12 dolog, ami nagyon káros a komposztba téve

Már Magyarországon is egyre elterjedtebb a komposztálás. Remek módja ez annak, hogy saját szerves trágyát készítsünk a háztartási hulladék egy részéből. Azonban nem helyes válogatás nélkül mindent rádobálni a komposztdombra, mert vannak olyan dolgok, amelyek árthatnak neki. Ennek a módszernek is megvannak a szabályai és a tiltólistája. Cikkünkből kiderül, mik azok, amelyek soha nem kerülhetnek bele a komposzthalomba.

A komposzt tiltólistáját a Kiskertblogger oldal gyűjtötte össze.

Nem mindenre vevő a komposzt: van, amit nem tehetünk bele, ha jó szerves trágyát szeretnénk létrehozni
Nem mindenre vevő a komposzt: van, amit nem tehetünk bele, ha jó szerves trágyát szeretnénk létrehozni

Ezeket ne rakjuk a komposztba:

Kenyérfélék

A sütemények, a torták, a különböző pékáruk, és a maradék tészta soha ne kerüljön a komposztba. Ezek az élelmiszerek vonzzák a kártevőket, a rovarokat és az egyéb állatokat. Abban az esetben, ha mégis belekerülnek a halomba, akkor mindenképpen mélyen temessük el őket, mert így nem vonzzák majd oda a nem kívánatos élőlényeket.

Sütőolaj

A sütőolaj lelassíthatja a komposztálási folyamatot és olyan illatot áraszt, amely az állatok figyelmét is felkeltheti, és odavonzza őket. Ráadásul a sütőolaj képes megváltoztatni a komposzt nedvességtartalmát is, amivel könnyedén tönkretehetjük a készülő szerves trágyánkat.

Fertőzött növényi részek, vagy peszticidekkel és herbicidekkel kezelt növények

A kártevők által fertőzött beteg növények vagy növényi részek tovább terjesztik a baktériumos, illetve gombás betegségeket. Sőt, a kártevők és a kórokozók még át is telelhetnek itt, így ezeket soha ne tegyük bele a komposztba. Ugyancsak tartsuk távol a halomtól a különböző peszticidekkel és herbicidekkel kezelt növények.

Erősen festett, színes papírok

A magazinok, a katalógusok, a régi névjegykártyák, a képeslapok, valamint a csomagolópapír se kerüljenek bele a komposztba. Egyrészt nem tudnak megfelelően lebomlani, másrészt tele vannak olyan vegyi és mérgező anyagokkal, amelyek a komposztáláskor felszabadulhatnak, és így súlyosan károsíthatják a növényeinket.

Fűrészpor

A fűrészpor ugyan komposztálható, de csak akkor tegyük bele a halomba, ha kezeletlen, vegyi anyagot nem tartalmazó fából származik. A kezelt fából készült fűrészpor használatát azonban mindenképpen kerüljük el.

Gyomok és gazok

A makacsul terjedő gazok inkább beborítják és ellepik a halmot, ahelyett, hogy lebomlanának, és segítenék a komposztálás folyamatát. Előfordulhat ugyanis, hogy a gyökereik megerednek, és a növények újra elterjednek a halomban. Továbbá, ha magok is belekeverednek a komposztba, akkor ezek újra csírázni fognak, ha bekerülnek a talajba.

Személyes higiéniai termékek

Emberi vérrel vagy egyéb higiéniai termékekkel szennyezett anyagok egészségi kockázatot jelenthetnek, ezért soha ne kerüljenek bele a komposztba. Ilyenek például az egészségügyi törlőkendők, a pelenkák, vagy a tamponok.

Dió

A dió egy olyan vegyületet állít elő, amely mindegyik részében megtalálható, és az erre érzékeny növényekre mérgező, így gátolja azok fejlődését. A juglon, amely a dióban található, természetes, ugyanakkor mérgező anyag. Ezért kerüljük a dió bármely részének felhasználását a komposztban. Korábban itt írtunk arról, hogy megtörhető a juglon átka, van élet és kertészet a diófa alatt is.

Emberi vagy állati ürülék

A húsevő állatok, – mint a kutya, vagy a macska – ürüléke kórokozókat és parazitákat tartalmazhat. Ráadásul fertőző betegségeket közvetíthet, ezért soha ne dobjuk őket a komposztládánkba. A növényevő állatok, mint a csirke, kecske, tehén, ló és nyúl trágyája ezzel szemben valóban hasznos a növények számára, ezért ezek nyugodtan belekerülhetnek a halomba.

Hústermékek

A maradék húsnak, az állati zsíroknak, és a csontoknak nem a komposztban van a helyük. Egyrészt lassan bomlanak le és nagyon büdösek, másrészt odavonzzák a kertünkbe a patkányokat, a macskákat, a kóbor kutyákat és a legyeket is.

Tejtermékek

A tejtermékek, mint a tej, a sajt, a joghurt, a tejszín és a vaj komposztálását is kerüljük el! Az ilyen élelmiszerek ugyanis szintén odavonzzák a rágcsálókat és a kártevőket, amelyek előszeretettel fogyasztják azokat.

Rizs

A főtt rizs az egyik legjobb táptalaj azon baktériumok számára, amelyek árthatnak a növényeinknek. A nyers rizs pedig sokak szerint vonzza a kullancsokat. Így a rizs soha, semmilyen formában ne kerüljön a komposztálás gyűjtőhelyére.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

FM: rendeződhet a zártkertek, hobbikertek helyzete... Rendeződhet a zártkertek, hobbikertek helyzete, miután a kormány megtárgyalta a tulajdonosi, valamint haszonbérleti problémákat orvosló törvényjavasla...
Komposztálni jó! Magyarországon fejenként átlagosan évi 430 kg-ot is meghaladó mennyiségű hulladékot termelünk. Ennek akár 45 %-a is állhat biohulladékból (településen...
Nitrátérzékeny területen gazdálkodókra vonatkozó e... A NAK kiadta a Nitrát Gazdálkodói Kézikönyvet, ami részletezi a szabályokat, melyeket a nitrátérzékeny területen gazdálkodóknak figyelembe kell venniü...
Tápanyag utánpótlás elefánttrágyával! Európa nagyobb állatkertjeiben (Prága, Bécs) már régen rájöttek, mekkora üzlet az elefántok ürüléke: a folyamatosan termelődő, tápanyagokban rendkívül...
Őszi talajmunkák a veteményesben Ugyan még tombol a vénasszonyok nyara, de az igazi ősz már beköszönteni látszik. A veteményeskertek lassan kiürülnek, de a munka nem áll meg. Ilyenkor...
Mi kerüljön a komposztba? Egyre népszerűbb a kerti hulladékok otthoni feldolgozása, a komposztálás. Mind többen jönnek rá, hogy nem kell feltétlenül megszabadulni, zsákokba, ku...