Almatermesztés angliai magyar szemmel

A Magro.hu Agrárhírek oldalán már olvashattak több cikket is, melyeket egy lelkes, külföldön élő magyar gazda tapasztalatai alapján írtunk meg. Szabolcs akkor még Dániában élt és dolgozott állattenyésztőként, mára viszont Angliába költözött és egy almáskert vezetőjévé nőtte ki magát. Rajta keresztül azt próbáltuk kideríteni, mennyiben más az angol almatermesztés, mint a magyar.

Elöljáróban néhány szó Nagy Szabolcsról: tavaly utazott Dániából Angliába, Norfolk területére, hogy az állattenyésztés után kipróbálja magát a mezőgazdaság egy új ágazatában: az almatermesztésben. A megérkezést követően azonnal műszakvezetővé nevezték ki, így munkája komoly hatással volt már akkor is az almáskert életére. Mára a kemény munka meghozta gyümölcsét szó szerint és átvitt értelemben is: Szabolcs vezeti az ültetvényt és felügyel minden egyes munkafolyamatot, amelyből – mint kiderült – elég sok van.

Másképp metszenek az angolok

Már a gyümölcsös felépítésén is látszik a különbség egy hazai és egy angol almáskert között. A gyümölcsfákat ugyanis támrendszerek segítségével nevelik, így metszésük sem az itthon megszokottak szerint történik. A támrendszeres termesztéshez leginkább illő koronaformát, az úgynevezett sövényt részesítik előnyben, míg hazánkban sokszor inkább tölcsér formájúra metszik a gyümölcsfákat.

A fákat nem hagyják magasra nőni annak érdekében, hogy a növény inkább a termésnevelésre fordítsa erejét
A fákat nem hagyják magasra nőni annak érdekében, hogy a növény inkább a termésnevelésre fordítsa erejét

 

A metszési munkálatokat kizárólag elektromos metszőollókkal végzik a farmon annak érdekében, hogy minél gyorsabban és precízebben végezzenek a munkával. 5 ember 62 hektárnyi almafát 2 hónap alatt meg tudott metszeni ezzel a módszerrel, ami nem kis teljesítmény.

Komoly szabályozások Angliában

Riportunkat a permetezési időszak közepén készítettük Szabolccsal, ami Angliában komoly feltételekhez kötött.

Hasonlóan hazánkhoz, ott is kizárólag csak az a személy permetezhet, akinek megvan hozzá a megfelelő szakképesítése. Angliában egy kétlépcsős rendszerben kell elvégezni egy növényvédelmi tanfolyamot, melynek sikeres zárását követően lehet csak vegyszerekkel dolgozni a gyümölcsösökben, vagy éppen a szántóföldeken.

Magyarországon téma volt pár hónappal ezelőtt, hogy bevezetik a permetezőgépek kötelező felülvizsgálatát. A terv azonban elbukott, azóta sem érkeztek érdemi információk az ügyben. Angliában ez már egy megoldott kérdés: minden évben kötelezően felülvizsgálják a permetező berendezéseket és csak a folyamatosan karbantartott gépekkel lehet permetezni. Az angol gazdáknak persze ez pénzbe kerül, mégsem vétózták meg a döntést úgy, mint itthon tették azt pont a költségekre hivatkozva.

Nem is tehettek mást a farmerek, mint hogy elfogadták ’szükséges rosszként’ a folyamatos ellenőrzéseket, a csapadékos angol időjárás miatt ugyanis jóval többször kell a permetezőkhöz nyúlniuk, mint például itthon. Riportalanyunk elmondta, ők minden héten permetezik az ültetvény gyümölcsfáit, megelőző céllal. Arra azonban odafigyelnek, hogy szigorúan méhkímélő technológiát és szereket alkalmazzanak, valamint az előírt egészségügyi várakozási időket is betartsák. A használt szerek valószínűleg hasonlóak, mint itthon, ugyanis Angliában is a Syngenta, a Dupont és a BASF termékeit használják előszeretettel a gazdálkodók.

Nem játék a permetezés, főleg ha különleges fajtát termeszt a gazda
Nem játék a permetezés, főleg ha különleges fajtát termeszt a gazda

 

Kell is a folyamatos törődés a gyümölcsfáknak, ugyanis egy különleges almafajtát termesztenek a farmon, méghozzá a Bramley-t. A Bramley alma kilóját 3 fontért lehet megvásárolni, ami magyar fizetőeszközre átszámolva több, mint ezer forintnak felel meg.

De még mielőtt valaki vérszemet kapna és azonnal elkezdené megrendelni az ősszel telepítendő Bramley csemetéket, előre szólunk, ne tegye. Ez a fajta ugyanis hazai körülmények között nem termeszthető.

Ennek oka, hogy rendkívül fagy- és melegérzékeny fajtáról van szó, már a minusz 4-5 fok is megterhelést jelent a növény számára, sőt, a nyári 35-40 fokos hőséget sem bírná. Kiegyenlített hőmérsékletre van szüksége, nem bírja elviselni a szélsőségeket.

Értékességének megfelelően a betakarításkor is kiemelten kezelik a gyümölcsöt a Szabolcs által vezetett farmon. Szorgalmas idénymunkások kizárólag kézzel szüretelik le a gyümölcsöt még akkor is, ha azt nem frissen, hanem dzsemként értékesítik később. Az angoloknál ugyanis az értékesítés is jobban tervezhető mint itthon. A farm rendelkezik saját feldolgozóval, így nem a friss almát adják el, hanem dzsemként feldolgozva értékesítik nagyobb áruházláncok felé, sőt, online is értékesítik portékáikat. Ennek megfelelően bevételük is jóval magasabb, mintha a friss gyümölcsöt szállítanák le az áruházaknak.

Szabolcs jó vezető révén a munkákból is kiveszi részét, sőt, egy innovációval is segíti az ültetvény mindennapjait. Üzemanyagspórolás címén összekapcsolt egy kaszagépet és egy permetezőt, így egymenetben végezhető a fasorok közti gyep kaszálása és a gyümölcsfák permetezése is. Az innovatív ötlet a következő fotón látható:

Kaszálás és permetezés egymenetben – valóban költségcsökkentő innováció
Kaszálás és permetezés egymenetben – valóban költségcsökkentő innováció

 

Köszönjük a riportot Nagy Szabolcsnak és kívánunk neki sok sikert és kitartást az angliai almafarmon eltöltött időszakhoz!

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Heti agrárhír-összefoglaló Ízelítő az elmúlt hét híreiből: Prémium termékekkel vonulunk az orosz piacra, elindult a területalapú támogatások 50%-os előleg kifizetése, beletörődé...
Megfelelő mennyiségű lesz a termés gyümölcsből az ... A szerződéses viszonyban álló termelőktől biztosan felvásárolják a gyümölcsöt – értékelték a piaci várakozásokat a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK)...
Támogatási program indul almatermelőknek! 3,16 milliárd forint értékben indul támogatási program az almatermelőknek. Ennek keretében támogatják az almasűrítmény és az étkezési alma tárolását, ...
Támogatásokon innen és túl Nem rosszak a terméshozamok, de az eső még gondot okozhat; élen járunk agrárkutatásban; megmentik az almatermelőket; több támogatás kerül a mezőgazdas...
Guinness-rekord almaevésből Budapesten A 2014-es év sem telhetett el magyar Guinness-rekord kísérlet nélkül. A Semmelweis Egyetemen több mint ezer ember evett egyszerre almát, ezzel megdönt...
Mindennap egy alma… …az orvost távol tartja – szól a közmondás, amely nem alaptalan. Több ország még több kutatója foglalkozott már az alma szervezetre gyakorolt, jótékon...