A vízben oldódó, szénhidrátokban gazdag takarmányok a tejelő szarvasmarhák számára a laktáció korai szakaszában alapvető energiaforrást jelentenek, a rágást és a bendő pufferelését elősegítő szerkezeti rostot biztosítanak. Az ilyen takarmányok támogathatják a bendő egészségét, a takarmányfelvételt és a magas tejtermelést. A forrástól, a felvehető mennyiségtől és a teljes takarmány összetételétől függően.
Az intenzív tejtermelő rendszerekben a tejelő tehenek takarmányadagjai akár 300 g keményítőt is tartalmazhatnak kilogramm-szárazanyagra vetítve. Ezt kukoricaszilázs, szemek és keményítőben gazdag melléktermékek biztosítják koncentrátumkeverék formájában, hogy növeljék az energiafelvételt, a termelési eredményt és a takarmányátalakítási hatékonyságot.
A koncentrátumok túlzott mértékű bevitele azonban csökkenti a fizikai hatásos semleges detergens rostok teljes mennyiségét a kérődzéshez, és növeli a szubakut bendőacidózis előfordulását és súlyosságát.
A szubakut bendőacidózis fokozza más anyagcserezavarok kockázatát, és komoly állatjóléti és etikai kérdéseket vet fel a tejtermeléssel kapcsolatban. Másrészt a vízben oldódó szénhidrát mint energiaforrás növekvő aránya a kérődzők takarmányában javítja a nettó takarmánytermelési indexet. Emellett támogatja a magas tejhozamot, növeli a tehenek teljesítményét és a bendő egészségét, és befolyásolja a tejtermelés fenntarthatóságát.
A növényi szénhidrátok osztályozása
A növényi szénhidrátokat sejtfal- és sejttartalmú szénhidrátokra osztják. A sejtfal-szénhidrátok közé tartoznak a pektintartalmú anyagok, a hemicellulóz és a cellulóz, a sejttartalom-szénhidrátok pedig a mono-, di- és oligoszacharidokból, a fruktánokból és a keményítőből állnak. A növényi szénhidrátok közül a mono-, di- és oligoszacharidok, valamint a fruktánok vízben oldódó szénhidrátoknak minősülnek.
A vízben oldható szénhidrátok hatása a bendő pH-jára
A vízben oldható szénhidrátok bendőmikrobióta általi fermentációs sebessége a szénhidrátok típusától, a sejtfal integritásától és a polimerizáció mértékétől függ. A mono- és diszacharidok gyorsan felszabadulnak a növényi sejtből vagy a takarmánymátrixból, a bendőmikrobióta rögzíti őket, és energiaforrásként szolgálnak.
Bizonyos esetekben a mono- és diszacharidok mikrobiális glikogénné alakulnak át, és a vékonybélbe jutva csökkentik a bendő savterhelését. A túlzott mennyiségű szacharidok azonban laktáttá és rövid szénláncú zsírsavakká fermentálódnak, és akut vagy szubakut bendőacidózist okoznak.
A szacharózban gazdag takarmányozás korlátozása keményítőtartalmú gabonákkal kombinálva növeli a bendőacidózis és a szisztémás gyulladásos reakció kockázatát. Az oligoszacharidok és fruktánok kevésbé gyorsan fermentálódnak a bendőben több acetáttá és butiráttá, és kevés vagy egyáltalán nem laktáttá; ezért a vízben oldható szénhidrátokban gazdag takarmányok etetése csak mérsékelt vagy alacsony kockázatot mutat a szubakut bendőacidózisra.
A keményítőben gazdag takarmányok etetése csökkent baktériumdiverzitással és fajgazdagsággal jár, de a vízben oldható szénhidrátban gazdag rizskása támogatja a fruktanolitikus baktériumokat, például a Pseudobutyrivibrio ruminist, amely a szénhidrátokat formiáttá és butiráttá fermentálja.
A vízben oldható szénhidrátok hatása a takarmányfelvételre és a termelésre
Az olyan diszacharidok, mint a szacharóz, a laktóz, a melasz, a savó vagy a melasz alapú kereskedelmi folyékony pótlás etetése a tejelő tehenekkel a laktáció korai szakaszában növeli a szárazanyagfelvételt, a tejhozamot és a tejfehérje-hozamot, de csökkenti a takarmányátalakítási hatékonyságot. A vízben oldódó szénhidrátokban gazdag takarmány etetése elegendő a napi 25-30 kg tejet termelő laktáló tehenek számára, de ha a termelési szint meghaladja a napi 30 kg tejet, akkor további energiában gazdag koncentrátumra van szükség az energiaszükséglet kielégítéséhez.
Tejelő tehenek fenntartható takarmányforrása
Az intenzív tejtermelő rendszereknek nagyobb tejhozamra van szükségük ahhoz, hogy gazdaságilag versenyképesek maradjanak. A koncentrátumkeverékek, például a gabonafélék arányának növelése biztosítja a magasabb tejhozamhoz szükséges energiát, azonban a gabonafélék emberi fogyasztásra alkalmas takarmányforrásoknak minősülnek.
Másrészről viszont a legelőkből származó takarmányok teljes mértékben emberi fogyasztásra alkalmasak, ezért a kérődzők számára fontos fenntartható takarmányforrásnak számítanak. Ezen túlmenően a takarmány vízben oldódó szénhidrátjainak növelése szacharóz, laktóz, melasz, tejsavó vagy kereskedelmi forgalomban kapható folyékony takarmánykiegészítő formájában javítja a tejelő szarvasmarhák nitrogénfelhasználási hatékonyságát, és csökkenti az állat nitrogénveszteségét.
Záró megjegyzések
Az intenzív tejtermelő rendszerekben a megfelelő takarmányozási gyakorlat kritikus fontosságú a tejelő tehenek egészségének és jólétének előmozdítása, valamint a negatív környezeti hatások enyhítése szempontjából. A vízben oldódó, szénhidrátokban gazdag takarmányok a forrástól, a beépítési szinttől és a teljes étrend összeállításától függően támogathatják a bendő egészségét, a takarmányfelvételt és a magas tejtermelést.
További kutatásokra van szükség a vízben oldódó szénhidrátok iránti élettani szükségletek eltéréseinek értékeléséhez a korai laktációs időszakban alkalmazott takarmányban, valamint annak felméréséhez, hogy a takarmányoktól eltérő, vízben oldódó szénhidrátok milyen lehetőségeket rejtenek a tejelő tehenek takarmányozásának fenntarthatósága érdekében.
(Forrás: allaboutfeed.net)
