600 millióból fejlesztjük a halgazdálkodást

Hatszázmillió forintot szán a szaktárca a halgazdálkodással összefüggő feladatok, programok és beszerzések támogatására. A mintegy félmilliós honi horgásztársadalomra és a halfogyasztás növelésének szándékára való tekintettel ezen belül a magyar államigazgatásban eddig példa nélkül álló módon egy halászati főosztály is elkezdte működését.

Fazekas Sándor az eseményen közölte: a múlt héten létrejött a minisztériumban egy földügyekkel, halászattal, vadászattal foglalkozó államtitkárság.

Kiemelte: a halgazdálkodási feladatok támogatására ugyanakkor több mint 600 millió forintos pénzalapot különítettek el, amely a halászattal, horgászattal kapcsolatos programok, eszközbeszerzések finanszírozására, szemléletformáló kampányokra, horgászutánpótlás-nevelésre, valamint a szakhatóságok megerősítésére és halőrzésre, illetve haltelepítésre fordítható.

A kft. új horgászati központjáról szólva kijelentette: Tiszafüred és Tiszaörvény között egy tájba illő épülettel gazdagodott a Tisza-tó térsége. A tározó halászati hasznosításáért öt éve felelős vállalkozás példaszerűen gazdálkodva, példás összefogással, példaértékű beruházást valósított meg az állam és az Európai Unió 48,7 millió forintos támogatásából – fogalmazott.

Az új, tíznél több horgászegyesületet és horgászok ezreit szolgáló, turisztikai szempontból is fontos létesítmény egyik legnagyobb erénye, hogy korszerűsége mellett a környék épített örökségének jegyeit is magán hordozza – tette hozzá.

600 milliós támogatást kap a halászati ágazat
600 milliós támogatást kap a halászati ágazat

 

A miniszter kiemelte: ez a fejlesztés is igazolja, nem kellenek százmilliós összegek ahhoz, hogy a 21. század igényeit is figyelembe véve, maradandót lehessen alkotni. Egyúttal mutatja azt is, hogy Tiszafüred fejlődésnek indult, az itt zajló beruházások találkoznak a helyi önkormányzat, a vállalkozók és a kormányzat elképzeléseivel.

Emlékeztetett: a további fejlődéshez szükség van a város jó megközelíthetőségére, amelynek feltételeit a 33-as főút jelenleg is tartó, 6 milliárd forintba kerülő felújítása teremti meg. Emellett bővül a környék kerékpárút-hálózata és Tiszafüreden épül fel Magyarország legnagyobb kerékpáros látogatóközpontja is.

Aláhúzta: a Tisza-tó hazánk legjelentősebb, évente több tízezer látogatót vonzó ökoturisztikai régiója, amelynek további fejlődéséhez és az itt élők megélhetésének biztosításához fontos a szolgáltatási paletta bővítése. Örvendetesnek nevezte, hogy a régió látogatottsága évről-évre 10-15 százalékos bővülést mutat és kijelentette: a kormány továbbra is elkötelezett a belföldi turizmus fellendítésében. Így a nagy léptékű infrastrukturális projektek mellett az ehhez szükséges létesítményfejlesztési célú programok – köztük a nemrégiben egyházi emlékhelyek felújítását és bemutathatóvá tételét lehetővé tevő „Tisza-tavi templomok útján” projekt – is folytatódnak – mondta.

Hegedűs Gábor, a cég ügyvezetője köszöntőjében arról beszélt: a teljes egészében nettó 42 millió forint értékű Leader-támogatásból felépült 250 négyzetméter alapterületű horgászközpont közvetlenül a Tisza-tó partján található, így nemcsak autóval, de vízen is megközelíthető. A régies stílusjegyeket hordozó, természetközeli létesítményben a cég különböző szervezeti egységeinek irodái mellett egy rendezvényteremként használható tárgyaló is helyet kapott.

Forrás: MTI

Share Button

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Hogy elsőként értesüljön fontos agrárhírekről, támogatásokról, rendeletekről!

Kapcsolódó cikkek

Agrár pályázatokról egyszerűen 1. rész Jelen cikk-sorozat célja, hogy a gazdálkodók számára utat mutasson az Európai Uniós és hazai támogatások igénybevételéhez. Magyarország területének k...
Továbbra is lehet vis maior bejelentést tenni! Az egységes kérelem beadási határideje után is lehetőség van vis maior bejelentésre. Ha esemény (például árvíz, belvíz) történt, és emiatt az ügyfé...
Június 30-ig!!!! Állatjóléti támogatás igénylése... A tejágazat szerkezetátalakítását kísérő állatjóléti támogatás kifizetési kérelmének benyújtására június 30-ig van lehetősége a határozattal rendelkez...
Július 1-ig!!! Állattartó telepek korszerűsítéséhe... Kevesebb, mint két hét áll rendelkezésre, hogy a fizetési kérelmet benyújtsák azok, akik állattartó telepüket szeretnék korszerűsíteni vagy valamely t...
Nemzeti Vidékstratégia és a 2013. 2. félévében meg... Pályázati cikksorozatunk 4. részében partnerünk a Palyaz.hu vezetője ismerteti  Nemzeti Vidékstratégia legfontosabb célkitűzéseit és a 2013. 2. félévé...
Kötelező képzések elvégzésén múlhat a támogatás... Vannak olyan mezőgazdasági támogatások, melyek kifizetése kötelező képzéshez kötött. Ezek június közepén kezdődtek és zömében augusztus 15-ig lezajlan...