22 milliárdos növényolaj-finomító üzem épül Foktőn

Több mint 22 milliárd forintos beruházással, 1,8 milliárd forint állami támogatással valósul meg a Pannon Növényolajgyártó Kft. új növényolaj-finomító üzeme a Bács-Kiskun megyei Foktőn. Juhász Csaba, a fejlesztést megvalósító magyarországi Glencore Agriculture cégcsoport ügyvezetője elmondta: a magyarországi divízió 1996 óta összesen 260 millió dollárt költött beruházásokra. Foktői gyáruk 40 milliárd forint értékű beruházás eredményeként Közép-Európa egyik legnagyobb és legmodernebb sajtoló üzemeként 2012-ben kezdhette meg működését és abban eddig nagyjából 5 millió tonna napraforgót dolgoztak fel.

A mostani beruházás első ütemben 40 új munkahelyet teremt a térségben. A fejlesztéssel a Pannon Növényolajgyártó Kft. a meglévő nyersolajtermeléshez kapcsolódóan növényolaj-finomító üzemmel bővíti gyárát, hogy a kinyert nyersolajból finomított olajat állítsanak elő. A legfontosabb feldolgozott termény a napraforgó, de az üzem alkalmas repcemag, szójabab és kukoricacsíra feldolgozására is. Font Sándor, a térség országgyűlési képviselője kiemelte: a Glencore és a foktői üzem jelentős értéket ad a magyar gazdaság bővüléséhez, exportbevételeihez, a helyieknek pedig munkahelyteremtéssel a megélhetéshez. A Glencore Agriculture 35 országban van jelen, és mintegy 16 ezer embert foglalkoztat világszerte. A nyilvános cégadatok szerint a 135 embert foglalkoztató Pannon Növényolajgyártó vállalat adózás előtti eredménye két éve 5,2 millió dollár, míg az előző évben közel 5 millió dollár volt – írta az Agrárminisztérium.

Hamarosan nagy mennyiségű napraforgómagot dolgoz fel az épülő növényolaj-finomító Foktőn
Hamarosan nagy mennyiségű napraforgómagot dolgoz fel az épülő növényolaj-finomító üzem Foktőn

Így működik a már meglévő gyár Foktőn:

A foktői gyár csúcsminőségű növényolajgyártási technológiát alkalmaz a ma elérhető legkorszerűbb berendezésekkel, amelyek megfelelnek a legszigorúbb EU-s környezetvédelmi előírásoknak. A környezetkímélő technológia alkalmazása során minden, a gyártás során keletkező termék felhasználásra kerül – írja a cég weboldala.

A foktői gyár különféle növényi alapanyag feldolgozására alkalmas:
  • napraforgómag,
  • repcemag,
  • szójabab,
  • kukoricacsíra.

Az üzem első számú végterméke a növényolaj, a második a magas fehérje tartalmú takarmány (dara), ez utóbbit a takarmányozás használja fel.

A napraforgó lehántolt héjának elégetésével az üzem gőzt állít elő, a héj elégetéséből származó hamut pedig a mezőgazdaság hasznosítja. A gyártás során keletkezett héjat pelletálják, a felesleget értékesítik. A héj alacsony fajsúlya miatt a közúti- vasúti szállítás gazdaságtalan. Viszont pelletálással a héj térfogat súlya ötszörösére emelhető, így szállítása már gazdaságossá válik közúton és vasúton egyaránt. A növényolaj-finomító üzem kapacitása lehetővé teszi, hogy az itthon megtermelt olajos magot helyben feldolgozzák, ezáltal nem kell külföldre szállítani, a nyersolajat pedig nem kell visszaszállítani akár étkezési, akár ipari felhasználásra. Az üzem folyamatosan, három műszakban üzemel. A foktői gyár rendelkezik ISCC EU és ISCC DE (International Sustainability and Carbon Certification) valamint Kosher tanúsítványokkal.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

A minőségi bevizsgálás hiánya korlátozhatja a gazd... Az értékesítés helyes idejének megválasztásán túl az idén a fuzáriumfertőzés is erősen befolyásolta, hogy milyen áron tudták eladni a terményeiket a ...
Átalakult az agráróriás: Viterra lett a Glencore v... A Glencore Agriculture Hungary Kft. bejelentette, hogy hivatalosan felvette a Viterra Hungary Kft. márkanevet. David Mattiske vezérigazgató elmondta,...
22 milliárd forintból fejlesztettek Foktőn, 40 új ... Közép-Európa egyik legnagyobb növényolajgyára mintegy 22 milliárd forintból épített új üzemet, ami jelentősen növeli a versenyképességét. Ehhez 1,8 m...