67 éves magyar veterán motorfűrész is beindul Sopronban

A tavalyinál is több veterán motorfűrésszel, köztük igazi ritkaságokkal várják az érdeklődőket az idei erdészeti és faipari szakvásáron. A második Erdő-Mező Veterán Motorfűrész Kiállítást és Találkozót szept. 3-a és 5-e között rendezik meg.

Igazi különlegességeket tekinthetnek meg a látogatók. Többek között egy olyan magyar, 1948-as gyártmányú kétemberes gépet, amelyből mindössze 10 darabot gyártottak, mára három maradt belőle, és ez az egyetlen, amely működőképes is. A szerkezeteket működésbe is hozzák majd szombaton, 13 órakor. A legkülönbözőbb típusok és márkák mellett jónéhány veterán STIHL motorfűrész is helyet kap.

Videó a tavalyi kiállításról és veterán gépbemutatóról:

 

A kiállításon már biztos, hogy több gép kap helyet, mint 2014-ben, pedig akkor is 50 fölött volt a bemutatott láncfűrészek száma. A kiállításon kívül lesz veterán fűrész lánccserélő verseny, szépségverseny a gépek számára.

 veteran_kiallitas_5

Helyszín: Sopron, MKB Aréna, innoLignum Sopron Erdészeti és Faipari Szakvásár és Rendezvénysorozat

Időpont: 2015. szeptember 3-5.

Nyitvatartás:
2015. szeptember 3-4., 10:00-18:00
2015. szeptember 5., 10:00-16:00

veteran_kiallitas_3 veteran_kiallitas_2

Forrás: Erdő-Mező Online és Magazin (sajtóközelmény)

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Megnyílt a Farmer Expo Idén már 23. alkalommal ad otthont a Farmer Expónak a Debreceni Egyetem Böszörményi úti campusa augusztus 17-20. között. A rendezvény a szakmai újdons...
Bábolnai Gazdanapok Idén már 29. alkalommal rendezik meg a Bábolnai Gazdanapokat Bábolnán. Lássuk, hogyan alakult eddig, és még mi várható a 4 napos rendezvényen. Szepte...
Információs börzék fiatal gazdáknak! – Csalá... Az október 30-i Fiatal Kertész Konferenciával elkezdődött a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége – AGRYA őszi-téli rendezvény szezonja. A következő ...
Házhoz jön a pénz Elindultak a kkv-k versenyképességét javító új EU-pályázatok. November 13-án Veszprémben a Pénz, de honnan? roadshow keretében kormányzati és vállalat...
Baromfi Világnap – 2015-ben május 8-án! Idén május 8-ára esik a baromfik napja, amit tavaly magyar kezdeményezésre ünnepeltünk első alkalommal. A világnap létrejöttét több nemzetközi szervez...
Kaszáló-szépségverseny indul! Május 15-től szeptemberig kaszáló-szépségverseny zajlik a Csíki Havasok Natura 2000-es természetvédelmi területen. A versenyt a Pogány-havas Kistérség...