800 millióból teleltetnek 600 állatot Dévaványa közelében

Közel 800 millió forintból fejleszti a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság (KMNPI) a pusztai élőhelyeket Dévaványa térségében. A projektben a magyar szürkemarha és magyar házi bivaly állományainak téli tartási helyét építik fel. A projekt része a 2014-2020 között megvalósuló azon 92 természetvédelmi fejlesztésnek, melynek köszönhetően százezer hektáron javul Magyarország természeti állapota.

Balczó Bertalan, a természetvédelemért felelős helyettes államtitkár kiemelte, hogy a KMNPI tevékenysége, beruházásai, értékőrző munkája révén mára a térség fontos szereplőjévé nőtte ki magát. Az ország legszebb és természeti értékeiket tekintve legértékesebb területeit a nemzeti parkok őrzik meg, ezek közé tartozik a Dévaványa-Ecsegi puszta – mondta a szakember a Kőmagtári tábla állattartó telepének ünnepélyes alapkövének elhelyezésénél. A Beol.hu helyszíni riportját szemléztük.

Dévaványa térségében több száz kérődző téli szállását is fejlesztik - magyar szürkék és bivalyok használják majd a szárnyékot és az istállót - képünk illusztráció, zalai bivalyok szénáznak rajta
Dévaványa térségében több száz kérődző téli szállását is fejlesztik – magyar szürkék és bivalyok használják majd a szárnyékot és az istállót – képünk illusztráció, zalai bivalyok szénáznak rajta

Tirják László, a KMNPI igazgatója szerint a nemzeti parknak kiemelt szerepe van a közép-európai túzok állomány megóvásában, hiszen a tartományban előforduló, mintegy 600 madarat számláló populáció a hazai állomány 40 százalékát teszi ki. Ahhoz, hogy biztosított legyen a túzok élőhelye a térségben, elengedhetetlen a legeltetéssel történő kezelés. Ez garantálja a madaraknak ideális pannon szikes sztyeppek és mocsarak hosszú távú megőrzését. Ehhez járul hozzá a mostani projekt részeként megépülő szürkemarha szárnyék, bivalyistálló és egyéb épületek. A fejlesztés összesen 3 276 hektáron szolgálja a célok elérését – mondta.

A településnek és a térségnek is előnyére szolgál a fejlesztés

Valánszki Róbert, Dévaványa polgármestere elmondta, hogy a fejlesztés turisztikai szempontból fontos Dévaványa számára, hiszen a településen a látogatóközpont a legnagyobb attrakció, ahová minden évben több 1000 ember érkezik. Ezen túl minden egyes forint, ami a város közigazgatási területén kerül beépítésre, a nemzeti parknak és a településnek egyaránt hasznos. A beruházás helyszínén a meghívott vendégek közösen helyezték el azt az időkapszulát, ami tartalmazza az alapító okiratot, az építési beruházás látványtervét továbbá a túzokfesztivál plakátját.

Hatszáz állatot tudnak teleltetni

Tirják László elmondta, hogy jelenleg a hazai nemzeti parkok közül a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság kezelésében található a magyar szürke szarvasmarha tinó állomány legnagyobb része, valamint a fajta génmegőrzését szolgáló tehénállomány jelentős hányada is. A fejlesztés eredményeképpen a jelenleg még használatban lévő, az egyes puszták belső területein található téli tartási helyek véglegesen kiválthatóak lesznek. Ezek a továbbiakban nyári tartási helyként működnek tovább. Egy 400 vegyes korosztályú állat befogadására alkalmas, 5900 négyzetméteres szürkemarha szárnyék, valamint egy 200 bivaly elhelyezésre szolgáló 2500 négyzetméteres istálló épül. Ezek egész télen megfelelő védelmet biztosítanak majd a ridegtartáshoz szokott állatoknak. Ezeken kívül közel 400 négyzetméteren irodát, gulyásszállást és szociális helyiségeket alakítanak ki, több mint 1 kilométer hosszú belső úthálózattal. A projekt teljes megvalósításának tervezett időpontja 2020 november vége.

Share Button

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Hogy elsőként értesüljön fontos agrárhírekről, támogatásokról, rendeletekről!

Kapcsolódó cikkek

A 2013-as támogatási évi termeléshez kötött anyate... A Mezgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 88/2013 (V.30.) számú KÖZLEMÉNYE A 2013-as támogatási évi termeléshez kötött anyatehéntartás támogatás ...
Hírekben gazdag volt és mozgalmas lesz a hét A tartalomból: Programajánló Milliárdos károk, milliárdok a mezőgazdaságban Friss, heti piaci körkép Elkezdődött a Hajdúhét Hajdúbö...
Mi a helyzet a szarvasmarha piacon? – Interj... A termelési költségek növekednek, a takarmány drága, az eladási árak pedig ezeket nem követik – a mezőgazdaságban sok állattenyésztő küzd ezzel a prob...
Állatkínzás vagy az év mezőgazdasági találmánya? &... A hónap egyik legkülönösebb híre, hogy az argentin kormányzati kutatóintézet, az INTA kifejlesztett egy olyan hátizsákot, amit a szarvasmarhákra csato...
Jön az újabb pénz szarvasmarha és juh tenyésztőkne... Folytatódik a kifizetés a húsmarha és a juh ágazatokban nyújtott kérődző szerkezetátalakítási nemzeti program Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból f...
Tejelő szarvasmarha állomány az Európai Unióban... Melyik uniós országban mennyi tejelő szarvasmarhát tartanak? Vajon ki a tejhatalom Európában? Mi a helyzet a magyar tejelő szarvasmarha állománnyal? E...