24 milliárd forint kárenyhítésre

Újabb komoly vihar söpört végig az ország keleti felén. 13 szatmári településen komoly károkat is okozott. A jégeső és a vihar nem csak lakóházakban, hanem a termésben is nyomott hagyott, de az agrárkárenyhítési rendszer továbbra is készen áll a gazdák megsegítésére.

Azoknak a gazdáknak, akik részt vesznek az agrárkárenyhítési rendszerben, 15 napjuk van bejelenteni káraikat az MVH honlapján. Ez azonban nem azt jelenti, hogy egyből kártalanítják őket. A kárenyhítő juttatás iránti kérelmeket ugyanis november 30-ig lehet benyújtani, az elbírálás csak ez után történik meg.

A viharkárok a mezőgazdasági termelés egyik legnagyobb ellenségei
A viharkárok a mezőgazdasági termelés egyik legnagyobb ellenségei

 

A kárenyhítés mellett kedvezményes hitel felvételével is mérsékelhetik a gazdák a bevételkiesést. Ehhez a hitelkonstrukcióhoz azok férhetnek hozzá, akik terményét tavaly jégeső, vagy idén a fagy károsította. Valamint a tegnapi jégverés károsultjai is részesedhetnek ebből a 100 százalékos költségtámogatású, kedvezményes hitelből.

Előreláthatólag a jövő év elején 24 milliárd forint áll rendelkezésre a kárenyhítésekre. Szakértők szerint pedig ez az összeg elég is lesz az érintetteknek. Még a legmagasabb kompenzációban részesülőknek sem kell forráskimerülés miatti támogatáscsökkentéssel számolniuk.

Forrás: MTI

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Figyelem! 2013. november 30 -ig van lehetőség káre... A kárenyhítő juttatás iránti kérelem benyújtásához szükséges dokumentumokat a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal honlapjáról lehet letölteni. A...
Amit a biztosításokról tudni kell – 4 pontban Éves szinten 130 milliárdos kár éri a gazdákat, mégis csupán a termőföldek 40%-a van biztosítva. Alábbi cikkünkben összefoglaltuk, mit kell tudni a me...
Kárt okozott az eső és a vihar a szántóföldeken... A május eleje óta tartó csapadékos időjárás és a viharok a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara megyei igazgatóságainak jelentései alapján, több helyen is ká...
A nagy esők hagyatéka Nem elég, hogy az enyhe tél miatt fokozottabb kártevőirtásra van szükség az idei évben, most még az egyszerre lezúduló nagy mennyiségű eső is húzza a ...
Vagy elrohad, vagy vizes lesz az idei magyar gyümö... A sok eső nem csak a méznek árthat, az is kérdés, lesz-e finom gyümölcs idén hazánkban. Az idei esős nyár és a rákövetkező esős ősz nem kímélte a szől...
Megkezdi a kárenyhítést az MVH A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) a mezőgazdasági kockázatkezelési rendszer keretében a 2015. március 23-i héten megkezdi a közel 1,2 ...