12 milliárddal több pénzből lehet jövőre versenyképesebb a magyar mezőgazdaság

A magyar mezőgazdaság bővülő költségvetési kerete biztonságosabb és versenyképesebb termelést tesz lehetővé 2019-ben – mondta az agrárminiszter Budapesten, a tárca sajtótájékoztatóján. Nagy István elmondta, hogy a 206 milliárd forintról 218 milliárd forintra emelt költségvetési keretből az Agrárminisztériumnak meg kell találnia a megoldásokat az új kihívásokra, így többek között a környezeti változásokra, a generációváltásra és a versenyképességi feltételek javítására is. Ezekhez kapcsolódik az öntözésfejlesztés, amelyre 5,5 milliárd forint jut jövőre költségvetési forrásból, és amely a jogi és adminisztratív akadályok elhárításával tovább egyszerűsödhetne.

A tárcavezető megjegyezte, hogy Magyarországon 87 ezer hektár termőföld öntözhető, csupán 2 százaléknyi, miközben a nyugati országok átlaga 8 százalék körülire tehető. Hozzátette, hogy az igények felmérése alapján 2022-re 200 ezer hektárra növelhető az öntözött terület nagysága. Elsőként azokat a területeket öntözhetik, amelyek rendelkeznek kiépített, de nem működő infrastruktúrával. 2030-ra már a 400 ezer hektárt is elérheti az öntözött területek nagysága, mivel a kormány hosszabb távon, 10 éven át évi 17 milliárd forintot biztosít az infrastruktúra további fejlesztésére. Az új nyomvonalú öntözőcsatornák tervezése és a közbeszerzési eljárások már megkezdődtek – mondta Nagy István.

12 milliárd forinttal több pénzből lehet versenyképesebb a magyar mezőgazdaság 2020-ban, mint tavaly
12 milliárd forinttal több pénzből lehet versenyképesebb a magyar mezőgazdaság 2020-ban, mint tavaly

A miniszter újabb nagy víztározók kijelölését sürgette

A gazdáknak pedig azt ajánlotta, hogy a költséges öntözési berendezések telepítésekor tömörüljenek öntözési közösségekbe és pályázzanak állami támogatásra. Kifejtette, hogy Magyarország több vizet enged ki a szomszédos országokba, mint amennyit befogad tőlük, ezért a vízgazdálkodás előtt nagy lehetőségek állnak. Ehhez kapcsolódóan új anyag segíti a gazdákat: elkészült az öntözési eljárások összefoglaló útmutatója.

Tőkeemelés és agrárdigitalizáció

A miniszter kiemelte emellett az Agrárvállalkozási Hitelgarancia Alapítvány 5 milliárd forintos tőkeemelését és a finanszírozási eszköztár kiterjesztését is. Az ösztönző intézkedéseket azzal indokolta, hogy az agrárvállalkozások elindítása és működtetése a hosszú termelési ciklusok, az időjárási kitettség, a termés és a kereslet ingadozása miatt tőkeigényes, ezért jelentős a hiteligényük. További támogatásokat lát indokoltnak a tudásátadás és az agrárdigitalizáció ösztönzésére, valamint a beruházási lendület fenntartása érdekében a következő uniós támogatási ciklusig. Nagy István arra számít, hogy a mezőgazdaság jövedelemtermelő képessége a beruházásoknak köszönhetően már jövőre javul. A munkaerőhiány ugyanakkor kevésbé érinti, hiszen az agrárpályázatok elsősorban nem a munkahelyteremtést célozzák, hanem a korszerű technológiák bevonásával a munkaerő kiváltását. A mezőgazdaság – tette hozzá – számolhat munkaerőtartalékkal, és ezt az idénymunkáknak és a kézimunkaigényes ágazatoknak ki is kell használniuk.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

A Közös Agrárpolitika 2014-2020-as időszakának kil... Agrár helyzetértékelés – új KAP-támogatások címmel indult az AgromashExpo csütörtöki napján a szakmai programok sora 10 órakor. A programot Petőházi T...
Közel 600 milliárd Ft-tal több támogatás Magyarors... A Magyarországra jutó uniós agrártámogatások 1,9 milliárd euróval (587 milliárd forinttal) nőnek a 2014 és 2020 közötti időszakban, ezen belül elsősor...
Csak mezőgazdászoknak! Az agrárágazat szereplőit érintő fontos témákról lesz szó a szeptemberi Gazdag Gazda Roadshow 4 állomásán. Tudja, hogy hogyan változik a támogatási, p...
Néhány nap múlva startol a Gazdag Gazda roadshow! ... Négy helyszínen szervezünk konferencianapot arról, hogyan használható a leggyümölcsözőbben az e-kereskedelem az agráriumban. A menün marketingfogások,...
Teltház Hajdúböszörményben Útjára indult szeptember 2-án a Gazdag Gazda Roadshow, Hajdúböszörményben. A csodálatos terem megtelt érdeklődő és információra éhező gazdákkal, amine...
Kevesebb pénzre számítanak a gazdák, mint amennyit... A Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) szerint 2014-2020 között a mezőgazdaság kevesebb pénzt kap, mint amennyit a kormány...