18 milliárd forint érkezik gépbeszerzésre

Ismét meghirdették a kertészetek fejlesztését segítő kertészeti gépbeszerzési pályázatot! A kiírás értelmében 18 milliárd forint támogatás áll a pályázók rendelkezésére, az igényléseket továbbra is kizárólag elektronikus úton lehet benyújtani az MVH felé.

Hazánk egyik legfontosabb mezőgazdasági ágazata a kertészet. Országos szinten több tízezer embert tart el az ágazat, ám az összkibocsátás valamint a hatékonyság változó. Ezért fontos, hogy évről-évre korszerűsíteni tudják eszközeiket, gépparkjukat a kertészettel foglalkozó gazdák. Ennek érdekében írták ki ismét idén a „Kertészet korszerűsítése – kertészeti gépbeszerzés támogatása” elnevezésű pályázatot.

A pályázaton egyénileg és kollektív projekttel is lehet indulni. Egyéni pályázat esetén 10 millió forint, míg kollektívan benyújtott igény esetén 20 millió forint vissza nem térítendő támogatásban részesülhetnek a győztesek. Jó hír, hogy amennyiben a pályázó megfelel az előleg kifizetés kritériumainak, úgy a megítélt támogatás 50 százalékát lehívhatja előlegként.

Súlyos milliárdok érkeznek kertészeti gépek beszerzésére
Súlyos milliárdok érkeznek kertészeti gépek beszerzésére

 

Összesen 18,08 milliárd forintnyi keretösszeg áll rendelkezésre, amely a következő módon oszlik el az elérhető két célterület között:

  • A mezőgazdasági üzemek gazdasági teljesítményének növelése és a szerkezetátalakítás és modernizáció ösztönzése, különös tekintettel a piaci részvétel és orientáció növelésére, valamint a mezőgazdasági diverzifikációra – keretösszege: 16,45 milliárd Ft.
  • A generációs megújulás előmozdítása a mezőgazdaságban – keretösszege: 1,62 milliárd Ft.

A pályázati felhívás szerint amennyiben bármely fókuszterületre előirányzott keretösszeg kimerül, úgy az irányító hatóság azonnali hatállyal felfüggesztheti a pályázatok benyújtásának lehetőségét, illetve dönthet úgy, hogy a továbbiakban csak az egyik fókuszterülethez tartozó tevékenységekre fogad be támogatási kérelmeket. Várhatóan 1500 darab pályázatot fognak tudni támogatni a teljes keretösszegből.

Végül, ami a legfontosabb: a források 80 százaléka kizárólag a 850.000 euró STÉ üzemmérettel rendelkező termelők számára lesz kifizetve.

A támogatási kérelmeket 2016. december 19. napjától 2018. december 18. napjáig lehet benyújtani.  Ezen időszak alatt az alábbi értékelési határnapokig benyújtásra került projektek kerülnek együttesen elbírálásra:

  • január 19.
  • február 20.
  • március 20.
  • június 19.
  • szeptember 19.
  • december 19.
  • március 19.
  • június 19.
  • szeptember 19.
  • december 18.

A kérelmeket kizárólag az MVH weboldalán (www.mvh.gov.hu) lehet benyújtani.

A támogatási kérelmet IDE kattintva olvashatja el részletesen!

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Figyelem! 2013. november 30 -ig van lehetőség káre... A kárenyhítő juttatás iránti kérelem benyújtásához szükséges dokumentumokat a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal honlapjáról lehet letölteni. A...
MVH közlemények agrárhitelekhez igényelhető támoga... Az MFB Magyar Fejlesztési Bank Zrt. által meghirdetett egyes Hitelprogramok keretében nyújtott kedvezményes kamatozású hitelhez, kamattámogatáshoz, va...
MVH Közlemények – nov. 29 – dec. 2. Az erdei közjóléti létesítmények megvalósításához nyújtandó támogatás igényléséről szóló 159/2013. (IX.25.) MVH Közlemény módosításáról itt olvashat: ...
Pályázat állattartó telepekhez szükséges eszközök ... Pályázat állattartó telepekhez szükséges eszközök és élelmiszeripari gépek, technológiák beszerzésére! Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Al...
Támogatás-igénylések – növénytermesztés, halászat,... Az MVH a héten több közleményt is kiadott különböző területek támogatása kapcsán, amennyiben érdeklik az egyes lehetőségek, kattintson a linkre a rész...
MVH Közlemények – kérődző szerkezetátalakítás, áll... Az elmúlt héten újabb fontos közleményeket adott ki az MVH, fussa át az alábbi listát, lehet, hogy Ön is érintett valamelyik által! Ha valamelyik érde...