A mezőgazdaság az egészségkárosító kockázatok és a baleseti veszélyforrások melegágya

Több, mint 30 százalékkal csökkent az agráriumban tavaly a végzetes munkahelyi tragédiák száma. A mezőgazdaság ugyanakkor továbbra is az egyik legveszélyesebb terület az egészségkárosító kockázatok és a baleseti veszélyforrások miatt. Az egyik legnagyobb számban a mezőgazdasági munkahelyi balesetek fordulnak elő.

Tavaly 837-ről 654-re csökkent az agráriumban a munkabalesetek éves száma. Ezekből 12 volt halálos kimenetelű – derül ki a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) legfrissebb adataiból. 2016-ban összesen 18 halálos kimenetelű baleset volt a mezőgazdaságban, így az összes ágazat közül ez vezette a halálos munkabaleseti statisztikát. Az adatokból viszont kiderül, hogy az ágazatban egy év alatt több, mint 22 százalékkal csökkent a munkahelyi balesetek száma. Továbbá 33 százalékkal kevesebb végzetes kimenetelű munkabaleset történt – írta közleményében az NGM.

Nagyon veszélyesek lehetnek a mezőgazdasági munkahelyi balesetek
Nagyon veszélyesek lehetnek a mezőgazdasági munkahelyi balesetek

Ugyanakkor egyre több az olyan új veszélyforrás, mint a klímaváltozás következményei vagy az új technológiák és vegyi anyagok megjelenése. A szektor sajátossága, hogy a gazdálkodók sokszor szabadban, melegházakban, gépekkel, állatokkal, elszigetelt munkahelyen, illetve vegyi anyagokkal végeznek munkát. A munkavállalók pedig itt is számos veszélyforrásnak vannak kitéve. Az ágazat munkavédelmi helyzetét negatívan befolyásolja, hogy az építőipar mellett a mezőgazdaságban a legnagyobb a szakképzetlen munkavállalók száma. Sajátosság a nagyfokú cserélődés, az egyszerűsített foglalkoztatás körébe tartozó idénymunka, illetve az alkalmi munka is. A kimutatások szerint 2016-ban több, mint 700 mezőgazdasági munkáltatót ellenőrzött a munkavédelmi hatóság. A vizsgált munkáltatók háromnegyedénél tapasztaltak valamilyen munkavédelmi szabálytalanságot. Az adatok viszont az NGM közleménye szerint azt mutatják, hogy 2017-ben a munkavédelmi helyzet javult, és az ellenőrzött munkáltatók kétharmadánál találtak szabálytalanságot.

Program indult a mezőgazdasági munkahelyi balesetek csökkentésére is

A mezőgazdasági munkabalesetek csökkentése érdekében az NGM tavaly kétéves országos munkavédelmi kampányt indított. A tárca azt is közölte, hogy a munkavédelmi kampány 2018-ban is folytatódik. A második és harmadik negyedévében országos vizsgálat alá veszik a mezőgazdasági tevékenységeket. Az elmúlt évben a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) „Fókuszban a mezőgazdaság – első a munkavégzés biztonsága” címmel kétéves országos munkavédelmi kampányt indított a mezőgazdaságban dolgozók kedvezőtlen munkakörülményeinek javítására. Az okot az szolgáltatta, hogy 2016-ban rendkívül megnövekedett az agráriumban a halálos munkabalesetek száma. Összesen 18 munkavállaló vesztette életét. A kampány célja a balesetek számának csökkentése, azzal, hogy ágazatban tevékenykedő munkaadók figyelmét felhívják a biztonságos munkavégzés szabályaira.

A kampányhoz a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) is csatlakozott. Tavaly a Mezőfalván megrendezett, „I. NAK Szántóföldi Napok és AgrárgépShow” elnevezésű szakkiállításon külön munkavédelmi standot biztosított az NGM égisze alatt működő Munkavédelmi Információs és Tanácsadó Szolgálat szakemberei és a megyei munkavédelmi hatóság munkatársai számára. Az elmúlt év őszén pedig az NGM szakmai közreműködésével a NAK „Biztonságos munkavégzés a terepen” címmel munkavédelmi témájú tájékoztató rendezvénysorozatot, roadshow-t tartott nyolc vidéki helyszínen. A kampány idén is folytatódik, csakúgy, mint a NAK munkavédelmi fórumsorozata.

Arról pedig, hogy miért nem tanácsos aratás idején a szántóföldön sétálgatni, ebben a cikkünkben olvashat bővebben.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Kutya vezetett traktort – dugó lett a vége Traktoros balesetek nap-mint-nap előfordulnak világszerte, de ez most más volt. Itt is a sofőr volt a hibás, mint sok esetben, de a mostani szituációb...
Csirkével karambolozott a Forma 1-es pilóta Nemtől, kortól, végzettségtől függetlenül bárki bármikor összefuthat egy baromfival. Így járt a híres Forma 1-es pilóta, Marcus Ericsson is, aki edzés...
A quados gazda veszélyes önmagára és másokra is... A quadok jelentősen megkönnyítik a gazdálkodók közlekedését a szántóföldek között. Kevesebbet fogyasztanak, mint a személyautók és egyszerűbb is közle...
Ember lépett a kombájn elé, majdnem halál lett a v... Nem tanácsos aratás idején a szántóföldön sétálgatni, a kombájn ugyanis jóval erősebb, mint az ember. Megtanulta ezt most egy felvidéki asszony is, ak...
Ha sárga, még nem répa, pláne, ha 10 milliót ér, n... Nagy port vert fel és komoly média érdeklődést is kapott Németországban az az eset, amikor egy éhes szamár - tévedésből - egy narancs színű sportautób...
Veszély a földeken: munkavédelmi tájékoztató soroz... Országos munkavédelmi tájékoztató sorozatot tart a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) a mezőgazdaságban előforduló halásos kimenetelű munkabalesetek ...