40 év alatti gazdák ingyen mehetnek Kínába, ha…

Sosem látott lehetőség áll most az Európai Unió fiatal gazdái előtt. Az unió és Kína összefogásának köszönhetően ugyanis az uniós fiatal gazdálkodók 100 százalékban támogatott, 2 hetes tanulmányi úton vehetnek részt.

Egy új program most kihagyhatatlan lehetőséget biztosít az EU fiatal gazdáinak. A program segítségével a felek szeretnék megerősíteni az Európai Unió és Kína közötti mezőgazdasági és vidékfejlesztési együttműködést.

Sokat tanulhatnak, akár magyar fiatalok is a kínai gazdálkodóktól
Sokat tanulhatnak, akár magyar fiatalok is a kínai gazdálkodóktól

 

A két fél együttműködése azért lehet gyümölcsöző, mert mind az unióban, mind Kínában hasonló körülményekkel kell szembenézniük a termelőknek vidékfejlesztés és mezőgazdaság terén is. Ilyen a mezőgazdaság sokfélesége, a természeti környezet, a társadalmi-gazdasági helyzet sokfélesége és a vidéki népesség elöregedése. Ezekről az európai és a kínai fiatalok a program során véleményt tudnak cserélni, építő jellegű tanácsokkal tudják ellátni egymást.

A program keretében két turnusban mehetnek, alkalmanként két hetes kínai útra a pályázaton nyertes fiatalok. Az egyik időpont idén novemberben, míg a másik 2018. júniusban lesz.

A pályázás feltételei közé tartozik:

  • a pályázó legyen 40 év alatti,
  • jó legyen angol nyelvből,
  • tudja magát szabaddá tenni az utazás időpontjára,
  • a fenntartható mezőgazdasággal kapcsolatban rendelkezzen magas fokú ismerettel, valamint érdeklődjön is a téma iránt,
  • valamint érdeklődjön a kínai mezőgazdaság iránt is.

A fiatal gazdák 2017. szeptember 10-ig adhatják be pályázataikat IDE kattintva! >>

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Támogatás a vidéki gazdaság és lakosság számára ny... Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó, a vidéki gazdaság és a lakosság számára nyújtott alapszolgáltatások fejlesztésére 2013-tó...
MVH Közlemények – nov. 29 – dec. 2. Az erdei közjóléti létesítmények megvalósításához nyújtandó támogatás igényléséről szóló 159/2013. (IX.25.) MVH Közlemény módosításáról itt olvashat: ...
Konferencia a Virágzó Vidékért "Virágzó Vidékünk Európa Nap - Hogyan tovább agrár-környezetgazdálkodás?"címmel konferenciát szervez a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat 2014. május 22-én...
Információs börzék fiatal gazdáknak! – Csalá... Az október 30-i Fiatal Kertész Konferenciával elkezdődött a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége – AGRYA őszi-téli rendezvény szezonja. A következő ...
Kifizetés a fiatal mezőgazdasági termelőknek A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal ezen a héten megkezdte a támogatások kifizetését azoknak a fiatal gazdálkodóknak, akik a támogatási összeg...
Fiatal gazda pályázat 2015-2020 között… Mit lehet tudni a 2015. évi fiatal gazda pályázatról? 70.000 vagy 40.000 euróra számíthatnak a pályázók? Mi az, ami már biztos, és mi az, amit csak tá...