6 milliárd forintot költ 8 ezer hektár öntözésére Mészáros Lőrinc agrárcége

A termelés biztonságát ma már csak öntözéssel lehet fenntartani – mondta Nagy István agrárminiszter a Győr-Moson-Sopron vármegyei Újrónafőn, a Hársfamajori öntözési közösség öntözőtelepének átadásán. A politikus ismertette: Magyarországon most a termőterületek 2 százaléka öntözött, a távlati cél az, hogy az európai átlagot elérve ez legalább 8 százalék legyen, szeretnék a 400 ezer hektárnyi öntözött területet elérni. Mészáros Lőrinc, a beruházást végző Talentis Agro Zrt. mezőgazdasági és élelmiszeripari vállalatcsoport tulajdonosa a jövő terveiről is beszélt.

A tavalyi rendkívüli aszály megmutatta, hogy olyan mértékű az éghajlatváltozás, ami ellen tenni kell – mondta Nagy István. A miniszter kedvezőnek nevezte, hogy a technológia adott, a támogatási rendszer biztosított, valamint a megfelelő szakképzés és a felsőoktatási képzés is adott. Kiemelte: a fiatalok megértették, hogy a technológiai fejlesztés, a precíziós gazdálkodás, az innováció, az automatizáció és a digitalizáció mit jelent a megújuló magyar agráriumban, és értik, hogy nekik ebben szerepük van – írta meg az Agrárminisztérium.

Mészáros Lőrinc, a Mészáros-csoport tulajdonosa, Nagy István agrárminiszter és Makai Szabolcs a Talentis Agro Zrt. vezérigazgatója (b-j) átadja a Hársfamajori öntözési közösség öntözőtelepét a Győr-Moson-Sopron vármegyei Újrónafőn 2023. május 18-án. MTI/Krizsán Csaba
Mészáros Lőrinc, a Mészáros-csoport tulajdonosa, Nagy István agrárminiszter és Makai Szabolcs a Talentis Agro Zrt. vezérigazgatója (b-j) átadja a Hársfamajori öntözési közösség öntözőtelepét a Győr-Moson-Sopron vármegyei Újrónafőn 2023. május 18-án. MTI/Krizsán Csaba

Az agrárminiszter felhívta a figyelmet arra, hogy a hagyományok egy részét is felül kell vizsgálni a vízmegtartás érdekében. Át kell gondolni, hogy az egyes tájegységeken ilyen időjárási körülmények között milyen növényeket lehet termelni, a szárazsággal szemben ellenállóbb növényeket kell termeszteni, emellett a vízválságra adandó egyik válaszként a meglévő talajvízzel és a csapadékkal is sokkal fegyelmezettebben kell gazdálkodni – mutatott rá. A talajvízszint csökkenése, a talaj romló nedvesség-ellátottsága az ország területének döntő többségén jelentősen megnövelte az aszályhajlamot, és jelentősen csökkentette a területek mezőgazdasági hasznosíthatóságát. A felszíni és felszín alatti vízkészletek jó állapotba hozása öntözési szempontból is kulcsfontosságú – fejtette ki Nagy István.

Támogatásokkal segítik az öntözésfejlesztést

Kiemelte: minden erővel fel kell gyorsítani az öntözés-fejlesztéssel kapcsolatos, korábban megkezdett munkát. “Ha azt akarjuk, hogy a magyar mezőgazdaság versenyképes és hatékony legyen, akkor mindenképpen foglalkozni kell az öntözés növelésével” – fogalmazott. Nagy István felidézte: a gazdák a Vidékfejlesztési Program keretében 2016 óta kaphatnak támogatást az öntözés fejlesztéséhez kapcsolódó tevékenységekhez. A felhívás alapján eddig 766 termelő részesült több mint 52 milliárd forintos támogatásban. A miniszter hangsúlyozta: a mezőgazdasági termelés során kiemelt szerepe van a gazdák közötti együttműködésnek. Különösen fontos ez az öntözéses gazdálkodás esetében, ezért megteremtették az öntözni kívánó gazdák közösségbe szerveződésének jogi alapjait – jelezte.    

A Szentjánosi-övcsatorna a Győr-Moson-Sopron vármegyei Újrónafő közelében a Hársfamajori öntözési közösség öntözőtelepe (az előtérben) átadásának napján, 2023. május 18-án. MTI/Krizsán Csaba
A Szentjánosi-övcsatorna a Győr-Moson-Sopron vármegyei Újrónafő közelében a Hársfamajori öntözési közösség öntözőtelepe (az előtérben) átadásának napján, 2023. május 18-án. MTI/Krizsán Csaba

Május elejéig 190 öntözési közösséget ismertek el, amelyek csaknem 76 ezer hektárnyi területen folytatnak öntözéses gazdálkodást.

Az így szerveződő gazdákat segíti az öntözési közösségek együttműködésének támogatása, a felhívásra sikeresen pályázó projektekre maximum 250 ezer eurónak megfelelő vissza nem térítendő támogatás nyerhető el, a támogatás maximális mértéke az összes elszámolható költség 90 százaléka lehet – ismertette az agrárminiszter. Hozzátette: már 38 közösség részesült 2,6 milliárd forintnyi támogatásban. Nagy István felhívta a figyelmet, hogy mindkét pályázati felhívást ismét megnyitották, október 1-ig újra lehet jelentkezni. Emlékeztetett arra, hogy a kormány ebben az évben átvállalja a vízdíjat a gazdálkodóktól, hogy segítse a beruházások minél gyorsabb megtérülését. A miniszter kitért arra is, hogy a jövőben a Közös Agrárpolitika (KAP) Stratégiai Terv keretében lehet majd támogatást igényelni az öntözés fejlesztésére, további 70 milliárd forintot fordítanak erre.

Mészáros Lőrinc és Makai Szabolcs beszélt a Talentis Agro Zrt. fejlesztéseiről

Azt már a Magyar Mezőgazdaság anyaga írta meg, hogy az öntözőtelep ünnepélyes átadóján Mészáros Lőrinc, a beruházást végző Talentis Agro Zrt. mezőgazdasági és élelmiszeripari vállalatcsoport tulajdonosa köszöntőjében kiemelte, hogy számukra ez egy nagyon fontos beruházás.

Szívéhez közelálló, zászlóshajónak nevezte a mezőgazdasági vállalatokat és az azokat összefogó, racionálisan és eredményesen működtető Talentis Agrot. A személyes ok mellett a beruházás fontosságát a talajnedvesség folyamatos csökkenése is indokolja.

Mint fogalmazott, a tavalyi év időjárása világított rá legjobban arra, hogy például az öntözött és nem öntözött területeken a kukorica terméshozama milyen nagy különbséget mutatott.

A vállalatcsoport 45 ezer hektáron gazdálkodik. A mostani, több helyszínen és ütemben megvalósuló, mintegy 6 milliárd forintos beruházásoknak köszönhetően közel 8000 hektár öntözött területtel fognak rendelkezni.

Öntözőrendszer a Gyõr-Moson-Sopron vármegyei Újrónafő közelében a Hársfamajori öntözési közösség öntözőtelepe átadásának napján, 2023. május 18-án. MTI/Krizsán Csaba
Öntözőrendszer a Gyõr-Moson-Sopron vármegyei Újrónafő közelében a Hársfamajori öntözési közösség öntözőtelepe átadásának napján, 2023. május 18-án. MTI/Krizsán Csaba

Kétszereznék a területet és diverzifikálják a portfóliót

Ám itt nem állnak meg a fejlesztések folytatásával, mint fogalmazott, ennek megduplázása a cél. A jövőre vonatkozóan megemlítette, hogy a tervek között szerepel a szántóföldi zöldségtermesztésre és vetőmag termesztésre használt területek arányának növelése, melyhez az öntözési beruházások elengedhetetlenek.

Makai Szabolcs, a Talentis Agro Zrt. vezérigazgatója az öntözőtelep átadóján tartott beszédében összefoglalta a csoport eddigi eredményeit. Mint ismertette, várhatóan 47,5 milliárd forint árbevétel mellett és 6,5 milliárd forint adózott eredményre számítanak, kiváló teljesítményt értek el, de ehhez óriási átalakításokat kellett végrehajtani, a tevékenységeket racionalizálni kellett.

A tavalyi év rámutatott arra, hogy a diverzifikált portfólió sokkal többet ér, mintha csak egy adott területre fókuszálna a vállalkozás.

Öntözőrendszer a Gyõr-Moson-Sopron vármegyei Újrónafő közelében - MTI/Krizsán Csaba
Öntözőrendszer a Gyõr-Moson-Sopron vármegyei Újrónafő közelében – MTI/Krizsán Csaba

Meglepetésre a szarvasmarha ágazat vitte a prímet

Senki sem sejtette, de a tavalyi évben megtörtént az, hogy nem a növénytermesztés, hanem a szarvasmarha ágazat vált a Talentis Agro húzóágazatává. Az idei és a jövő évben a legnagyobb beruházások a cégcsoporton belül egyértelműen az öntözésfejlesztésre fókuszálnak. Minden számítás azt prognosztizálja, hogy ezek a beruházások 2-3 éven belül megtérülnek, és utána nyereséget termelnek. Ez alapján mindenki számára egyértelműen látszik, hogy ez a beruházás mennyire hasznos.

Májusban még két hasonló, a cégcsoporthoz tartozó, fejlesztési beruházást adtak át. Az egyik a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei Fegyverneken, ott közzel 300 hektáros terület, míg a Békés vármegyei Csárdaszálláson 380 hektáros terület válik öntözhetővé.

A nyár folyamán adnak át szintén Békésben egy másik, 890 hektárhoz, illetve Jánossomorján egy 630 hektárhoz kapcsolódó öntözőtelepet. Makai Szabolcs felhívta a figyelmet arra, hogy jó agrotechnológiával és öntözéssel, a meglévő genetikai képességekkel megduplázható a terméshozam, ezáltal Magyarország élelmiszer-kibocsátása jelentősen növekedhetne – írták.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Agrár pályázatokról egyszerűen 1. rész Jelen cikk-sorozat célja, hogy a gazdálkodók számára utat mutasson az Európai Uniós és hazai támogatások igénybevételéhez. Magyarország területének k...
Továbbra is lehet vis maior bejelentést tenni! Az egységes kérelem beadási határideje után is lehetőség van vis maior bejelentésre. Ha esemény (például árvíz, belvíz) történt, és emiatt az ügyfé...
Június 30-ig!!!! Állatjóléti támogatás igénylése... A tejágazat szerkezetátalakítását kísérő állatjóléti támogatás kifizetési kérelmének benyújtására június 30-ig van lehetősége a határozattal rendelkez...
Július 1-ig!!! Állattartó telepek korszerűsítéséhe... Kevesebb, mint két hét áll rendelkezésre, hogy a fizetési kérelmet benyújtsák azok, akik állattartó telepüket szeretnék korszerűsíteni vagy valamely t...
Nemzeti Vidékstratégia és a 2013. 2. félévében meg... Pályázati cikksorozatunk 4. részében partnerünk a Palyaz.hu vezetője ismerteti  Nemzeti Vidékstratégia legfontosabb célkitűzéseit és a 2013. 2. félévé...
Kötelező képzések elvégzésén múlhat a támogatás... Vannak olyan mezőgazdasági támogatások, melyek kifizetése kötelező képzéshez kötött. Ezek június közepén kezdődtek és zömében augusztus 15-ig lezajlan...