2 millió facsemetét és 100 tonna makkot használnak fel az Országfásítási Program részeként

Elindul az Országfásítási Program: a most kezdődő ültetési szezonban az állami erdőgazdaságok saját területeiken több mint 550 hektár új erdőt telepítenek. Ehhez 2 millió facsemetét és közel 100 tonna makkot használnak fel – közölte az Agrárminisztérium az MTI-vel. A mintaprogramba 86 település csatlakozik be. Nagy István agrárminiszter elmondta, hogy az állami erdőgazdaságok erdőtelepítési mintaprogramjának célja a figyelemfelhíváson túl az erdőterület közvetlen növelése.

A Vidékfejlesztési Program módosításában az erdőtelepítési támogatásokat 80-130 százalékkal növelték meg, ezekre a forrásokra magán földtulajdonosok és az önkormányzatok egyaránt pályázhatnak. Az elhagyott honvédségi, valamint barnamezős területek, illetve az elöregedett gyümölcsösök helyett is ajánlja a fásítást az agrártárca a közlemény szerint. Az erdőgazdálkodás hatékony válaszokat adhat az éghajlatváltozás kihívásaira. Ez annak is köszönhető, hogy az elmúlt években az erdőgazdálkodásban paradigmaváltás történt: a klímacélok teljesítése kiemelt feladattá vált – jelezte Nagy István.

Megnövelt támogatásokkal és fontos környezetvédelmi szereppel indul az Országfásítási Program - képünk illusztráció
Megnövelt támogatásokkal és fontos környezetvédelmi szereppel indul az Országfásítási Program – képünk illusztráció

A szaktárca közleménye szerint Magyarországon jelenleg az egyetlen szénelnyelő ágazat az erdőgazdálkodás

A hazai erdők évente 4-5 millió tonna szén-dioxid egyenértéknek megfelelő üvegházhatású gázt kötnek meg, ami jelenleg az országos kibocsátás 7-8 százalékát ellensúlyozza. A faanyag energetikai célú hasznosítása további közel 5 millió tonna fosszilis eredetű szén-dioxid kibocsátását váltja ki. A becslések alapján az állami erdőgazdaságok által ültetett új erdők egy évtized múlva évente további mintegy 8000 tonna szén-dioxidot kötnek majd meg, így segítve a levegő további tisztulását.

A meglévő erdők fenntartása segíti a szénmegkötő kapacitás megőrzését, az új erdők telepítése pedig növeli azt. Az elmúlt 10 évben az állami erdőgazdaságok 450 millió facsemetét ültettek el, és 9500 tonna makkot vetettek az erdők fenntartása során. A megkezdett erdősítési programok 3-5 év alatt 25 ezer hektáros erdőterület növekedést eredményezhetnek, és megközelítőleg 100 millió új fa ültetését jelentik.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Július 1-ig!!! Mezőgazdasági területek erdősítéséh... Nagyon közel már a határidő! Amennyiben szeretne EMVA-ból finanszírozott erdősítésre fordítandó támogatást igényelni, itt tájékozódhat ennek részletes...
Kajszinak áll az őszi vásár A meggy idei igen alacsony piaci ára elvette a termesztők kedvét e gyümölcsfaj szaporításától. Az őszi ültetési idényen inkább a kajszi fáknak áll a v...
Az erdészeti hatóság felülvizsgálja az erdőgazdálk... Felülvizsgálják a természetes személynek minősülő erdőgazdálkodók Erdőgazdálkodói Nyilvántartásba bejegyzett adatait. A határozatokat várhatóan 2014. ...
Országos előadássorozat indult az erdészeti támoga... Vidéki fórumokat szervez a NAK és az FM a 2014-2020-as vidékfejlesztési támogatások új erdészeti jogcímeinek igénybevételéről. Az előadások helyszíne...
Az éghajlatváltozás az erdőket is veszélyezteti... Az éghajlatváltozás, a felmelegedés, a légszennyezés veszélyt jelent az erdőkre -többek között ez is elhangzott szerdán az európai erdők konferenciájá...
Eltűnnek a mezőgazdaságban dolgozók? A kérdés jogos, mert tényleg egyre kevesebben dolgoznak a mezőgazdaságban. De mi lehet ennek a fokozatos munkaerő-csökkenésnek az oka? Erre keresünk v...