1 milliárd hektár új erdő ültetésével mentenék meg a Földet

Svájci kutatók szerint az erdőtelepítés a leghatékonyabb megoldás a globális felmelegedés problémájára. Azt állítják, hogy az eddig véltnél sokkal több, 900 millió hektárnyi területet lehetne fásítani világszerte. Ennek eredményeként pedig 25 százalékkal csökkenne a légköri szén-dioxid mennyisége. Az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testülete (IPCC) szerint ahhoz, hogy az emberiség a század közepére 1,5 Celsius-fokban korlátozza a globális hőmérsékletemelkedést, egymilliárd hektárnyi fát kellene ültetni világszerte. Megmentheti-e a Földet egy ekkora új erdő telepítése?

A Science című tudományos folyóiratban közreadott tanulmány készítői megvizsgálták, hogy a bolygó mely területein és mennyi fát lehetne ültetni, továbbá hogy az új erdőterületek milyen hatással lennének a légköri szén-dioxid-koncentrációra. A Zürichi Műszaki Egyetem (ETH Zürich) szakemberei a fotointerpretáció módszerét és a Google Earth térképprogramját használva megállapították, hogy a már létező erdőségek, mezőgazdasági és városi területek mellett még világszerte 0,9 milliárd hektárnyi terület áll rendelkezésre faültetéshez. A szakemberek szerint amikor ezek a fák teljesen kifejlődnek, akkor nagyjából 200 gigatonnányi szén-dioxidot – vagyis az ipari forradalom óta az emberi tevékenységek által kibocsátott káros anyag csaknem kétharmadát – lesznek képesek elnyelni, ami a légkörben lévő szén-dioxid-mennyiség egynegyede.

1 milliárd hektárnyi új erdő telepítésében látják a megoldást a globális felmelegedésre svájci kutatók - képünk illusztráció
1 milliárd hektárnyi új erdő telepítésében látják a megoldást a globális felmelegedésre svájci kutatók – képünk illusztráció

“A tanulmányunk egyértelműen bizonyítja, hogy jelenleg az újraerdősítés a rendelkezésünkre álló legjobb megoldás a klímaváltozás problémájára” – mondta Tom Crowther, a tanulmány vezető szerzője. Szerinte ha most cselekszünk, akkor akár 25 százalékkal is csökkenthetjük a légköri szén-dioxid-koncentrációt, olyan szintet elérve, amelyre csaknem egy évszázaddal ezelőtt volt példa.

A kutatók 6 országot jelöltek meg az újraerdősítés legfontosabb területeinek:

  • Oroszország (151 millió hektár)
  • Egyesült Államok (103 millió hektár)
  • Kanada (78 millió hektár)
  • Ausztrália (58 millió hektár)
  • Brazília (50 millió hektár)
  • Kína (40 millió hektár)

A szakemberek ugyanakkor arra figyelmeztetnek, hogy nagyon fontos a gyorsaság, ugyanis a bolygó melegedésével párhuzamosan fogynak az erdősíthető területek a trópusokon. “Ugyancsak kulcsfontosságú, hogy védjük a már létező erdőterületeket, további klímavédelmi intézkedéseket tegyünk és folyamatosan csökkentsük a fosszilis tüzelőanyagok használatát” – emelte ki Crowther.

Ám más kutatók szerint a tanulmány “túl szép ahhoz, hogy igaz legyen”.

Az Oxfordi Egyetemen dolgozó Myles Allen szerint az újraerdősítés csupán egyike a leghatékonyabb stratégiáknak. Semmiképpen sem az elérhető legjobb megoldás a klímaváltozás problémájára, messze elmarad ugyanis a fosszilis tüzelőanyagokból eredő kibocsátás zéró szintre csökkentésétől. Megint mások túlzónak érzik az ültetett fák szén-dioxid-elnyelő képességével kapcsolatos becsléseket – írta az MTI híre.

Kapcsolódó: Fizetne a gazdáknak az EU az erdőtelepítésért
Share Button

Kapcsolódó cikkek

Harctéri virágoskert "Ültetni bármibe lehet!" - szól az újrahasznosítás híveinek alaptétele, amellyel jómagunk is egyetértünk, még ha a növények nem is mindig díjazzák az ...
Gazdag Gazda Konferenciasorozat 2015-ben is! Örömmel jelentjük be, hogy idén is megrendezzük a Gazdag Gazda Konferenciasorozatot! Az események ezúttal a „Hogyan reagáljunk a változó éghajlat kihí...
Veszélyt jelent a poszméhek túlélésére a klímavált... Komoly veszélyt jelent a poszméhek túlélésére a klímaváltozás. Hatására jelentősen csökken a rovarok természetes élőhelyeinek kiterjedése Európában és...
Friss jelentés a klímaváltozásról és arról, mit te... A globális felmelegedés alapjaiban változtatja meg hol és hogyan termeljük meg az élelmünket. Hatására csökkenhet bizonyos mezőgazdasági termények táp...
Tudás, kapcsolatépítés, nyeremények Igen, 3 jól megalapozott érvünk is van arra, miért érdemes eljönnie a szeptemberi 4 állomásos Gazdag Gazda Konferenciasorozat valamely helyszínére. Am...
8 élelmiszer, aminek búcsút mondhatunk A klímaváltozás nyomán 2050-ig több élelmiszertől is elköszönhetünk szakértők szerint. Agrár-apokalipszis nem várható a következő évtizedekben, de a m...