7 generációnyi gazdálkodás után kénytelen megválni a farmjától a Hull család

Az Amerikai Egyesült Államokban a kisebb méretű gazdaságok is képesek több generáción át megmaradni. Az egyik ilyen, több generációváltást átélő példa a New York-tól északra, 2 órányi autóútra található 100 hektáros Hull O Farm, amely a Hull család tulajdonában állt 7 generáción keresztül, 240 évig. Azonban nincs rá garancia, hogy a gazdaság az alapító család tulajdonában marad, ugyanis Frank és Sarah Hull fizikailag már nem bírják a az állattartást, a húsfeldolgozást, valamint a falusi vendéglátást.

A New York Times cikke alapján a Takarék Agrár24 Blog írta meg, hogy a farmgazdaság bevételei alig fedezik a fenntartási költségeket és adókat. A házaspár gyerekek közül pedig már csak egy fiuk dolgozik a farmon, de ő sem szeretné önállóan tovább vezetni a gazdaságot az USA keleti partján.

A Hull farmon egészen az 1980-as évekig foglalkoztak elsősorban tejelő tehenészettel 260 tehénnel - képünk illusztráció
A Hull farmon egészen az 1980-as évekig foglalkoztak elsősorban tejelő tehenészettel 260 tehénnel – képünk illusztráció

A 80-as évek végén a tejárak csökkenésével el kellett adniuk a teheneket és kénytelenek voltak diverzifikálni a termelésüket. Szállást, helyi ételeket és tematikus, a farmon szervezett programokat is biztosítottak a vendégeiknek. A háziasszony, Sarah egy hétvégén akár 80 vendégre is főzött, de közel 70 évesen már nem bírja ugyanazt a munkamennyiséget, mint korábban.

Szívesen ott maradnának, és érdeklődőre várnak

A több évtizednyi fizikai munka hatásainak következtében Frank-nek műtétekre is szüksége van, amit a kukorica-, vadászati- és szénagyűjtési szezonok között próbál elvégeztetni, hogy minél kevesebb időre essen ki a gazdaság fontos időszakaiból. A pihenést is lehetővé tevő nyugdíjas évek érdekében szeretnék úgy eladni a farmot, hogy még ott lakhassanak, és reményeik szerint lesz olyan érdeklődő, aki tovább vinné a mezőgazdasági tevékenységet. A Hull család történetét és kihívásait ezen a hivatkozáson lehet részletesen megismerni a New York Times cikkében.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

A pásztorélet múltját és jelenét mutatja be a Mező... Péntektől látogatható a Magyar Mezőgazdasági Múzeum új, időszaki kiállítása, amely A pásztorok világa – Tisztelet Herman Ottónak címmel a hagyományos ...
Boldog malac és levendula Az Isztriai-félszigetről tudósít a Tudatos Vásárlók Egyesülete: hogyan születik meg a közösségi mezőgazdálkodás mozgalma egy turistaparadicsomban. N...
Folyamatosan növekszik a sertéslétszám Harmadik éve folyamatosan növekszik a sertéslétszám és az ágazatba bekapcsolódó családi gazdaságok, valamint vállalkozások száma Magyarországon. 2012-...
Vakcinázás a kéknyelv-betegség ellen A kéknyelv betegség terjedésének megelőzése érdekében az országos főállatorvos kötelező vakcinázást rendel el. A tájékoztatás szerint a kötelező védek...
Változás a termeléshez kötött támogatásokban!... Az Európai Bizottság március 25-én bemutatott egy várhatóan idén májusban hatályba lépő jogszabálytervezetet, amely szükségessé teszi a termeléshez kö...
Indul a naposcsibe szezon és a csibekeltetés!!! A baromfitartók ebben a kora tavaszi időszakban felélénkülnek, ugyanis a naposcsibetartásra leginkább a tavaszi hónapok felelnek meg. Ekkor veszi kezd...