855 millióból fejlesztett a McHale és három magyar vállalat Szolnokon

Csaknem egymilliárd forintból, 50 százalékos európai uniós támogatással fejlesztette a mezőgazdasági gépgyártást Jász-Nagykun-Szolnok és Hajdú-Bihar megyében a szolnoki székhelyű McHale Hungária Mezőgazdasági Gépgyártó és Szolgáltató Kft. (McHale Hungária Kft.) vezette konzorcium – tájékoztatta a konzorciumvezető az MTI-t. Három további hazai cég vett még tevékeny részt a 427 281 744 forint vissza nem térítendő támogatási összegű projektben.

A közlemény szerint a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (Ginop) keretében 50 százalékos támogatási intenzitással támogatott milliárdos nagyságrendű projekt két éve kezdődött és tavaly év végén fejeződött be. A McHale Hungária Kft. Szolnokon gyártja a bálázó gépeit, a termelés fejlesztése céljából 665 négyzetméterrel bővítette saját gyártócsarnokát és korszerű gyártógépeket vásárolt. A konzorciumban a McHale Hungária beszállító partnerei – a szolnoki Cabinworld-Stahl Kft., illetve a Lég-Tech-Szer Bt., valamint a derecskei székhelyű Optimit Hungária Kft. – is több gép és eszköz beszerzésére nyertek támogatást.

855 millió forintból, 50 százalékos európai uniós támogatással fejlesztette a mezőgazdasági gépgyártást a McHale Hungária Kft. és három további hazai cég.
855 millió forintból, 50 százalékos európai uniós támogatással fejlesztette a mezőgazdasági gépgyártást a McHale Hungária Kft. és három további hazai cég.

A nyilvános cégadatok szerint a szolnoki McHale Hungária Mezőgazdasági Gépgyártó és Szolgáltató Kft. értékesítésének nettó árbevétele tavaly meghaladta a 18 milliárd forintot, 2018-ban csaknem 16,6 milliárd forint volt. A cég adózott eredménye 2018-ban közel 1,15 milliárd forint volt. A McHale írországi és magyarországi két telephelyén gyártott szálastakarmány-betakarításhoz szükséges munkagépek a világ több mint 50 országában kaphatók.

A Beszállítói integráció fejlesztése a mezőgazdasági gépgyártás területén” című projekt adatai és részletei:

A McHale Hungária Mezőgazdasági Gépgyártó és Szolgáltató Kft. 3 beszállító partnerével együtt Konzorciumot létrehozva a GINOP-1.3.3-16-2017-00002 azonosítószámú projekt keretén belül lehetőséget kapott saját fejlesztésekre és beszállítói integrátori támogatására. A projekthez elnyert vissza nem térítendő támogatás összege: 427 281 744 Forint. A támogatás intenzitása a Projekt elszámolható összköltségének 50 százaléka.

A Konzorciumvezető integrátor McHale Hungária Kft. telephelyén megvalósult csarnokbővítés a saját és egy konzorciumi partner tag termelését segíti. A termelési hatékonyság növeléséhez beszereztek és beüzemeltek egy lézeres megmunkáló központot, CNC programozható forgatóval ellátott hegesztő robotcellákat, ezek működését biztosító elektromos hálózati és sűrített levegő fejlesztést, valamint a beszállítók igényeit is szolgáló 3D mérőgépet. Az integrátorral azonos telephelyen működő Cabinworld-Stahl Kft. alkatrész gyártó beszállító szerepben, fiber lézer vágógépet, élhajlító gépet, hegesztőgépeket helyezett üzembe és ezek működését segítő nitrogén, oxigén gáz és sűrített levegő hálózatot épített ki. A derecskei székhelyű Optimit Hungária Kft. hidraulikus alkatrészek beszállítója. Beszállítói tevékenysége fejlesztéséhez eszterga megmunkáló központ, tömlőroppantó prések és hidraulikus tesztpad beszerzése és beüzemelése valósult meg. A Lég-Tech-Szer Bt. – új beszállítóként alkatrészek porfestését végzi, szolnoki telephelyén komplex porszóró technológiai berendezést helyezett üzembe a kapcsolódó infrastrukturális fejlesztéssel. A pályázati támogatásból létrejött beruházások és az eszközbeszerzések az Európai Regionális Fejlesztési Alapból a közbeszerzési törvény előírásainak betartásával valósultak meg – írták.

A projekt hatékony megvalósítását, a beszállítói együttműködést a Konzorciumvezető integrátor cégnél alkalmazott beszállítói kapcsolatokat koordináló új munkatárs segítette. Mindhárom konzorciumi partnernél egyéni igényekre szabott komplex szervezetfejlesztés, tanácsadás történt. Elérhetővé vált számukra egy új fejlesztésű beszállítói portál. A pályázati fejlesztés eredményeként a beszállító integrátor cég nagyságrendekkel eredményesebben tudja előállítani saját gyártású és fejlesztésű termékeit, illetve lendületet ad ahhoz, hogy konzorciumi partnerek minél hatékonyabb beszállítóvá fejlődhessenek – írták.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Mezőgazdasági gépértékesítés szeptember hónapban... Következő összefoglaló cikkünkből megtudhatja, hogyan alakult a mezőgazdasági gépek adásvétele, illetve melyek voltak a leginkább keresett gépek. Az ...
Traktort nem vesz az ember naponta – 1 éves a láto... 2 éve, november 14-én tették le az alapkövét, idén pedig már 1 éves születésnapját ünnepelte a Fendt Forum, amely a Fendt új világába vezeti be a láto...
A mezőgazdasági gépforgalmazás piaci helyzete Magy... Az utóbbi években folyamatosan növekedő tendenciát mutatnak a mezőgazdasági gépekkel kapcsolatos beruházások, amelyek 2013-ra meghaladták a 105 milliá...
Az év traktora 2015-ben… 13 év után újra Case IH típusú traktor hozta el az első helyet az Év traktora szavazáson. Az 1998 óta megrendezett versenyen idén is 23 ország szakújs...
Eladhatja egyes gépértékesítési központjait az IKR... A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) engedélyezte, hogy az Agrofert-csoport egyes tagjai - az IKR Agrár Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., a Pécs-Reménypus...
Több mint 2 millió euró fejlesztésekre Sokan esküsznek a New Holland gépekre. Már 1 éve annak, hogy aki újat szeretne belőle vásárolni, annak az Agrotec Kft-nél kell kopogtatnia. Új telephe...