24 ezer hektárnyi földet hirdetnek meg a gazdálkodóknak

Folytatódik a Földet a gazdáknak program, amelynek keretében most újabb 24 ezer hektár állami földterületet hirdetnek meg a gazdálkodók számára – jelentette be a Földművelésügyi Minisztérium (FM) állami földekért felelős államtitkára hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.

Bitay Márton Örs közölte: a 24 ezer hektár állami földterületnek nagyjából fele legelő, fele szántó. A nemzeti parkok már kiírták a pályázatokat a rájuk eső területekre, a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) pedig a napokban teszi közzé a pályázati kiírást. A most meghirdetett állami földterület 1070 birtoktest, ami nagyjából 25 hektáros átlagnak felel meg.

Megtízszereződött a bérlők száma

Az államtitkár emlékeztetett: 2010-ben a 600 ezer hektár állami tulajdonú földnek 600 bérlője volt. A kormányzati ciklus végére, ez év tavaszára a bérlők száma megtízszereződött. Az állami földterület több mint egyharmadát, 230-235 ezer hektárt hirdettek meg eddig – tette hozzá. Bitay Márton Örs jelezte: a mostani 24 ezer hektáron kívül az idén még várhatóan 5-6 ezer hektár állami ültetvényterületet is meghirdetnek.

Közölte azt is, hogy a 24 ezer hektárban benne vannak azok a korábban megbízási jogviszonyban hasznosított területek is, amiket már meg lehet hirdetni hosszú távú haszonbérleti pályázatban. Megjegyezte: az állami földvagyonnak van olyan része is, amelyet nem lehet hosszú távú haszonbérbe adni, ezt továbbra is megbízási szerződés alapján művelik majd, évről évre kötött szerződés alapján.

Előnyt élveznek a fiatal gazdák

A 24 ezer hektár esetében szintén tartani kívánják a 80-20 százalékos arány, így 80 százalékát természetes, míg 20 százalékát jogi személyek vehetik haszonbérbe. A természetes személyek közül továbbra is előnyt élveznek a fiatal gazdák, a pályakezdő gazdálkodók és a családi gazdaságok, s a pályázatnak továbbra is feltétele a haszonállat-tartás. A pályázati kiírások igazodtak a májusban életbe lépett új földforgalmi törvény rendelkezéseihez is.

Az államtitkár beszélt az ellenőrzésekről is, amelyek az idén kezdődtek. Az ellenőrzések egy év földhasználat után indulnak el. Napjainkban 450-500 ellenőrzés folyik, eddig 4 esetben bontottak szerződést, mivel a bérlő nem tett eleget vállalásainak – közölte Bitay Márton Örs.

Forrás: mno.hu

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Kinek érdemes indulni a fiatal gazda pályázaton és... A fiatal agrárvállalkozók indulását támogató pályázat a csábító feltételek miatt sokak érdeklődését felkeltette, de hasonlóan sokan bizonytalanok is, ...
Támogatások fiatal gazdáknak, vállalkozóknak Nem könnyű manapság vállalkozni, új dolgokba belefogni, ezért is próbáljuk segíteni a fiatalokat információkkal az egyes nekik szóló pályázati, támoga...
Hogyan legyen Ön is nyertes a fiatal gazda pályáz... Tudta Ön, hogy melyek voltak a fiatal gazda pályázatok benyújtásakor leggyakrabban elkövetett hibák? Tudja Ön, hogyan védje ki ezeket, és mivel készül...
Figyelem! Lejár a határidő! Már CSAK 1 NAPJUK maradt a gazdáknak a FIATAL MEZŐGAZDASÁGI TERMELŐK indulásához nyújtott támogatás igénybevételére. Ne maradjon le róla! Az Egységes...
Jövőre teljesíteniük kell a gazdáknak a zöldítési ... Már most készülniük kell a gazdálkodóknak a 2015-ös zöldítési követelmények teljesítésére - hívja fel az érintettek figyelmét a szaktárca a kormányzat...
Fiatal gazda pályázat, miért, kinek, hogyan és mik... Túlzás nélkül lehet mondani, hogy a fiatal gazda pályázat az egyik legnépszerűbb mezőgazdasági pályázat. Alábbi cikkünk a pályázat ismertebb paraméter...