3 tévhit az öntözés körül

A változó éghajlat különböző kihívások elé állítja a gazdákat. Az egyik ilyen az öntözés, ugyanis egyre több növény termesztéséhez van szükség megfelelő vízutánpótlásra. Sokan azonban úgy gondolják, nem engedhetik meg maguknak az igazán hatékony öntözőrendszerek kialakításának luxusát, pedig ez nem feltétlenül van így.

Az ugyan igaz, hogy az egyszeri beruházási költség magas, ezt ki kell gazdálkodnia valahogy a gazdának. Azonban egy jól kiépített rendszer éves működési költsége ugyanannyi, mintha hagyományos módszerekkel öntözné növényeit. A különbség a hatékonyságban rejlik.

Komoly tévhit, hogy az öntözőrendszerek pazarolják a vizet és az energiafelhasználásuk is nagy. A modern rendszerek már napenergiával működnek, így az energiaköltség a nullával egyenlő. A csepegtető öntöző rendszerek pedig a vízhasználatban is egyedülállóak: míg egy elavult forgó öntöző mindössze 60 százalékos hatásfokkal üzemel (a felhasznált víz 60 százaléka hasznosul), addig a csepegtető öntöző rendszerek 90-95 százalékos hatékonysággal dolgoznak, a további spórolást pedig a számítógépes, precíziós vezérlés garantálja.

Csepegtető öntözéssel akár 95 százalékos hatásfokkal is öntözhetjük növényeinket (Fotó: enfo.agt.bme.hu)
Csepegtető öntözéssel akár 95 százalékos hatásfokkal is öntözhetjük növényeinket (Fotó: enfo.agt.bme.hu)

 

Látható, hogy a vízfogyasztás csökkenése és adott esetben az energetikai költségek lenullázása évek múlva akár a beruházás árát is visszahozhatja. Közben pedig a terméshozam a megbízható öntözés miatt növekszik, így további plusz bevételre tehetünk szert.

Persze nem csak csepegtető öntözésre van mód. A csévélődobos öntözőrendszerek is kiválóan alkalmasak a szántóföldek locsolására. A piacon sokféle rendszer közül válogathatunk: a kisebb teljesítményű gépek általában 10-15, a közepesek 30-40, míg a nagyobb telesítményűek akár 60 hektáros terület öntözését is képesek elvégezni.

Ezeknek az öntözőrendszereknek az előnyük elsősorban a mobilitás. Könnyen szállíthatóak, így holtszezonban a telephelyen is tárolhatók.

Fotó: gepmax.hu
Fotó: gepmax.hu

 

A csévélődobos öntözőknél sem kell attól tartani, hogy pazarló módon működne. Számítógépes vezérlés állítja be a kellő mennyiségű öntözővizet, valamint elektronikus öntözésvezérlő szabályozza a dob csévélési sebességét is.

Némely típus működését okostelefonról is ellenőrizhetjük. Az aktuális csévélési sebesség, a felcsévélt csőhossz és az öntözés végének várható időpontja is az okostelefonunkon landolhat információ formájában. Extraként még napelemes vezérlő rendszer is kérhető a csévélődobos rendszerekhez, így az energiaköltség itt is nullára redukálható.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

5 jó tanács, mit és hogyan ültessen Új, még nem próbált növényt termesztene, vagy most vágna bele először a zöldségtermesztésbe? Olvassa el, mi az az 5 tanács, amelyeket mindenképpen érd...
Így gondozza gyümölcsfáit! Hasznos információkat tartalmazó cikkekre bukkantunk a Kapanyél blogján. Legyen kis, vagy nagy kertről, virágokról, vagy gyümölcsökről, ültetvényekről...
Hasznos tanácsok a kerti munkákhoz Elérkezett az igazi nyár, s ahogy az lenni szokott, a kertésznek viharokkal és rekkenő hőséggel kell számolnia. Ezekben a hetekben a betakarítás, vala...
Magyarok is részt vesznek a nemzetközi parlagfű-ku... Nemzetközi kutatási program indult a sokaknak egészségügyi panaszt okozó, a szántóföldi növénytermesztésben nagy károkat előidéző gyom, a parlagfű job...
Milyen évet zár idén a mezőgazdaság? Szakértők vál... Vegyes eredményeket, de összességében jó évet jelenthet a mezőgazdaságnak a 2014-es esztendő. A szántóföldi növénytermesztésben ugyan nem biztosított ...
Bábolnai Gazdanapok Idén már 29. alkalommal rendezik meg a Bábolnai Gazdanapokat Bábolnán. Lássuk, hogyan alakult eddig, és még mi várható a 4 napos rendezvényen. Szepte...