1,7 milliárd után újabb 1,5 milliárdot kapnak a madárinfluenza károsultjai

A madárinfluenza komoly bevételkiesést okozott már idáig a hazai baromfitenyésztőknek, amiért – jogosan – eléggé forrongani kezdtek az indulatok. Jött is a segítség a károk enyhítésére: 1,7 milliárd forintot már ki is fizettek az érintett állattenyésztőknek, sőt, további 1,5 milliárd forint érkezik hozzájuk.

A madárinfluenza hazai megjelenése rendkívül negatív hatást gyakorol a magyar baromfiágazatra. A legfrissebb információk szerint – ahogyan azt már megírtuk – az országos főállatorvos elrendelte, hogy hazánk területén minden baromfit zártan kell tartani. A zárt tartást azért kell betartani, mert ezzel megakadályozható, hogy a tenyésztett állatok érintkezzenek a jó eséllyel influenzával fertőzött vadmadarakkal.

Érkezik a kártalanítás a baromfival foglalkozókhoz
Érkezik a kártalanítás a baromfival foglalkozókhoz

 

Erre az elsőre drasztikusnak tűnő lépésre azért volt szükség, hogy a már eddig is komoly károkat elszenvedett baromfiágazatot ne sújtsa több probléma. Emlékeztetőül: a járvány kezdete óta hazánkban mintegy 3 millió baromfit kellett ártalmatlanítani, az ebből származó közvetlen kár körülbelül 3,5 milliárd forintra tehető.

Idáig a károsult gazdálkodóknak 1,7 milliárd forintot utaltak el. Ez az összeg rövidesen további 1,5 milliárd forint jövedelempótló de minimis támogatással egészül ki az FM sajtóinformációi szerint.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Új támogatási és támogatások kifizetési lehetősége... Közel 1 hónapos szünet után számlaelszámolás benyújtásról, támogatás kifizetés igényléséről és támogatás igénylésről szóló közlemények hada árasztotta...
Jövőre teljesíteniük kell a gazdáknak a zöldítési ... Már most készülniük kell a gazdálkodóknak a 2015-ös zöldítési követelmények teljesítésére - hívja fel az érintettek figyelmét a szaktárca a kormányzat...
Kevesebb pénzre számítanak a gazdák, mint amennyit... A Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) szerint 2014-2020 között a mezőgazdaság kevesebb pénzt kap, mint amennyit a kormány...
Gazdálkodási Napló és nitrát adatlap információk... Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtott agrár-környezetgazdálkodási támogatások igénybevételének részletes feltételeiről szóló 61/2...
Támogatások termelői csoportoknak 2,6 milliárd forint összegű kifizetést indított el a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH). A egyes kifizetett támogatási összegek termelői ...
Fiatal gazda pályázat, miért, kinek, hogyan és mik... Túlzás nélkül lehet mondani, hogy a fiatal gazda pályázat az egyik legnépszerűbb mezőgazdasági pályázat. Alábbi cikkünk a pályázat ismertebb paraméter...