36 milliárd dollárral csökkentené 10 év alatt a gazdák díjtámogatását az USA elnöke

Az Amerikai Egyesült Államok elnöke, Donald Trump még el is magyarázta a gazdáknak, hogy miért jobb, ha kevesebb támogatással dolgozhatnak. A hosszú távú költségvetési javaslat szerint, a Trump-kormányzat eddig nagylelkűen segítette a gazdákat a piaci zavarok átvészelésében. Az amerikai mezőgazdasági termelőket különösen a Kínával folytatott vámháború sújtotta, de ezen a téren legalább 28 milliárd dolláros extra támogatással és új kereskedelmi megállapodásokkal tudtak javítani a helyzeten.

Az Agrárszektor számolt be róla, hogy a költségvetési javaslat kiemeli, hogy természeti károk enyhítésére is 5,7 milliárd dollárt fizettek ki. Tavaly például olyan hóvihar és áradások voltak, aminek következtében a várható szójatermés ötöde ment tönkre. Az elnök mégis a növénybiztosítások területén tervezi a legkomolyabb megszorításokat. Az Amerikai Egyesült Államok jelenleg a gazdák termésbiztosítási díjainak mintegy 62 százalékát fedezi. Az új költségvetési törvény szerint viszont már csak a biztosítási díj 48 százalékához járulna hozzá. A díjtámogatások csökkentése a becslések szerint 2030-ig 36 milliárd dollárt takarítana meg a költségvetésnek. Vagyis ennyit nem kapnának meg a gazdálkodók.

Jelentősen csökkenhet az USA agrártámogatása. Az Egyesült Államok elnöke még el is magyarázta a gazdáknak, hogy miért jobb, ha kevesebb támogatással dolgozhatnak - képünk illusztráció
Jelentősen csökkenhet az USA agrártámogatása. Az Egyesült Államok elnöke még el is magyarázta a gazdáknak, hogy miért jobb, ha kevesebb támogatással dolgozhatnak – képünk illusztráció

Megmagyarázhatatlan, hogy miért éppen ezt a fontos kockázatkezelési eszközt tervezik csökkenteni. A javasolt változtatás miatt a növénybiztosítások megfizethetetlenné válnak a gazdálkodók számára, ami súlyosan aláássa a termelés biztonságát – mondta a terv veszélyéről az Amerikai Növénybiztosítók Szövetsége.

Ne legyen több a kártérítés és a kárenyhítés mint maga a kár

A Farms.com cikke szerint az amerikai kormányzat azzal a problémával is foglalkozik, hogy az állami kárenyhítés és a növénybiztosítók által kifizetett kártérítés együttes igénybevétele ne hozzon több bevételt a gazdának, mint maga a kár. Ezért a költségvetési javaslatban meghúztak egy támogatási plafont is. Az 500.000 dollár (155 millió forint) bruttó jövedelemnél többet termelő gazdaságok számára teljesen be kell szüntetni a költségvetési támogatásokat.

Nehéz elmagyarázni az adófizetőknek, miért kellene a kormánynak segítséget nyújtania a fél millió dollárnál többet kereső nagygazdaságok számára. Ez aláásná a mezőgazdasági programok hitelességét és célját – írta az amerikai költségvetés indoklása.

Az USA agrárköltségvetésének egyik pontja ugyanakkor egy feltűnően nagy emelkedést is tartalmaz. Agrárkutatásra 2021-ben 600 millió dollárt fordítanak, ami 175 millió dollárral több a 2020-ra előírt szintnél. Kiemelt területként a mesterséges intelligenciával kapcsolatos mezőgazdasági kutatásokat jelölték meg. Valamint 1,3 milliárd dollárt fordítanak olyan programokra, amelyek a kórokozókkal és kártevőkkel szembeni védekezést segítik.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

A Közös Agrárpolitika 2014-2020-as időszakának kil... Agrár helyzetértékelés – új KAP-támogatások címmel indult az AgromashExpo csütörtöki napján a szakmai programok sora 10 órakor. A programot Petőházi T...
Közel 600 milliárd Ft-tal több támogatás Magyarors... A Magyarországra jutó uniós agrártámogatások 1,9 milliárd euróval (587 milliárd forinttal) nőnek a 2014 és 2020 közötti időszakban, ezen belül elsősor...
Csak mezőgazdászoknak! Az agrárágazat szereplőit érintő fontos témákról lesz szó a szeptemberi Gazdag Gazda Roadshow 4 állomásán. Tudja, hogy hogyan változik a támogatási, p...
Néhány nap múlva startol a Gazdag Gazda roadshow! ... Négy helyszínen szervezünk konferencianapot arról, hogyan használható a leggyümölcsözőbben az e-kereskedelem az agráriumban. A menün marketingfogások,...
Teltház Hajdúböszörményben Útjára indult szeptember 2-án a Gazdag Gazda Roadshow, Hajdúböszörményben. A csodálatos terem megtelt érdeklődő és információra éhező gazdákkal, amine...
Kevesebb pénzre számítanak a gazdák, mint amennyit... A Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) szerint 2014-2020 között a mezőgazdaság kevesebb pénzt kap, mint amennyit a kormány...