Szomorú oka van, hogy egyre több gólya marad itthon télen

A költöző madarakra is komoly hatással van a klímaváltozás. Több kutató szerint a jelenség az emberi tevékenységgel karöltve gyökeresen megváltoztatja a vonuló madarak szokásait, ami a hazai egyedeken is észrevehető. A folyamat egyik bizonyítéka, hogy egyre több gólya marad itthon télen. Pedig a gólyák hagyományosan augusztus második felében elindulnak a kontinensünkről a részéről. Ám hasonló folyamat tapasztalható itthon, ami Nyugat- és Dél-Európát már korábban elérte: ennek hatására például Dél-Spanyolországban a gólyák jelentős része télen már el sem megy – mondta Végvári Zsolt, az MTA Ökológiai Kutatóközpont, Duna-kutató Intézetének igazgatója.

Az ökológus szerint már nem csak arról van szó, hogy a melegedő telek, tavaszok, őszök miatt a költöző madarak kicsit később indulnak el telelőhelyeik felé, vagy pedig tavasszal korábban érkeznek. Maga a stratégia is megváltozik: a vonulóból állandó madár lesz. Magyarországon egyre több gólya kísérel meg áttelelni. Ebben egyrészt a melegedő telek játszanak szerepet, amelyek miatt egyre több táplálék áll a rendelkezésükre, másrészt a klímaváltozás egyik hatásaként a Szahara változása okozza, ami egyre szélesebb lett és egyre nagyobb távolságot kell a gólyáknak táplálék, víz és pihenés nélkül megtenni. Ez rendkívül kockázatos, ezért egyre nagyobb az esélye, hogy a madarak elpusztulnak az út során. Emiatt megéri stratégiát váltani a madaraknak, és megpróbálnak áttelelni – mondta az ökológus az MTI híre szerint.

Stratégiát kellett változtatniuk a költöző madaraknak a túlélésért: egyre több gólya próbál meg nálunk áttelelni a klímaváltozás miatt
Stratégiát kellett változtatniuk a költöző madaraknak a túlélésért: egyre több gólya próbál meg nálunk áttelelni a klímaváltozás miatt

Az igazgató szerint a változásra emberi tevékenységek is rásegítenek. A dél-spanyol gólyák a regionális szeméttelepeken táplálkozva télen is őrzik a fészküket. Sőt, annyira forró és száraz a nyár Spanyolországban, hogy a gólyák egy része Spanyolországba jár telelni és Tunéziában fészkel. Ezen túl az is hozzájárul a folyamathoz, hogy az európai vonuló madarak nagy része azt tapasztalja Afrikába érve, hogy a vizes élőhelyek az emberi beavatkozás miatt eltűnnek. Így még kockázatosabb a vonulás.

Végvári Zsolt arról is beszélt, hogy amennyiben az itthon maradt madarakat emberek etetik és tartják életben, azzal bajt okozhatnak, mert olyan egyedeket juttathatnak előnyhöz a többiekkel szemben, amelyeknek az utódaik is elpusztulnak majd emberi segítség nélkül, illetve ők maguk is elhullanak egy következő útjuk alkalmával.

Kapcsolódó: Kreatív madárvédelem gumiból készült pulikutyával és intelligens gyűrűvel

Újszerű ötleteket hoztak egy madárvédelmi innovációs ötletversenyre az egyetemistákból és startupok munkatársaiból összeállt csapatok. Az E.ON és a Design Terminál közös szervezésű 24 órás innovációs ötletversenyén nyolc csapat mérte össze a tudását és ötleteit. A cél, hogy hatékony, új megoldást találjanak a villamos hálózatokhoz kapcsolódó madárvédelmi problémákra. Fókuszban a kreatív madárvédelem.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

A hét egyben – 48. hét Norvégia is besegít hazánknak a klímaváltozásra való felkészülésben, elkészült az új agrárstratégia, vírus akadályozza a fehérorosz élőállat exportot,...
Alkalmazkodni tudni kell a klímaváltozáshoz Múlt hét pénteken jelent meg az MTI-n „A klímaváltozás lehetséges következményei 2050-től” elnevezésű ábra. Az üvegházhatás-prognózist ábrázoló grafik...
A kukorica és a klímaváltozás Múlt héten az üvegházhatás hosszú távú hatásait boncolgatta szakértőnk, Dr. Varga Zoltán agrometeorológus. Ezúttal egyrészt a mezőgazdasági munkák, má...
Mi várhat a kukoricatermesztőkre a következő 10-20... Múlt héten az üvegházhatás hosszú távú hatásait boncolgatta Dr. Varga Zoltán agrometeorológus. Előző cikkéből pedig már sok mindent megtudtunk a kukor...
Mindig az a fránya időjárás! Ónos eső és belvíz okoz károkat az erdőkben, és a földeken; termésátlagok az őszi betakarítási és vetési munkákról; kevesebb idén a kárbejelentés, min...
A meteorológia világnapja – március 23. Egy nappal a Víz világnapja után tartjuk a Meteorológiai Világnapot, már több mint 50 éve. A főként meteorológusok ünnepelt világnapról mi is megemlék...