ugyanis „jó érzés olyan termékeket kínálni a termelőknek, amelyekről tudjuk, valóban hasznukra lesznek”.

Marcali területi központ: új Agrárcentrum segíti a helyi termelőket

A Dél-Dunántúlon számos, a termelőket érintő átalakulást hozott 2022. Ezek közé tartozik, hogy a régiót korábban irányító NagyTamás új szerepkörben tevékenykedik a folytatásban, a területi központok vonzáskörzetében dolgozó nagyfelvásárlók kiszolgálását felügyelve Key Account Managerként. A régión belül folytatja a munkát továbbá az enyingi területi központ is, míg a marcali területi központban egy új Agrárcentrum kiépítésével teszik még gördülékenyebbé a termelők kiszolgálását a vállalatnál.

Az IKR Agrár Kft. marcali területi központjának csapata

„A Dél-Dunántúlon tovább erősödik az IKR Agrár jelenléte. Három műtrágyaüzem mellett ma a régióban 4 területi központtal – Enyingen, Szentlőrincen, Marcaliban és Szekszárdon – állunk a termelők rendelkezésére. A sort a Marcaliban átadott új Agrárcentrum gyarapítja, ahol, legyen szó szaktanácsadásról, digitalizációhoz kapcsolódó szolgáltatásokról, a megfelelő termékek felkutatásáról vagy berendeléséről, minden kényelmesen, új szintre lépve érhető el a partnereknek. Területi központjaink hatalmas raktárkészletei, felkészült kollégáink a garancia, hogy velünk időben elérhető lesz minden, amitől tervezető marad a jövő a gazdáknak a kiszámíthatatlan viszonyok dacára is.”

Kiszámítható mezőgazdasági termelőmunka megbízható integrátorcéggel, magyar viszonyokhoz gyártott saját műtrágyakínálattal? Válassza az IKR Agrár Kft. öt évtizedes szaktudását: www.ikragrar.hu!

(x)

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Tilos használni néhány klórpirifosz növényvédőszer... Új szabályok léptek életbe a klórpirifosz hatóanyaggal rendelkező növényvédő szereket illetően. Új vizsgálatok és új engedélyezési folyamatot követően...
Felvásárolhatják a Syngentát Már volt róla szó, hogy a Monsantó szívesen felvásárolná a svájci Syngenta növényvédőszer gyártó vállalatot. Ez az üzlet akkor nem ment végbe, de most...
Rákkeltő anyagot találtak több német sörben Egy 14 német sörmárkát vizsgáló kutatás során a szakemberek váratlan felfedezést tettek. Az összes bevizsgált sörben megtalálható egy potenciálisan rá...
Mossuk vagy hámozzuk? Megoldás vegyszermaradványok... Megszokott rutin, hogy a boltban megvásárolt zöldségeket és gyümölcsöket fogyasztás előtt megmossuk. Sokan azonban attól tartanak, hogy ettől még az é...
Most ingyenesen megszabadulhat a mérgektől A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara közreműködésével, az agrártárca és a növényorvosi kamara összefogásával elkezdődött a növényvédőszer-hulladékok begyűj...
Növényvédőszer összefoglaló a jelölésekről és a ha... Kiemelten fontos feladat, hogy körültekintően válassza ki az adott problémára legjobban megfelelő növényvédő szert. Növényvédőszer összefoglaló anyagu...