100 milliárd forint támogatás és szakmai segítség jön a magyar biogazdálkodás bővülésére

Egynapos online konferencián tekintette át az agrárszakma a hazai ökológiai gazdálkodás aktuális trendjeit és kihívásait. A fókuszban az Agrárminisztérium gondozásában megjelent Nemzeti Cselekvési Terv az Ökológiai Gazdálkodás Fejlesztéséért (ÖCST) című stratégiai dokumentum állt. Az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (ÖMKi) által szervezett programon az ágazat hazai vezetői, a szekcióüléseken az adott témakörök gyakorlati specialistái tartottak előadásokat. A szakmai napot dr. Feldman Zsolt az Agrárminisztérium államtitkára nyitotta meg, felhívva a figyelmet arra, hogy az ökológiai gazdálkodás erősen tudásintenzív műfaja a mezőgazdasági termelésnek. Ezért kiemelt szerep jut a jövőben a képzési, tanácsadási és innovációs rendszereknek, amelyekre minden eddiginél több uniós és hazai forrást biztosít a minisztérium.

Az elmúlt években nagyon impresszív fejlődést láthattunk, hiszen van egy olyan mutatószámunk, ami alapján az ökológiai művelésbe vont területek arányát nézve a harmadik legnagyobb nettó területnövekedést Magyarország produkálta az elmúlt időszakban: 2020-ra 6,12 százalékos területmértéket értük el. Ennek a részaránynak a 10 százalékra való emelését céloztuk meg felelősen és reálisan 2027-ig az Ökológiai Cselekvési Tervben”– utalt köszöntőjében a fő célkitűzésre a mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár.

Szakmai konferencia mutatta be az Ökológia Gazdálkodási Cselekvési Terv előirányzott intézkedéseit.
Szakmai konferencia mutatta be az Ökológia Gazdálkodási Cselekvési Terv előirányzott intézkedéseit.

A hiánypótló cselekvési terv legfőbb értéke, hogy komplexen tekinti át a biogazdálkodás fejlődési lehetőségeit. Előirányozza, hogy olyan támogatási rendszer jöjjön létre, amiben az ökológiai gazdálkodók hosszú távú megélhetést és szakmai sikereket mondhatnak magukénak, miközben kiszolgálják a bővülő hazai és uniós bio élelmiszerpiacot.

Már döntés született a 2022-25-ös támogatások többségéről 

A minisztérium adatai alapján március végéig 90 %-ban már elbírálták az ökológiai gazdálkodásra beérkezett legutóbbi, 2021-es pályázatokat. A döntések alapján 3400 gazdálkodó, mintegy 150.000 hektárral kapott éves szinten 33 milliárd forintos ígérvényt a következő hároméves időszakra. A maradék 10% pályázatról hozott döntéseket rövidesen szintén közzéteszi a minisztérium, annyi azonban már most

látszódik, hogy a támogatott területek 60 %-a szántó, így az eddigi gyeptúlsúly megfordulni látszik az öko ágazatban.

Az Agrárminisztérium nem csak ennél a pályázatnál döntött az ökológiai gazdálkodás forráskeretének megnövelése mellett. A szaktárca szándékai szerint az új KAP jelentős beruházási forrásainak kihelyezésénél az alap 50%-os támogatás intenzitáson felül plusz 10% támogatásintenzitásra számíthatnak az ökológiai gazdálkodást, ökológiai termék előállítást folytató gazdálkodók. Forrást biztosítanak továbbá egy új, hazai öko védjegy megteremtéséhez is.

A részvételi kutatáson alapuló, élő laboratórium módszerrel a mai napig olyan, a gyakorlatban alkalmazható kutatási eredmények születnek, amelyek a gazdálkodók által fontosnak talált problémákra adnak választ és versenyképességüket növelik az ÖMKi közreműködésével
A részvételi kutatáson alapuló, élő laboratórium módszerrel a mai napig olyan, a gyakorlatban alkalmazható kutatási eredmények születnek, amelyek a gazdálkodók által fontosnak talált problémákra adnak választ és versenyképességüket növelik az ÖMKi közreműködésével

A képzés kulcsfontosságú, a fiatalítás elkerülhetetlen

A szakmai szereplők egyetértenek abban, hogy a sikeres ökológiai átálláshoz a gazdáknak szaktanácsadásra, hozzáférhető piaci adatokra, termékpálya fejlesztésekre és értékesítési együttműködésekre van szükségük. A tudásátadás az új kutatási eredmények gyakorlati alkalmazása tekintetében is kulcsfontosságú. Továbbá szükség van olyan hozzáértő szakemberek képzésére, akiket a gazda bevonhat a mindennapi munkába. Nélkülözhetetlenek tehát a bemutatóüzemek, a jól felszerelt öko tangazdaságok, és a megfelelő szak- és felsőoktatás megteremtése.

Jó külföldi gyakorlatok

A tanácskozáson néhány érdekes nemzetközi tendencia és a cselekvési tervet kiegészítő agrárprogram is elhangzott. Nyugat-Európában már jó ideje elsősorban városból vidékre vándorolnak a fiatalok. A hazai, 2030-ig meghirdetett “Megújuló vidék, megújuló agrárium” program bemutatása során

dr. Juhász Anikó helyettes államtitkár ismertette azt a generáció váltásra irányuló jövőképet és eszközrendszert, amellyel növelni szeretnék a 40 év alatti gazdálkodók számát.

A fiatalítási célokkal párhuzamosan pedig fontos a szakképesítéssel rendelkező gazdálkodók arányának megkétszerezése is. A fenntarthatóság, a digitalizáció és az innováció fontos hívószavak lehetnek a fiatalok megszólításához.

Szőlő sorközének telepítése után
Szőlő sorközének telepítése után

A gazdákat bevonó biogazdálkodás témájú kutatások nélkülözhetetlenek

A tanácskozás során dr. Drexler Dóra, az ÖMKi ügyvezetője a kutatóintézet On-farm kutatási hálózatáról tartott előadást. A szakember egy konkrét példán, a gabona fajtateszteken keresztül emelte ki a módszertan előnyeit. 

“Tíz évvel ezelőtt indítottuk el az On-farm kutatást, azzal a célkitűzéssel, hogy gyakorlatias, a mindennapi gazdálkodásban hasznos eredményeket érjünk el. Olyan kutatásokat valósítsuk meg, ami összeköti Magyarországot a nemzetközi tudományos élettel, miközben támogatja a termékpálya fejlesztést, aktívan bevonva az innovációba a helyi gazdaság szereplőit, a termelőket, a feldolgozókat és a szaktanácsadókat.” – emelte ki az On-farm kutatások célrendszerét dr. Drexler Dóra, az ÖMKi ügyvezetője, az IFOAM Organics Europe alelnöke.

„A részvételi kutatáson alapuló, élő laboratórium módszerrel a mai napig olyan, a gyakorlatban alkalmazható kutatási eredmények születnek, amelyek a gazdálkodók által fontosnak talált problémákra adnak választ és versenyképességüket növelik.” – tette hozzá a szakember.

A kísérletek gyakorlati hasznot hoznak a biogazdálkodás területén a gazdáknak
A kísérletek gyakorlati hasznot hoznak a biogazdálkodás területén a gazdáknak

 Adatalapú rendszerekkel mutatták be a jövedelmezőséget

A szakmai napon a résztvevők adatokkal alátámasztott képet kaptak az ökológiai mezőgazdaság hazai helyzetéről, a bio termelés jövedelmezőségéről és biodiverzitásra gyakorolt pozitív hatásáról, valamint szóba kerültek azok az elvárások is, amelyeket a szakma egy új hazai öko feltételrendszerhez és védjegyhez fog kapcsolni. 

A délutáni szekcióülések olyan kiemelt kutatási témákat érintettek, mint 
  • a talajvédő gazdálkodás eszközei, 
  • az élő sorköztakaró növényzet tápanyag- és vízellátásban betöltött szerepe, de szó volt 
  • a palántanevelésben alkalmazható tőzeghelyettesítési lehetőségekről is. 

Digitalizáció és agráradat

A digitális átálláshoz kapcsolódó szekcióban az adat és az információ állt a középpontban; a legeltetett húsmarha ágazatban használható precíziós állattenyésztési megoldásokat és gyakorlati tapasztalatokat mutatták be a szakemberek. Az előadások megtekinthetőek az ÖMKi YouTube csatornáján

A digitális átálláshoz kapcsolódó szekcióban az adat és az információ állt a középpontban; a legeltetett húsmarha ágazatban használható precíziós állattenyésztési megoldásokat és gyakorlati tapasztalatokat mutatták be a szakemberek
A digitális átálláshoz kapcsolódó szekcióban az adat és az információ állt a középpontban; a legeltetett húsmarha ágazatban használható precíziós állattenyésztési megoldásokat és gyakorlati tapasztalatokat mutatták be a szakemberek

7 fontos terület az ökogazdálkodás fejlesztésére

A Nemzeti Cselekvési Terv az Ökológiai Gazdálkodás Fejlesztéséért az ágazat 2022-2027 közötti fejlesztési intézkedéseit határozza meg. 

Az új Nemzeti Cselekvési Terv az Ökológiai Gazdálkodás Fejlesztéséért hét cselekvési terület köré csoportosítva fogalmazza meg a 2022-2027 közötti időszak teendőit:

─ A hazai KAP támogatási eszközök rendszerszintű összehangolása az ökogazdálkodás fejlesztése érdekében;

─ Az ökológiai gazdálkodást előmozdító hazai kutatás-fejlesztés és innováció (KFI) megerősítése, egyúttal a hazai agrár KFI műhelyek sikerességének fokozása az EU fenntarthatóságot szem előtt tartó Horizon Europe kutatási keretprogramjában;

─ A 21. századi technológiát alkalmazó ellenőrzési és tanúsítási rendszer kibővítése, a fogyasztói bizalom megerősítése, valamint a gazdálkodói adminisztrációs teher csökkentése.

Az ÖMKi 2022-es "Ágazati nap" rendezvénylogó
Az ÖMKi 2022-es “Ágazati nap” rendezvénylogó

A fotók forrása: Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Agrár pályázatokról egyszerűen 1. rész Jelen cikk-sorozat célja, hogy a gazdálkodók számára utat mutasson az Európai Uniós és hazai támogatások igénybevételéhez. Magyarország területének k...
Továbbra is lehet vis maior bejelentést tenni! Az egységes kérelem beadási határideje után is lehetőség van vis maior bejelentésre. Ha esemény (például árvíz, belvíz) történt, és emiatt az ügyfé...
Június 30-ig!!!! Állatjóléti támogatás igénylése... A tejágazat szerkezetátalakítását kísérő állatjóléti támogatás kifizetési kérelmének benyújtására június 30-ig van lehetősége a határozattal rendelkez...
Július 1-ig!!! Állattartó telepek korszerűsítéséhe... Kevesebb, mint két hét áll rendelkezésre, hogy a fizetési kérelmet benyújtsák azok, akik állattartó telepüket szeretnék korszerűsíteni vagy valamely t...
Nemzeti Vidékstratégia és a 2013. 2. félévében meg... Pályázati cikksorozatunk 4. részében partnerünk a Palyaz.hu vezetője ismerteti  Nemzeti Vidékstratégia legfontosabb célkitűzéseit és a 2013. 2. félévé...
Kötelező képzések elvégzésén múlhat a támogatás... Vannak olyan mezőgazdasági támogatások, melyek kifizetése kötelező képzéshez kötött. Ezek június közepén kezdődtek és zömében augusztus 15-ig lezajlan...