90 millióval több támogatás jár a nyúltartóknak

Nem sokat hallunk a nyúlágazatról az utóbbi időben, most azonban jó hírek érkeztek a nyúltartókat érintő támogatásokról. A Földművelésügyi Minisztérium ugyanis 90 millió forintos többlettámogatást nyújt az állattartóknak.

Az állattartók érdekeit szem előtt tartva jelentősen megnövelték a nyúlágazatban dolgozók támogatását. A szereplői ugyanis igen rossz helyzetben vannak, amiért egyre visszább szorul a nyúlhús fogyasztása, valamint a felhalmozott készletek sem hatnak pozitívan a nyúlpiacra.

Plusz támogatással segítik a nehéz helyzetben lévő nyúltenyésztőket
Plusz támogatással segítik a nehéz helyzetben lévő nyúltenyésztőket

 

A kialakult helyzetre tekintettel szakértők megvizsgálták, hogyan tudnák segíteni a nyúltenyésztőket. A kutatás eredményeként kiderült, a leggyorsabb és legcélzottabb támogatás a termelők állategészségügyi költségeinek csökkentése révén valósítható meg.

Ennek értelmében a nyulak után fizetett vakcinázási támogatás 140 forintról 250 forintra emelkedett vakcinánként. A myxomatózis (B012) és nyulak vérzéses betegsége (B 013) (RHDV) elleni oltást támogatják. Valamint ezentúl a nyúlágazat is jogosult a kapcsolódó állategészségügyi szolgáltatás, gyógykezelés és immunizálás (C001) költségeihez nyújtott támogatásra.

Forrás: nak.hu

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Figyelem: Új támogatási lehetőség nyúltartóknak!... Tenyésznyulak tenyésztésbe állítására lehet támogatást igényelni a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalnál 2014. július 1-től július 31-ig. A tá...
Nyúltartók figyelem: Már csak néhány napig lehet t... A 2014. január 1. és június 30. közötti időszakban tenyésztésbe állított tenyésznyulakra vonatkozó támogatás igénybevételéhez 2014. július 31-ig kell ...
A nyúltenyésztés és annak nehézségei Egyre nagyobb divat manapság az otthoni nyúltartás. Sokan csak azért tartanak egy-két nyulat, mert aranyos állatok, de vannak olyan gazdák, akik tenyé...
Meddig vemhesek haszonállataink? II. rész Előző cikkünkben a szarvasmarha és a sertés vemhességéről, annak idejéről és adott időszak takarmányozási sajátosságairól írtunk. Most a ló és a nyúl ...
Figyelem! Megkezdődött az anyajuh támogatások kifi... Megkezdődött a több, mint 5000 gazdát érintő anyajuhtartási és minimis anyajuh támogatások kifizetése! A május elején elindított kifizetések elérik a ...
Állami támogatás kapható a kéknyelv vakcinázásra... Idén jól állunk a kéknyelv betegség terén. Hazánkban 2015-ben nem volt újabb megbetegedés, de a gazdák figyelme továbbra sem lankadhat, bármikor felüt...