Méhészeti kifizetést sürget Nagy István: be kell vezetni a méhcsaládalapú közvetlen támogatást

A magyar és az európai méhészek védelmére hívta fel a figyelmet Nagy István agrárminiszter és Hidvéghi Balázs európai parlamenti képviselő a franciaországi Strasbourgban. Az Országos Magyar Méhészeti Egyesülettel együtt szervezett kiállításon Nagy István kiemelte: jelenleg a közös uniós mezőgazdasági politika költségvetéséből mindössze 1 ezrelék jut a méhészeti szektor támogatására, “ez sem azt mutatja, hogy az EU számára fontos lenne az ágazat. Hangsúlyozta: minél előbb be kell vezetni a méhcsaládalapú közvetlen támogatást.

A miniszter beszédében rámutatott arra, hogy a magyar méz a harmadik országokban termelt mézekkel versenyez. Az EU több piactorzító lépése következtében a mézpiac igen kedvezőtlen az unió termelői, benne a magyar termelők számára. Mint mondta, uniós vizsgálatok is kimutatták, hogy a hamisított méz leggyakrabban Kínából származik, azonban az EU nem lép fel szankciókkal, így a hamis méz továbbra is forgalomban van. Az Agrárminisztérium számolt be a részletekről.

Nagy István agrárminiszter beszédet mond a magyar méhészeti tevékenység bemutatóján Strasbourgban, ahol a magyar és az európai méhészek védelmére hívták fel a figyelmet - Fotó: MTI
Nagy István agrárminiszter beszédet mond a magyar méhészeti tevékenység bemutatóján Strasbourgban, ahol a magyar és az európai méhészek védelmére hívták fel a figyelmet – Fotó: MTI

Hidvéghi Balázs ezzel kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy az EU piacait elöntötte az olcsó kínai szirupos méz. Ebből a kémiai úton előállított hamis mézből tavaly 67 ezer tonna érkezett az EU-ba, ahol az európai termelői ár feléért értékesítették, ami csődközeli helyzetbe sodorta a gazdákat. Hangsúlyozta: az Európai Bizottság nem a magyar és az európai méhészek érdekeit képviseli.

A képviselő szerint olyan jogszabályi hátteret kell teremteni, amely figyelembe veszi a magyar és az európai méhészek érdekeit és védi a fogyasztókat.

Válasszák a hazait

Hozzátette: az uniós polgárokat arra kell ösztönözni, hogy ne az olcsó, silány minőségű mézet vásárolják, hanem a hazait, azt is lehetőleg kistermelőktől. Mindehhez elengedhetetlen a megfelelő mézcímkézés, fontos, hogy a túlságosan általános jelölés helyett a címkéken feltüntessék: a méz pontosan melyik országból származik és milyen összetételű. Kijelentette: nem engedhetjük, hogy az európai piacot külső szereplők uralják és ránk kényszerítsék silány minőségű termékeiket.

Hidvéghi Balázs felhívta a figyelmet arra, hogy Magyarország Európa egyik vezető méztermelő országa és a magyar emberek továbbra is a jó minőségű, hazai mézet részesítik előnyben.

Emlékeztett arra is, hogy Erdős Norbert, korábbi európai parlamenti képviselő nevéhez fűződik az Európai Unió méhészeti ágazatának kilátásairól és kihívásairól szóló jelentés, amelyet óriási többséggel fogadott el az Európai Parlament. 

Nagy István agrárminiszter (j) és Hidvéghi Balázs EP-képviselő (b) a magyar méhészeti tevékenység bemutatóján Strasbourgban 2023. október 16-án - Fotó: MTI
Nagy István agrárminiszter (j) és Hidvéghi Balázs EP-képviselő (b) a magyar méhészeti tevékenység bemutatóján Strasbourgban 2023. október 16-án – Fotó: MTI

“Az Erdős-jelentés kiemelt figyelmet fordított a harmadik országokból érkező hamisított méz elleni küzdelemre, a méz címkézésére, a méhészeket segítő uniós támogatások növelésére, illetve a méhekre valóban veszélyes növényvédőszer-hatóanyagok betiltására” – mondta.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Varroa atka elleni gyógyszeres védekezéshez igénye... Méhészek figyelem! 6 597 méhész-gazdálkodó részére 632,8 millió forint összegű támogatás kifizetését kezdi meg július 2. hetében az MVH a varroa atka...
Vis maior bejelentést tehetnek a méhészek Az idén, a magyar mezőgazdaságot sújtó különböző időjárási körülmények, különösképpen az Yvette ciklon súlyos károkat okozott a hazai méhcsaládokban, ...
GMO-szennyezett takarmánytól tarthatnak a magyar m... Még időben tudta figyelmeztetni a méhész egyesület a méztermelőket egy Magyarországon nem kívánatos takarmány felbukkanására. Az ügyben az Országos Ma...
Műhold alapú helymeghatározást is tanítanak Gödöll... Előző cikkünkben írtunk két tanfolyamról, melyeket hamarosan a gödöllői Szent István egyetem indít. Ma is bemutatunk két újabb hasznos tanfolyamot a s...
Van méz, vagy nincsen? A Méhészeti Egyesület szerint nem lehet mézhiányról beszélni. A hazai boltok, illetve a termelők viszont épp az ellenkezőjét állítják: kevés a méz itt...
Méhészek figyelem! Újra igényelhető támogatás a méhészek által használt gépjárművek után. Valamint közeleg a határidő a varroa atka elleni védekezés támogatási igényének...