3,2 milliárd támogatás érkezik növénynemesítésre, növényi fehérjékre, élelmiszerbiztonságra és vízgazdálkodásra

A Szent István Egyetem és jogelőd intézménye, a Kaposvári Egyetem, valamint a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ és a Gabonakutató Nonprofit Kft. is sikerrel pályázott a Tématerületi Kiválósági Program 2020 felhívására. A vízgazdálkodás, növénynemesítés és élelmiszerbiztonság területét is érintő kutatások összesen mintegy 3,2 milliárd forint támogatás segítségével valósulhatnak meg a 2020-2022-es időszakban.

A SZIE weboldala írta meg, hogy mivel a mezőgazdaság a magyar gazdaság stratégiai fontosságú ágazata, a támogatott projektek nem csak társadalmi szempontból lesznek hasznosak. Fellendíthetik a kutatói utánpótlást és piaci sikereket is hoznak majd. A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) által támogatott Tématerületi Kiválósági Program egyik legfőbb célja ugyanis éppen az, hogy a felsőoktatási intézmények és állami kutatóhelyek szakmai kiválóságára építve jelentős tudományos újdonságtartalommal rendelkező terméket, technológiát vagy szolgáltatást lehessen kifejleszteni.

3,2 milliárd forint támogatás érkezik a környezet- és agrártudományi kutatásokra a Tématerületi Kiválósági Programból - Fotó: Salamon Pál, NAIK, Gödöllő
3,2 milliárd forint támogatás érkezik a környezet- és agrártudományi kutatásokra a Tématerületi Kiválósági Programból – Fotó: Salamon Pál, NAIK, Gödöllő

Aszálykárok enyhítése

Az egyik fő kutatási cél, hogy az egyre gyakrabban előforduló és egyre jelentősebb mértékű aszálykárokat enyhíteni lehessen. Ezáltal hatékonyabbá tennék a népesség élelmiszerigényének kielégítését. A Kárpát-medencében ugyanis a mezőgazdaság sikerességét a kedvező talajviszonyok mellett leginkább a klímaváltozás kapcsán egyre szélsőségesebb időjárás- és csapadékviszonyok korlátozzák. A hazai gazdálkodási módszereket ezért a legkorszerűbb tudományos eredmények segítségével folyamatosan igazítani kell a változó körülményekhez. Ehhez kiemelten fontos a területre érkező csapadék maximális beszivárogtatása, a lefolyás és a belvíz megelőzése, valamint a nedvesség betárolása is – írták.

Biztonságosabb élelmiszerek a támogatás hatására

Az élelmiszerek biztonságossága ugyancsak fontos stratégiai kérdés. Ez nem csak az emberek egészségét érinti, hanem kihat a gazdaságra, a termékek piacképességére, az ország nemzetközi megítélésére, a társadalom jólétére és a családok jövőjére is. A koronavírus-járvány eseményei ráadásul a korábbiaknál is nagyobb mértékben erősítették a biztonságos és kiváló minőségű élelmiszerek iránti igényt. Ezért kiemelten fontos feladat az ehhez kapcsolódó rendszerekben rejlő veszélyforrások azonosítása és kezelése. Ehhez kapcsolódóan a Tématerületi Kiválósági Program által támogatott egyik projekt fő célja egy olyan rádiófrekvenciás azonosító nyomonkövetési rendszer kidolgozása és pilotszintű adaptálása, amely segítségével az élő állatok eredete a feldolgozási pontokon keresztül a teljes ellátási láncban nyomon követhető.

Alternatív fehérjék

A cikk szerint ugyancsak kiemelten fontos, hogy Magyarországon megfelelő alternatív, a szóját kiváltó fehérjeforrást lehessen biztosítani az állattenyésztés számára. Ezekkel ár-érték arányban kifizetődőbbé válhat a gazdálkodás. Ilyen takarmányalapanyagok lehetnek például a sör- vagy olajipari melléktermékek, vagy éppen a rovarliszt. A Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ 520 millió forint támogatást nyert projektje ennek kapcsán olyan megoldásokat, technológiai fejlesztéseket és adatbázisokat kíván biztosítani a termelők, gyártók, felhasználók és így a magyar társadalom számára, melyek nagymértékben elősegítik a hatékony termelést és minőségben is kiváló termékeket eredményeznek. A Szent István Egyetem Kaposvári Campusán ( a jogelőd Kaposvári Egyetemen) induló kutatások szintén érintik majd az élelmiszerlánc és a fenntarthatóság, valamint a növénynemesítés és élelmiszerbiztonság témaköreit, míg a Gabonakutató Nonprofit Kft. szakértői a búza biotikus és abiotikus tényezőkkel szembeni ellenállóságát vizsgálják majd a termésbiztos és jövedelmező búzafajták előállítása érdekében.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Agrár pályázatokról egyszerűen 1. rész Jelen cikk-sorozat célja, hogy a gazdálkodók számára utat mutasson az Európai Uniós és hazai támogatások igénybevételéhez. Magyarország területének k...
Továbbra is lehet vis maior bejelentést tenni! Az egységes kérelem beadási határideje után is lehetőség van vis maior bejelentésre. Ha esemény (például árvíz, belvíz) történt, és emiatt az ügyfé...
Június 30-ig!!!! Állatjóléti támogatás igénylése... A tejágazat szerkezetátalakítását kísérő állatjóléti támogatás kifizetési kérelmének benyújtására június 30-ig van lehetősége a határozattal rendelkez...
Július 1-ig!!! Állattartó telepek korszerűsítéséhe... Kevesebb, mint két hét áll rendelkezésre, hogy a fizetési kérelmet benyújtsák azok, akik állattartó telepüket szeretnék korszerűsíteni vagy valamely t...
Nemzeti Vidékstratégia és a 2013. 2. félévében meg... Pályázati cikksorozatunk 4. részében partnerünk a Palyaz.hu vezetője ismerteti  Nemzeti Vidékstratégia legfontosabb célkitűzéseit és a 2013. 2. félévé...
Kötelező képzések elvégzésén múlhat a támogatás... Vannak olyan mezőgazdasági támogatások, melyek kifizetése kötelező képzéshez kötött. Ezek június közepén kezdődtek és zömében augusztus 15-ig lezajlan...