115 ezer kacsa vált a madárinfluenza következő áldozatává

Egy Hajdú-Bihar megyei kacsatartó gazdaságban is madárinfluenza jelenlétét igazolta a Nébih laboratóriuma január 14-én. Az elmúlt napokhoz és esetekhez hasonlóan a vizsgálatok létavértesi telepen is a betegség H5N8 altípusát mutatták ki. A fertőzött állományban megemelkedett elhullást tapasztaltak, továbbá megjelentek a betegségre jellemző klinikai tünetek is. Az állategészségügyi szakemberek már a gyanú alapján megkezdték a mintegy 115 ezres állomány leölését.

A Hajdú-Bihar megyei Létavértes településen is madárinfluenza vírusát azonosította a Nébih laboratóriuma egy nagy létszámú, mintegy 115 ezres állományú kacsatartó gazdaságban. A hatóság haladéktalanul megtette a szükséges intézkedéseket. Többek között megkezdték a szakemberek a fertőzött állomány leölését, továbbá kijelölték a gazdaság körül a 3 kilométeres sugarú védőkörzetet és a 10 kilométer sugarú megfigyelési körzetet.

Hatalmas kacsállományt kellett leölni a madárinfluenza H5N8 vírustörzse miatt - képünk illusztráció
Hatalmas kacsállományt kellett leölni a madárinfluenza H5N8 vírustörzse miatt – képünk illusztráció

A vadmadarak okozhatták a fertőzést

A közlemény szerint a betegség megjelenésében valószínűleg a közeli tóra járó vadmadarak játszhattak szerepet. A baromfikat jelenleg is kötelező teljesen fedett, lehetőleg oldalról is zárt helyen etetni és itatni. Az almot is úgy kell tárolni, hogy ahhoz ne férjenek hozzá a vadmadarak. Az előírások hamarosan kiegészülnek a kötelező zártan tartással, a fokozott kockázat miatt azonban a gazdáknak már most érdemes az állományok zártan tartásról is gondoskodniuk. A H5N8 vírustörzs a baromfifélékre veszélyes. A betegségről, az aktuális információkról a Nébih folyamatosan frissülő aloldalán lehet több információt elolvasni.

Ezek a teendők a megelőzés érdekében:

  • A szárnyasokat lehetőleg tartsa zárt, fedett helyen, hogy ne érintkezhessenek vadon élő madarakkal!
  • Az állatok takarmányát és ivóvizét szintén tartsa fedett, oldalról is zárt helyen!
  • Fokozottan figyeljen a higiéniai szabályok betartására! A szárnyasokkal való érintkezés előtt és után alaposan mosson kezet szappannal, bő vízzel!
  • Háztáji körülmények között se használja más célra az állatok gondozásakor viselt öltözetet, beleértve a cipőt, csizmát is!
  • Mindennap alaposan tisztítsa meg az állatok gondozása során használt szerszámokat, eszközöket!
  • Amennyiben beteg vagy elhullott szárnyast kell megfognia, használjon nejlon- vagy gumikesztyűt!
  • Új állomány vásárlásakor az újonnan vásárolt állatokat különítse el a már meglévőktől!
  • Állati hullát és mellékterméket csak engedéllyel rendelkező vállalkozóval szállíttasson el!
  • Fontos, hogy az állategészségügyi hatóság a fentieknél szigorúbb rendelkezéséket is hozhat.

Amennyiben a baromfiállományában bármilyen rendellenességet tapasztal, beteg, vagy gazdasága közelében elhullott madarat talál, hívja vagy értesítse állatorvosát, vagy a területileg illetékes járási kormányhivatalt.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Minek nevezzelek? – avagy baromfi elnevezések kor ... Csirke? Tyúk? Kotlós? Sokféle elnevezést ismerünk a tyúkra, de tudjuk, hogy melyiket mikor használjuk? Nemtől és életkortól függően különböző megnevez...
4 ok, amiért sikeres a magyar baromfiipar 55 évvel ezelőtt kezdődött el a hazai baromfitenyésztés fejlesztése, és azóta is töretlen a sikere. A baromfihús (kifejezetten a csirkéé) fogyasztása ...
Baromfi kisokos Mit eszik a baromfi? Hogy neveljem fel helyesen a tyúkokat, libákat, pulykákat, kacsákat? Hogyan lesz szép sárga bőrszíne a csirkének? Mitől tehetem m...
Madárinfluenza Békés megyében! Madárinfluenza vírus jelenlétét mutatta ki a NÉBIH Állategészségügyi Diagnosztikai Igazgatósága egy Békés megyei baromfitelepen. A vírus elterjedéséne...
Pocokinvázió, madárinfluenza… mi jön még? Melyik újabb megyét fenyegeti a pockok kártétele; hol ütötte fel a fejét a madárinfluenza az országban; hogy alakul az agrárexportunk; mire és mennyi ...
Felszámolták egy baromfitelep kacsaállományát Befejeződött a több mint százezres kacsaállomány felszámolása a füzesgyarmati baromfitelepen, ahol a múlt héten mutatták ki a madárinfluenza vírusát. ...