7 tipp a jó bor készítéséhez

A szőlőtermesztés Magyarországon nem csak nagyüzemi körülmények között divat, hanem a házi kertekben is előszeretettel termesztik a gazdák ezt a finom gyümölcsöt. A bátrabbak még saját bort is készítenek a terményükből, ehhez jöjjön most néhány tipp, hogy biztosan jó bot kerüljön a pincékbe idén.

A 20. század tájékán hazánkban 5 millió hektoliter bort termeltek, ennek 40 százaléka került exportra, importra pedig szinte nem is volt szükség. A bortermésnek mintegy a felét a kistermelők, a szőlőszerető falusi és városi polgárok és a vincellérek állították elő. A pártállami időkben a birtokviszonyok úgy alakultak, hogy a szőlő– és bortermelés a termelőszövetkezetek, az állami- és célgazdaságok – vagyis piacorientált nagytermelők kezébe került.

Borászat a hobbikertben

A szőlőhegyeken és a hobbikertekben azonban továbbra is érleltek fürtöket, a szőlőtőkék és a szenvedélyes bortermelő szőlősgazdák továbbra is ragaszkodtak ahhoz, hogy a saját kedvükre és egyéni ízlésüknek megfelelően, a saját présházukban, saját eszközeikkel erjesszék ki a mustot és a saját pincéjükben érleljék meg boraikat, amelyeket javarészt családjuk, rokonságuk és barátaik társaságában fogyasztanak el. Ősi és jogos büszkeséggel töltik a borukat a saját és a vendég poharába, noha ez a nedű nem mindig éri el azokat a minőségi követelményeket, amelyeket a korszerű borászat előír, de az előszereteti érték érthető és tiszteletre méltó, sok évszázados hagyomány, amelynek megőrzése érték és ellene küzdeni nem érdemes.

Otthon is lehet finom bort készíteni, bár nem mindig sikerül olyanra, mint a nagyüzemi körülmények között készült nedü
Otthon is lehet finom bort készíteni, bár nem mindig sikerül olyanra, mint a nagyüzemi körülmények között készült nedű

 

A szőlő a száraz őszt szereti!

Ha az őszies idő korán érkezik, a sok csapadék és a hűvös idő nem érleli a bogyókat, viszont fokozza a gombabetegségek terjedését. A következő 2-3 hét időjárása fogja eldönteni az idei bor minőségét!

Mire kell ügyelni a borkészítésnél?
  1. Nem szabad korán kezdeni a szüretet, de sokáig a tőkén tartani a fürtöket se érdemes. A penészes bogyókat el kell távolítani, kívánatos volna a zúzó-bogyózó gép használata.
  2. A fehér szőlőket együtt is lehet, de a vörös és a fehér fajtákat külön-külön kell préselni.
  3. A pince legyen tiszta, penészes és rothadó anyagoktól mentes. Szüret előtt kénlap elégetésével fertőtlenítsen.
  4. A hordót (vagy egyéb tároló edényt) mossa ki alaposan és kénezze.
  5. A zajos erjedés befejeződése után azonnal töltse fel az edényt borral, hogy az ne érintkezzen a levegővel.
  6. Az újbor három hét múltán fogyasztható.
  7. A további kezelések (fejtés, szűrés, derítés) nemesítik a bort.

Forrás: balintgazda.hu

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Támogatás borászati gépek, technológiai berendezés... A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 180/2013. (XI. 4.) MVH közleménye az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból a borászati gépek, technológia...
Rendelet készül az import borok azonosíthatósága é... Rendelet készül az import borok egyértelmű azonosíthatósága érdekében, várhatóan a rendeletre a napokban minden szükséges aláírás rákerül - mondta az ...
Eddig nem volt könnyű éve a szőlőtermelőknek Nem kedvezett az idei év a szőlősgazdáknak, ugyanis az enyhe tél és a korai kitavaszodás miatt jelentősen elszaporodtak a szőlő kártevői és kórokozói....
Közepes szőlőtermés várható, a minőség még javulha... Néhány nap múlva már minden borvidéken megindul a szüret, a tavalyihoz hasonlóan közepes mennyiség várható, de a szőlő minősége még sokat javulhat ked...
Hogyan telepítsünk szőlőt? Keresve is aligha találunk kiskertet, amelyben ne lenne néhány tőke szőlő, egy szőlősor az út mellett, vagy egy szőlőlugas. A szőlő éppen úgy hozzá ta...
A magyarok kétharmadának több kedvenc bora van egy... A válaszadók 65,5 százalékának vannak kedvenc borai, azok aránya viszont, akik mindig ugyanazoktól a termelőktől vásárolnak, ettől elmarad, csak 35,8 ...