15 új, rezisztens almafajta kerülhet köztermesztésbe

15 új, hazai ültetvényekből származó, rezisztens almafajtát ismerhettek meg szakértők és almakedvelők a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) szerdai alma fajtabemutatóján, Budapesten. A rendezvényt megnyitó szakmai kerekasztal beszélgetésen az ágazat képviselői osztották meg tapasztalataikat a rezisztens almafajták jelentőségéről és lehetőségeiről, majd „laikus” almakedvelőkkel együtt érzékszervi bírálaton értékelték az új fajtajelölteket.

Az alma az a különleges gyümölcsünk, amelyben a magas táplálkozás élettani értékek együtt jelennek meg a kiemelkedő élvezeti értékekkel. A fajtaújdonságok fogyasztási és élvezeti értékéről érzékszervi bírálatok során győződik meg minden évben a NÉBIH. Ezúttal a hatóság 15, a NÉBIH fajtakísérleti állomásairól és hazai ültetvényekből származó rezisztens almafajtát mutatott be.

A hazai almatermesztés rendkívül gazdag fajtakínálatra támaszkodhat. Ebben jelentős szerep jut az ellenálló, úgynevezett rezisztens almafajták termesztésének, mely a fajtaelőállítás leginnovatívabb irányzata ma világszerte. Jelentőségük, hogy kevesebb vegyszer használata indokolt, ökológiai- és bio termesztésre különösen alkalmasak, ezáltal – a környezetet kevésbé terhelő technológiák bevezetése mellett – még egészségesebb gyümölcs termelését teszik lehetővé. A rezisztens almafajták felhasználása igen változatos: élelmiszeripari alapanyagként többek között bébiétel és gyümölcslé készül belőle, de termesztenek friss fogyasztásra alkalmas fajtákat is.

Új almafajtákat termeszthetünk a jövőben
Új almafajtákat termeszthetünk a jövőben

 

A szerdai kerekasztal beszélgetésen az ágazat valamennyi érintettje, nemesítők, szaporítóanyag-előállítók és -forgalmazók, termelők, érdékképviseleti szervezetek és fogyasztók is részt vettek. Szóba került többek között a rezisztens alma szektor jelentősége és a benne rejlő lehetőségek, a piaci igények, de az is, hogy a lakosság körében a fajtaismeretet fejleszteni kell.

A szakmai bírálók és a „laikus” almakedvelők érzékszervi bírálaton értékelhették a bemutatott 15 új rezisztens almafajta jelöltet. A bírálók pontozták többek között a gyümölcsök színét, alakját, húsállományát, illatát és ízét. A rezisztens almafajta-újdonságok fogyasztási értékét jól mutatja, hogy valamennyi bemutatott fajtajelölt, minden vizsgált tulajdonságra közepesnél jobb átlagértéket ért el a standard fajtákhoz viszonyítva. Az összesítés alapján a Fujion, az Isaaq, a Luna, a Smeralda, az Orion, a Red Topaz és a fajtanévvel egyelőre még nem rendelkező MR-17 fajtajelölt szerepelt a legjobban.

A fajtajelöltekre további vizsgálatok várnak, melyek várhatóan jövőre fognak lezárulni. Pozitív végeredmény esetén bekerülnek a Nemzeti Fajtajegyzékbe. Ezáltal az Európai Közösség teljes területén forgalmazhatóak, szaporíthatóak és telepíthetőek lesznek.

Forrás: FM Sajtóközlemény

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Gyümölcstermelők téli továbbképzése rendezvénysoro... A szakmai fejlődés minden szakember számára fontos, így a gyümölcstermesztés területén dolgozóknak is. A programon résztvevők friss információkat tudh...
Mi lesz idén a zöldség-gyümölcs ágazatban? 2013-ban döcögősen indult be a szezon, köszönhetően a hosszúra nyúló télnek. Idén azonban enyhe volt a tél és korán megérkezett a tavasz is: előbb kez...
Rekordtermés helyett csak jó közepes várható a gyü... A korábban jelzett rekordtermés helyett csak jó közepes termés várható a magyarországi gyümölcsösökben, főként az elmúlt hét időjárása miatt - mondta ...
Így maradt bio a nem bio cseresznye Személyes hangvételű cikket olvastunk a Kapanyél oldalán, mely a cseresznyefák hasznosságáról szól. Pro és kontra érvek kerülnek egymással szembe, szó...
Orosz embargó – Magyarország a zöldség-gyümö... Magyarország haladéktalanul az EU Mezőgazdasági Különbizottsága napirendjére kérte a zöldség-gyümölcs támogatás tárgyalásának ügyét, miután Brüsszel s...
Ajándékozzon könyvet karácsonyra! Vészesen közeledik a karácsony. Ilyenkor hagyomány, hogy meglepjük szeretteinket kisebb-nagyobb ajándékokkal. Mi is lehetne szebb és hasznosabb ajándé...