12 millió forint ütheti a fiatal gazdák markát március elsejétől

A fiatal gazdák már nagyon várják március elsejét, ettől a naptól lehet ugyanis benyújtani az idei fiatal gazda pályázatokat. Az elnyerhető összeg ebben az évben sem változott, a feltételeken azonban csiszoltak a támogatás megalkotói.

Az elöregedő gazdatársadalom hazánkban is jellemző. A fiatalok egyre nehezebben lépnek rá a mezőgazdálkodás útjára. A generációváltás viszont elengedhetetlen, mivel a szakképzett, fiatal gazdálkodók nélkül a hazai agrárium jövője kérdéses.

A sikeres generációváltást elősegítendően jött létre a fiatal gazda támogatás, mellyel a fiatal gazdálkodók gazdaságalapítását kívánják támogatni. A magas hozzáadott értékű, munkaerő-intenzív agrárágazatokban – az állattenyésztésben és a kertészetben – tevékenykedni kívánó fiatalok támogatását a felhívás kiemelten kívánja kezelni.

Idén is 12 millió forint ütheti a győztes pályázók markát
Idén is 12 millió forint ütheti a győztes pályázók markát

 

Idén a pályázóknak összesen 37,75 milliárd forint áll rendelkezésre, de az előző évek tapasztalatai szerint ez a pénzösszeg várhatóan jelentősen emelkedni fog a későbbiekben. A jelenleg felkínált összegből várhatóan 3000 projektet tudnak majd támogatni. A gazdálkodónként elnyerhető összeg nem változott: 40.000 euró, mintegy 12 millió forint ütheti a fiatal gazdák markát sikeres pályázat esetén.

A támogatási kérelmeket 2017.március elsejétől lehet benyújtani egészen 2019. február 28-ig. Az első elbírálás során a 2017.március 1-től március 31-ig benyújtott pályázatokat fogják értékelni az illetékesek.

A pályázat pontos feltételeiről IDE kattintva bővebb tájékoztatást találhatnak!

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Agrár pályázatokról egyszerűen 1. rész Jelen cikk-sorozat célja, hogy a gazdálkodók számára utat mutasson az Európai Uniós és hazai támogatások igénybevételéhez. Magyarország területének k...
Kinek érdemes indulni a fiatal gazda pályázaton és... A fiatal agrárvállalkozók indulását támogató pályázat a csábító feltételek miatt sokak érdeklődését felkeltette, de hasonlóan sokan bizonytalanok is, ...
Támogatások fiatal gazdáknak, vállalkozóknak Nem könnyű manapság vállalkozni, új dolgokba belefogni, ezért is próbáljuk segíteni a fiatalokat információkkal az egyes nekik szóló pályázati, támoga...
Hogyan legyen Ön is nyertes a fiatal gazda pályáz... Tudta Ön, hogy melyek voltak a fiatal gazda pályázatok benyújtásakor leggyakrabban elkövetett hibák? Tudja Ön, hogyan védje ki ezeket, és mivel készül...
Figyelem! Lejár a határidő! Már CSAK 1 NAPJUK maradt a gazdáknak a FIATAL MEZŐGAZDASÁGI TERMELŐK indulásához nyújtott támogatás igénybevételére. Ne maradjon le róla! Az Egységes...
2016-tól új hitel az agráriumban A Vidékfejlesztési Minisztérium 2016-tól új hiteltípus bevezetését tervezi, hogy a mezőgazdasági szereplők finanszírozási igényére segítséget nyújtson...