20 ezer kiskacsa menekült meg a tűz martalékából

Hétfőn tűz keletkezett Hajdúböszörményben egy olyan gazdasági épületben, ahol mintegy harmincezer naposkacsa volt. Az ott dolgozók és a helyszínre érkező tűzoltók gyors reakciójának köszönhetően, az állatok kétharmada megmenekült.

Hétfő délelőtt riasztották a hivatásos tűzoltókat Hajdúböszörménybe, a Külső-Debreceni utcába, ahol egy mintegy kétezer négyzetméteres hodályban tűz keletkezett. Az épületben körülbelül harmincezer naposkacsa volt – adta hírül a Katasztrófavédelem.

A Katasztrófavédelem kiskacsákat ment (Fotó: Papp Kunkli Nóra tű. hadnagy, Katasztrófavédelem)
A Katasztrófavédelem kiskacsákat ment (Fotó: Papp Kunkli Nóra tű. hadnagy, Katasztrófavédelem)

A debreceni, a hajdúnánási és a hajdúböszörményi egységek vonultak, a hodályt négy vízsugárral oltották. Eközben az ott dolgozók a kacsák egy részét biztonságos távolságba hajtották, a tűzoltók pedig a tűz gyors elfojtása után a bajba jutott állatokat kézben, kis vödrökben a hodály másik felébe pakolták át. Az oltást a megyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányította. Körülbelül húszezer kiskacsa menekült meg.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Aratás – Az időjárás közbeszól Annak ellenére, hogy a szokottnál két héttel korábban kezdődött a búza aratása Komárom-Esztergom megyében, mára a sok csapadék miatt késedelmet szenve...
Sok bálázó ég ki munka közben – erre figyeljen Ön ... Érkezik a betakarítási időszak, ezt követően pedig a szántóföldeken maradt növényi maradványokat a bálázók tüntetik el. Évről-évre több bálázó ég ki m...
Egy apró szikra és már ég a búzatábla Gőzerővel folynak a betakarítási munkálatok az ország egész területén. Nem elég azonban az aratásra és a minél kisebb termésveszteségre koncentrálni, ...
Túl alacsony a liba és a kacsa ára, integrálás leh... Gondba kerülhetnek a hazai víziszárnyastartók, mert a kacsáért és a libáért is jóval kevesebbet fizetnek a felvásárlók, mint egy éve. Ráadásul a költ...
Megette, ürítette, tüzet okozott a disznó 4 disznóól gyulladt ki, és közel 75 m2 területen égett egy észak-yorkshire-i gazdaság Nagy-Britanniában. Ennek oka egy lépésszámláló eleme volt, amel...
Most még ez is: ismét felütötte fejét a madárinflu... A madárinfluenza egyik altípusának, a H5N8-nak a jelenlétét fedezte fel egy laborvizsgálat során a Nébih egy Bács-Kiskun megyei kacsatartó gazdaságba...