A napokban megkezdődött a méhészeti támogatások kifizetése

Már elérte az összesen 267 millió forintot a méhészeti támogatások kifizetése, amit a méhész-gazdálkodók, illetve méhész szervezetek kaptak a Magyar Államkincstártól. További pénz is érkezik.

A Magyar Méhészeti Nemzeti Program 2016/2017-es végrehajtási évéhez kapcsolódóan az elmúlt hónapokban nyolc alintézkedés keretében történtek a kifizetések a méhészek számára közölte az Agrofórum a Magyar Államkincstár információját.

A források hatékonyabb kihasználása érdekében a Földművelésügyi Minisztérium szeptemberben engedélyezte a Magyar Méhészeti Nemzeti Programban szereplő támogatási keretösszegek közötti átcsoportosítást. Ennek következtében a varroa atka elleni gyógyszeres védekezés támogatása, és a méhanya támogatás alintézkedésekre igénybe vehető támogatási keretösszegek megemelkedtek. A keretátcsoportosítással az is lehetővé vált, hogy a 2016/2017-es végrehajtási évben a kérelmekben foglalt jogos támogatási igények visszaosztás nélkül, 100 százalékban kifizethetőek legyenek.

Nagyon rövid határidővel, a keretátcsoportosítás jóváhagyását követő egy héten belül elvégezte a támogatások kifizetéséhez szükséges feladatokat a Magyar Államkincstár. Így a méhészeti támogatások utalása 2017. szeptember 26-án megkezdődhetett a fent említett két alintézkedést érintően is.

A 2016/2017-es végrehajtási évben benyújtott kérelmekben foglalt jogos támogatási igények alapján a varroa atka elleni gyógyszeres védekezés támogatására mintegy 6520 méhész kap összesen 825,2 millió forintot. A méhanya támogatásra 2240 méhész részesül összesen 125,4 millió forint támogatásban.

Már elérte az összesen 267 millió forintot a méhészeti támogatások kifizetése
Már elérte az összesen 267 millió forintot a méhészeti támogatások kifizetése

 

Az ázsiai méhatka elleni védekezés az egyik legfontosabb feladat a méhész tevékenységnél. Ennek az az oka, hogy a hetvenes években Európába behurcolt kártevő hatalmas gondot és elhullást okoz a méhkolóniákban. Terjedését a vándoroltatás is elősegíti. Az atka elleni védekezést az EU is támogatja, ám egyelőre nincsenek olyan szerek, amelyekkel hatékonyan el lehetne pusztítani az élősködőt.

Az atka többféleképpen is le tudja gyengíteni a méheket. A lárvaként szívott méhek testsúlya csökken, ezért keléskor 10 százalékkal könnyebbek lesznek egészséges társaiknál. Élettartamuk rövidebb, gyengébb az emlékezetük, és gyakrabban fordul elő, hogy nem térnek haza a kaptárba. Az atka emellett vírusokat is terjeszt. A méheket fertőző 18 ismert vírus közül 5 bizonyítottan az atkával terjed. Emellett a méh immunrendszerének gyengülésével az addig elnyomott kórokozók kialakíthatják a betegséget.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Aki nem figyel, az fizethet! Lassan, de biztosan közeledik a növények, különösen a repce és a gyümölcsfák virágzásának időszaka. A növénytermesztéssel foglalkozóknak fokozottan ke...
Egy méh agya lehet a jövő drónjainak pilótája... Egy háziméh agyának komplett, digitális újraalkotásával akarnak önállóan repülő robotokat létrehozni a Green Brain Project kutatói – írja az IFLS-re h...
Feleslegesen pusztítják a méheket Feleslegesen pusztítják a beporzó rovarokat egyes növényvédő szerek egy európai szakértői testület szerint, melyben a Magyar Tudományos Akadémia (MTA)...
Méhészeti támogatás kifizetése kezdődött a napokba... Újabb anyagi támogatásban részesülnek a hazai méhészek. Ezúttal a varroa atka elleni védekezésre, valamint a méhcsaládok szinten tartására irányul az ...
Pályázatok, támogatások – 2015-ben ezekre pályázha... 2015 a támogatások éve volt a mezőgazdaságban. Rengeteg pályázat került kiírásra és sok gazda jutott vissza nem térítendő uniós vagy éppen állami támo...
Pályázatok, támogatások – 2015-ben ezekre pályázha... 2015 a támogatások éve volt a mezőgazdaságban, rengeteg pályázat került kiírásra és sok gazda jutott vissza nem térítendő uniós vagy éppen állami támo...