Ismét eljönnek Hajdúböszörménybe a traktorszörnyek

A Hajdúböszörményi Tractor Pulling Egyesület szervezésében idén is megrendezésre kerül a Traktorhúzó Bajnokság Hajdúböszörményben, 2019. augusztus 9-11 között. Az ígéretek szerint most is brutális, több ezer lóerős épített versenytraktorokat láthatunk majd.

A Hajdúböszörményben 2003 óta megrendezett Traktorhúzó Bajnokságra idén is számtalan bivalyerős gépcsoda érkezik. A megmérettetésen túl, a több száz amatőr és épített versenytraktor felvonulását is megcsodálhatják az érdeklődők.

A Hajdúböszörményi Tractor Pulling Egyesület szervezésében idén is megrendezik a Traktorhúzó Bajnokságot 2019. augusztus 9-11 között (Fotó: Hajdúböszörményi Tractor Pulling Egyesület)
Idén is megrendezik a Traktorhúzó Bajnokságot 2019. augusztus 9-11 között (Fotó: Hajdúböszörményi Tractor Pulling Egyesület)

A verseny az Európa Kupában résztvevő külföldi csapatok pontszerző versenye lesz, amelyen többféle traktortípus vesz részt, a hagyományos szériagyártású mezőgazdasági erőgépektől, az újonnan épített többmotoros, több ezer lóerős gigászokig. Látható lesz majd világháborús, átalakított repülőgépmotorokkal vagy helikopterturbinákkal felszerelt traktor, de a legkülönfélébb tuningolt és metanol üzemmódra átalakított nyolchengeres motorokkal ellátott gép egyaránt.

A verseny lényege, hogy egy súlygépnek nevezett önjáró, 24 tonna induló súlyú gépet kell elvontatni a 100 méteres vízszintes versenytávon úgy, hogy a traktor és a vontatott súlygép a 10 méter széles versenypályán belül maradjon. Az a versenyző győz, amelyik a leghosszabb távon tudja elvontatni a súlygépet.

További információért kattintson ide.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Traktoros Forma-1 Eddig is elkényeztették az autó-motorsport rajongókat az idei programok, igaz, ebből a főváros környékiek részesülhettek igazán. A Forma-1 mezőgazdasá...
Hatalmas és bivalyerős! A Massey Ferguson valaha épített legerősebb és legnagyobb erőgépe az MF 8700-as. A típusból 5 szériát dobtak piacra, melyek 270-400 LE teljesítmény kö...
John Deere 6125 M – egyértelműen előnyös A 6M sorozatú traktorokat úgy tervezte a John Deere, hogy előnyök sokaságát nyújtsa a gazdák számára a szántóföldeken és az addig vezető úton is. A me...
Mezőgazdasági gépeladás 2014-ben A mezőgazdasági gépkereskedők 2014-ben az elmúlt 10 év legnagyobb árbevételét érték el. A gazdák az új gépek vásárlására tavaly több mint másfélszeres...
Szélesedik a CLAAS kínálata! Két új erőgéppel rukkol elő a világ egyik legnagyobb mezőgazdasági gép gyártója. A CLAAS AXION 800-as családhoz tartozó AXION 800-as és 820-as típusok...
MTZ, a gyáróriás Dutra, Rába, Varitrak… néhány magyar gyártású erőgép, melyek méltán voltak híresek hazánk gazdái körében és persze külföldön is! De van még egy – igaz...