800 millió forint extra forrás jut idén a hungarikumok népszerűsítésére

Jelentős többletforrást biztosít a hungarikumok és nemzeti értékek megismertetéséhez és népszerűsítéséhez egy július végén megjelent kormányhatározat. Eszerint 2020-ban 800 millió forint egyszeri többletforrás jut a hungarikumok és nemzeti értékek megismertetésére és népszerűsítésére. 2021-ben és az azt követő években beépülő jelleggel ugyancsak 800 millió forintot biztosít erre a célra fordítani a kormány.

A Magyar Közlönyben 2020. július 28-án megjelent 1445/2020. (VII. 28.) Kormányhatározat szerint 2020-ban 800 millió forint egyszeri többletforrás jut a hungarikumok és nemzeti értékek megismertetésére és népszerűsítésére. 2021-ben és az azt követő években – „beépülő jelleggel” – szintén 800 millió forintot biztosít a kormány erre a célra – írta a NAK. A végrehajtás felelőse a pénzügyminiszter, a határidő pedig azonnali.

A hungarikumok között a magyar tanya is ott van - Fotó: Magro.hu - CSZS
A hungarikumok között a magyar tanya is ott van – Fotó: Magro.hu – CSZS

A kormány 1445/2020. (VII. 28.) Korm. határozata a hungarikumok és nemzeti értékek megismertetéséhez és népszerűsítéséhez szükséges többletforrás biztosításáról:

A kormány a határozatban
  1. egyetért a hungarikumok és nemzeti értékek megismertetéséhez és népszerűsítéséhez szükséges többletforrás biztosításával;
  2. felhívja a pénzügyminisztert, hogy gondoskodjon az 1. pont szerinti célra a 2020. évben egyszeri jelleggel 800 000 000 forint többletforrás biztosításáról a Magyarország 2020. évi központi költségvetéséről szóló 2019. évi LXXI. törvény 1. melléklet XII. Agrárminisztérium fejezet, 20. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 3. Agrár célelőirányzatok alcím, 6. Hungarikumok és a nemzeti értéktár megőrzésének, népszerűsítésének támogatása
    jogcímcsoport javára;
  3. felhívja a pénzügyminisztert, hogy gondoskodjon a 2021. költségvetési évre, illetve az azt követő évekre vonatkozóan beépülő jelleggel évi 800 000 000 forint többletforrás biztosításáról a központi költségvetés Agrárminisztérium fejezet, hungarikumok és a nemzeti értéktár megőrzését, népszerűsítését támogató előirányzata javára.

Ezek a hungarikumok

A “hungarikum” a magyarság csúcsteljesítményét jelölő gyűjtőfogalom, amely olyan megkülönböztetésre, kiemelésre méltó értéket jelez, amely a magyarságra jellemző tulajdonság, egyediség, különlegesség és minőség. A 2000-es évek elején többirányú összefogás eredményeként szerveződő, a magyarság értékeit összegezni, rendszerezni kívánó mozgalom indult útjára. Ennek eredményeképpen széleskörű társadalmi és szakmai egyeztetések után született meg a magyar nemzeti értékekről és a hungarikumokról szóló 2012. évi XXX. törvény, amelyet az Országgyűlés 2012. április 2-án egyhangú döntéssel fogadott el. Célja, hogy megfelelő jogi keretet adjon a magyarság egésze számára fontos értékek azonosításához, dokumentálásához, hozzájárulva ezzel az összegyűjtött értékek szélesebb körben való megismertetéséhez.

A hungarikum törvény, mely 2012. július 1‑én lépett hatályba, az alábbiak szerint határozza meg a hungarikum fogalmát:

“hungarikum: gyűjtőfogalom, amely egységes osztályozási, besorolási és nyilvántartási rendszerben olyan megkülönböztetésre, kiemelésre méltó értéket jelöl, amely a magyarságra jellemző tulajdonságával, egyediségével, különlegességével és minőségével a magyarság csúcsteljesítménye.”

A jelenleg 75 tételt tartalmazó Hungarikumok Gyűjteményét itt lehet megnézni.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Agrár pályázatokról egyszerűen 1. rész Jelen cikk-sorozat célja, hogy a gazdálkodók számára utat mutasson az Európai Uniós és hazai támogatások igénybevételéhez. Magyarország területének k...
Továbbra is lehet vis maior bejelentést tenni! Az egységes kérelem beadási határideje után is lehetőség van vis maior bejelentésre. Ha esemény (például árvíz, belvíz) történt, és emiatt az ügyfé...
Június 30-ig!!!! Állatjóléti támogatás igénylése... A tejágazat szerkezetátalakítását kísérő állatjóléti támogatás kifizetési kérelmének benyújtására június 30-ig van lehetősége a határozattal rendelkez...
Július 1-ig!!! Állattartó telepek korszerűsítéséhe... Kevesebb, mint két hét áll rendelkezésre, hogy a fizetési kérelmet benyújtsák azok, akik állattartó telepüket szeretnék korszerűsíteni vagy valamely t...
Nemzeti Vidékstratégia és a 2013. 2. félévében meg... Pályázati cikksorozatunk 4. részében partnerünk a Palyaz.hu vezetője ismerteti  Nemzeti Vidékstratégia legfontosabb célkitűzéseit és a 2013. 2. félévé...
Kötelező képzések elvégzésén múlhat a támogatás... Vannak olyan mezőgazdasági támogatások, melyek kifizetése kötelező képzéshez kötött. Ezek június közepén kezdődtek és zömében augusztus 15-ig lezajlan...